Stratégiaépítés: immáron az új Eurázsiáért dúl a valódi trónok harca

Egyelőre nem lehet megjósolni a közös geo-politikai tervezés jövőjét, az azonban látszik, hogy Keleten tovább mélyül az együttműködés.

Peking, 2019. április 26. Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) Hszi Csin-ping kínai elnök gratulációját fogadja, miután díszdoktori oklevelet vett át a pekingi Tshinghua Egyetemen 2019. április 26-án. az orosz államfõ az Egy övezet, egy út kezdeményezésrõl (BRI) szóló második nemzetközi fórumon vesz részt a kínai fõvárosban MTI/EPA/Kyodo/Pool/Kenzaburo Fukuhara Fotó: Kenzaburo Fukuhara

Állítólag meglepte külföldi vendégeit a kínai államfő, Hszi Csin-ping (Xi Jinping), amikor egy hét végi értekezleten a népszerű fantasy filmsorozatról, a Trónok harcáról kezdett el beszélni. Harminchét állam- és kormányfő részvételével szombaton ért véget az Övezet és út (BRI) második csúcstalálkozója, a kínai elnök a háromnapos esemény egyik zárt ülésén vette elő a filmes hasonlatot. A sajtóhírek szerint úgy fogalmazott: nem engedhetjük, hogy világunk „Westeros egymással hadakozó hét királyságára essen szét”. Nemcsak Hszi, de pár hete Kína második embere is a vérfürdőiről, elvetemült karaktereiről híres sorozatra utalt egy politikai eseményen, Li Ko-csiang (Li Keqiang) a Trónok harca egyik forgatási helyszínén, Dubrovnikban élt a hasonlattal. A Kínát és a kelet-közép-európai régió országait összefogó, 16+1 Együttműködés csúcstalálkozóján üzente: senki ne tartson attól, hogy a horvát fővárosban találkozó politikusok a valóságba ültetik át a Trónok harcát.

Nagy várakozást követően az HBO április közepén kezdte el adni a kasszasiker utolsó évadát, ezért is valószínű, hogy a kínai vezetők nem őszinte rajongásból, hanem kommunikációs megfontolásból vették elő a sorozatot. A hasonlat azonban ettől még találó, hiszen bár eddig látványos csatákra nem került sor, a politikai játszma már a valóságban is elkezdődött.

Ennek célja Eurázsia egységesítése, a tét pedig a világ feletti hatalom megszerzése. Először a brit földrajztudós, Halford J. Mackinder helyezte a világpolitika középpontjába a kontinenst, az 1904-ben közölt, A földrajz mint a történelem kulcsa című tanulmánya a geopolitika legnagyobb hatású dolgozata lett. Mackinder Eurázsiát nem pusztán földrajzi, hanem politikai fogalomként értelmezte: ez a „Világsziget”, a világhatalom központja, minden hatalmi törekvés a földrész megszerzésére irányul. A Világsziget belseje az úgynevezett Heartland, amit Mackinder Kelet-Európával, a XXI. század geopolitikai elemzések inkább Közép-Ázsiával azonosítanak. A rendszer dinamikáját a brit földrajztudós a következő, sokat idézett sorokkal írja le: „Aki uralja Kelet-Európát, az parancsol a Heartlandnek. Aki uralja a Heartlandet, az parancsol a Világszigetnek. Aki uralja a Világszigetet, az parancsol a Világnak.”

Mackinder logikája a napokban véget ért, második BRI-csúcstalálkozón is visszaköszönt. Jelenleg három nagy stratégia létezik az egységes Eurázsia megteremtésére, Kína, Oroszország és az Európai Unió versengenek a Világszigetért.

Elsőként Kína hirdette meg hivatalosan is a programját 2013-ban. Akkor beszélt először Hszi Csin-ping a Selyemút gazdasági övezetről, amit éppen Kazahsztánban, vagyis a Heartland kellős közepén, így az Eurázsia megszerzéséhez vezető út első állomásán jelentett be a kínai elnök. Kiegészülve a tengeri selyemúttal, a szárazföldi és a vízi összeköttetési terv együtteséből épült fel az Egy övezet, egy út (OBOR) kezdeményezés, majd újabb módosítással kapta meg mostani nevét, a BRI-t. A legutóbbi adatok szerint eddig 125 ország és huszonkilenc nemzetközi szervezet több mint 170 együttműködési dokumentumot írt alá a kínai kezdeményezéssel kapcsolatban. Ez az összesítés azonban az idei csúcstalálkozó előtt készült, ahol – Hszi bejelentése szerint – további 64 milliárd dollár értékben kötöttek újabb szerződéseket a felek. Peking projektje ezzel újabb lépést tett előre. A kezdeményezés politikai eredményét nem lehet kétségbe vonni, Kína elérte, hogy Eurázsia integrációja egy legitim cél, ő pedig annak első számú képviselője legyen.

