Nem hiszem, hogy újdonság lenne, ha megállapítanám, tantervet írni bármely tárgyból nagyon nehéz feladat. A legnagyobb nehézség annak eldöntése, mi legyen benne, mi maradjon ki? A szakját szerető fizikatanár éppoly szenvedélyesen érvelne bármely fontos tananyagrész kihagyása ellen, mint a történész, s mindkettőjüknek igaza lenne. Az azonban tagadhatatlan, hogy a legtöbb tantárgynál alkalmazható a válogatásnál az a szempont, amely a tantárgy alapját képező tudomány egészét tartja szem előtt s így állapítja meg a tárgy tantervi vázát. Ennek alapján aztán a részletezésnél további szempontok is érvényesíthetők: az adott iskolatípus főbb oktatási célkitűzései, életkori sajátosságok stb.
A történelem ilyen szempontból sajátos helyzetben van, mivel a történettudomány egészét figyelembe vevő kézikönyvben a magyar történelem aránya nem annyi, amennyi önazonosságunk tudatosításához és reális önismeretünk kiformálásához szükséges, ezt tehát az egyetemes és magyar történelem mértékének meghatározásánál figyelembe kell venni.
Kérdés azonban, hogy a magyar irodalomtanítás tantárgyi vázának megállapításánál mennyire lehet alap a magyar irodalom története, s mennyire szempont az önazonossági arányszám. Az irodalomtörténeti áttekintés fontos, mégpedig minden iskolafokon, de az is nyilvánvaló, hogy ez csak tájékoztató jellegű lehet, s ennek alapján nem lehet eldönteni, ki kerüljön be a tantervbe, ki nem, hiszen az irodalomtörténeti, illetve pedagógiai fontosság érthető okokból nem mindenben fedi egymást.
Az önazonossági szempont sem lehet a válogatás alapelve, hiszen a magyar irodalom mint tantárgy teljes egészében ezt a célt szolgálja. De a magyar irodalom tantervének megalkotásában további nehéz kérdésekkel is szembe kell nézni. Irodalmunk mérhetetlen gazdagsága újra és újra azzal a megoldhatatlan problémával szembesíti a válogatót, hogy a sok csodálatos életmű és alkotó közül mégiscsak ki kell hagyni némelyeket a szűkös tantervi kapacitás okán.
Az utóbbi évek vitáiban a legkülönbözőbb szempontok alapján kérdőjelezték meg például Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Berzsenyi Dániel, Katona József, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán szerepeltetését a magyar irodalom tantervében. (Fazekas Mihály, Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly a gimnáziuméból sajnos már régebben kimaradt.) A fő kifogások: a művek hosszúsága, az idegen szavak-kifejezések túlzott használata, a régies nyelvezet, a mondanivaló elavultsága, időszerűtlensége, életkori sajátosságokkal való összeférhetetlensége.