Karácsony Gergely: A kormány döntésén múlik, hogy Budapest pozitív mérleggel zárja-e az évet

A politikus a főváros pénzügyi helyzetével kapcsolatban elmondta, véleménye szerint kizárólag a kormányon múlik, hogy Budapest a jogszabályoknak megfelelően pozitív mérleggel tudja-e zárni az évet.

2025. 11. 11. 14:53
Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Több mint húsz településen van már költségvetési biztos. Ez is jól mutatja, hogy a működési forrásaink nem, ugyanakkor a kiadásaink komolyan nőttek – mondta el a budapesti Városházán tartott sajtótájékoztatón Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke. 

Gémesi György. Fotó: Kurucz Árpád

A polgármester kiemelte, 

azt szeretnék elérni, hogy a településeken megtermelt források minél nagyobb arányban maradjanak az önkormányzatoknál. 

A MÖSZ elnöke a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban kiemelte: annak nem a meglétével, pusztán a mértékével van probléma. 

Egyetértünk a Szita Károly vezette Megyei Jogú Városok Szövetségének javaslataival, amelyek egyik eleme a szolidaritási hozzájárulás összegének tíz százalékra, a mostani négyszázmilliárd forintról nagyjából kétszázmilliárd forintra történő csökkenése

– jelentette ki Gödöllő polgármestere. Hozzátette, a MÖSZ azt a javaslatot is támogatja, amelynek értelmében a szolidaritási hozzájárulás befizetendő összegének húsz százalékát a települések infrastruktúrafejlesztésre használhatnák fel. 

Az eseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a MÖSZ társelnöke elmondta, 

a múlt heti, szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos kúriai döntés precedensértékű, és minden önkormányzat számára kiemelten fontos. 

A főpolgármester a kúriai döntésre hivatkozva azt állította, a szolidaritási hozzájárulást törvénytelenül állapította meg a kormány, annak mértéke pedig túlzó. 

A főváros bevételei nem elégségesek ahhoz, hogy végrehajtsa a kötelező feladatait, és emellett még a szolidaritási hozzájárulást is befizesse. Ez Budapest mellett igaz arra a több mint nyolcszáz önkormányzatra is, amelyek a szolidaritási hozzájárulást fizetik

– emelte ki Karácsony Gergely. A politikus a főváros pénzügyi helyzetével kapcsolatban elmondta, véleménye szerint kizárólag a kormányon múlik, hogy Budapest a jogszabályoknak megfelelően pozitív mérleggel tudja zárni az évet. 

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere, a MÖSZ elnökségi tagja elmondta, a teljes önkormányzati finanszírozás jelentő problémákkal küzd, komoly átalakításokra van szükség. 

Évek óta nem nőtt az önkormányzatok támogatása, a források stagnálnak

– jelentette ki a politikus. Hozzátette, ennek következményeként számos kötelezően és önként vállalt önkormányzati feladat mostanra alulfinanszírozottá vált. Ennek következményeként pedig a polgármester szerint több település sem fogja tudni pozitív mérleggel lezárni az idei évet, és nehéz helyzetbe kerülnek a 2026-os költségvetés tervezésekor. 

 

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Polyák Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.