A kontinens politikai egységként való értelmezése ugyanis nemrég még a Szovjetunió geopolitikai törekvéseire utalt, részben ebből ered, hogy a kifejezéshez Európában a mai napig negatív érzelem társul. Ezért érdekes Oroszország viszonya az egységes Eurázsia gondolatához, a történelmi küldetést Vlagyimir Putyin orosz elnök meglepően rugalmasan kezeli. A múlt heti BRI-csúcson Putyin az orosz geo-politikai intézményrendszer részleges integrációját javasolta a BRI-be, márpedig méretét és politikai súlyát tekintve az csak alárendeltje lehet a kínai tervnek. Pedig Putyin volt az első, aki előállt elképzelésével, 2012-es elnöki beiktatásakor elmondott beszédében utalt a „neoeurázsiaiság” gondolatára.

A Kreml főideológusaként számontartott Alekszandr Dugin nyíltan a Nyugattal szemben határozta meg a moszkvai tervet, megvalósítása azonban sokat finomodott. 2015-ben Moszkva létrehozta az Eurázsiai Gazdasági Uniót, ami a BRI-hez hasonlóan az infrastruktúra fejlesztésével a kereskedelem és a beruházások volumenének növelését célozza. 2016-ban pedig Putyin bedobta a „nagyobb eurázsiai partnerség” gondolatát, ami több ázsiai regionális integrációs intézményt fűzne egymáshoz – a pekingi csúcson elmondott beszéde szerint ennek az együttműködésnek a keretein belül illesztené össze a kínai és az orosz törekvéseket.

Egyelőre nem lehet megjósolni a közös geo-politikai tervezés jövőjét, az azonban látszik, hogy Keleten tovább mélyül az együttműködés. A pekingi csúcson ugyanis a kínai koncepció mellett csak Moszkva elképzelése kapott hangsúlyt, Brüsszel háttérbe szorult. A Trónok harcában egy ilyen szövetség felbukkanására minimum politikai gyilkosságokkal válaszolna a rivális ház, a való világban szerencsére a reakciók sokkal óvatosabbak. Talán túlságosan is: Brüsszel öt évvel a BRI meghirdetése után, tavaly ősszel mutatta be az Eurázsia kifejezést diplomatikusan kerülő, Összekapcsolni Európát és Ázsiát – egy EU-stratégia című tervet, amely szintén az infrastruktúra összehangolt, határokon átnyúló fejlesztésével integrálná kontinenst. Az Európai Bizottság számításai szerint több ezer milliárd eurós beruházások szükségesek az infrastruktúra fejlesztésére, azt azonban a stratégiáról szóló dokumentum nem pontosítja, hogy erre mégis hogyan lesz pénz. A stratégiából annyit megtudunk, hogy a 2021 és 2027 közötti költségvetésben lesz forrás a fejlesztésekre, addig pedig a nemzetközi pénzintézetekkel és a magánbefektetőkkel kell elmélyíteni a kapcsolatot.

Vagyis miközben Kína hitelekkel árasztja el a kontinenst és saját vállalataival építi az új Eurázsia gazdasági alapjait, az Európai Unió ölbe tett kézzel várja az új költségvetési ciklus kezdetét. Nagyobb baj, hogy Brüsszel tétlensége látszólag az Egyesült Államokat idegesíti a legjobban. Okkal, hiszen a lengyel származású egykori nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brzezinski már 1999-es könyvében figyelmeztette Washingtont: az „eurázsiai sakktáblára” ránézve a legveszélyesebb felállás, ha egy Kínából és Oroszországból, esetleg Iránból álló szövetség venné át a kontinensen az irányítást. Ha hiszünk a geopolitika nagyjainak, a most zajló események az Egyesült Államok vezető pozícióját ingatják meg.

Miközben az Európai Unió bénultan kivár, a magára maradt Washington várhatóan egyre agresszívabb eszközökhöz nyúl majd.