Az amerikai recept nem másolható

Szakítanunk kell azzal a nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak.

A többi mellett a német államkötvényt is alacsonyabban jegyezték Fotó: Reuters

Szakítanunk kell azzal széles körben elterjedt nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak. Ez az állítás nem állja meg a helyét, sőt inkább az ellenkezője az igaz.

Az mégpedig, hogy kezdettől fogva Európa föderális, nemzetek feletti egységesítése volt a cél, az Amerikai Egyesült Államok mintájára.

Kérdés: miért?

Először is, a második világháború utáni években Nyugat-Európában a Zeitgeist, vagyis az uralkodó korszellem az euró­pai egységet és békét megteremtő föderalizmus irányába mutatott. Ez határozta meg mind a vezető politikusok, mind a népek hangulatát, ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a föderális berendezkedés támogatása mellett szinte labdába sem rúghattak azok a politikusok, gondolkodók, akik a nemzetállami függetlenség megőrzése mellett tették le a voksukat.

A föderalizmus, a nemzetek feletti intézmények létrehozása iránti vágy úgy vált fősodorrá, mint ahogyan napjainkban a neoliberális elit minden más véleményt elsöprő bevándorláspártisága, valamint a hagyományos európai keresztény kultúrával szemben a multikulturalizmus mint egyetlen elfogadható értékrend kizárólagos preferálása.

Másodszor, az unió (közösség, közös piac stb.) létének megértéséhez az unión kívüli, globális erőközpontok akaratát és szándékait is figyelembe kell venni. Ebből a szempontból észre kell vennünk, hogy már a XX. század elejétől kezdve megszerveződött egy elsősorban angol és amerikai gazdasági-pénzügyi elit, amelyik céljául tűzte ki egyfajta világkormányzás és világtársadalom megvalósítását, főként angolszász irányítással. Mindennek az alapja a pénzügyi erőforrások brutális mértékű koncentrálódása szűk csoportok kezében, akik úgy vélték, hogy a világkormányzás egyszerre teremti meg a békét és a profit totális növelésének lehetőségét.

Az első, majd a második világháború utáni időszakra az amerikai pénztőke vált uralkodóvá, amelynek érdekében állt, hogy a kontinentális Európa – mintegy Amerikát utánozva – föderális szövetségi állammá váljon, s nem meglepő módon az Egyesült Államok politikai elitje is csatlakozott e törekvésükhöz. Ebből kifolyólag pénzügyileg és más módon is támogattak olyan személyiségeket, akik a föderalista és egyben globalista céljaikat tevékenységükkel alátámasztották.

A föderális Európa, az Európai Egyesült Államok terve tehát a globális elitkörök által támogatott, időnként erőszakolt terv is egyben, miközben természetesen ezt a célt euró­pai befolyásos politikai és gazdasági elitcsoportok is magukévá tették és azonosultak vele. Azt láthatjuk tehát, hogy mind korábban, mind napjainkban a globalista elit körbefonja az uniót, s erős hálózatokon keresztül igyekszik akaratát keresztülvinni a szervezeten.

Ilyen például a Vállalkozók Európai Kerekasztala, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa, a Soros Györgyhöz köthető álcivil szervezetek, NGO-k, a lobbisták hálózatai, a globális körök érdekeit képviselő tanácsadó cégek, agytrösztök stb. Az unió tehát önmagában sem szuverén entitás; működését nem pusztán a belső politikai és gazdasági erők befolyásolják, hanem a külső erők is, méghozzá nem kismértékben. Utóbbi alaposabb feltárására nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Végül harmadszor látnunk kell, hogy az Európai Unió nem alulról, a társadalmak és állampolgárok felől, hanem felülről, az elitek által létrehozott nemzetközi szerveződés. Hogy egész pontosak legyünk, felülről és részben kívülről megteremtett képződményről van szó. Szemben az Egyesült Államokkal, amely alulról, a tagállamok népei képviselőinek kölcsönös beleegyezése által, s éppen a külső hatásoktól megvédve magát (függetlenségi háború), belső akaratból jött létre.

Amikor tehát Amerika föderálissá vált, akkor alulról szerveződő, szerves politikai akarat által vált azzá, s éppen emiatt működésképes, mert közmegegyezésen alapul, s így közös identitása van. Ezzel szemben az Európai Uniót 1950-től európai és globális politikai és gazdasági elitkörök hozták létre az euró­pai állampolgárok megkérdezése és beleegyezése nélkül.

Mondhatnánk azt is: az egyik demokratikusan, a másik nem demokratikusan jött létre, s így utóbbi mögül hiányzik a közmegegyezés és az identitás. Közmegegyezés, állampolgári akarat és azonosulás, mitudat nélkül viszont az uniós föderalizmus nem más, mint színtisztán autokratikus, elitista berendezkedés. Míg Amerikában van alapja az alkotmány kezdő mondatának, hogy „mi, a nép”, addig, ha ezzel kezdené egyik beszédét mondjuk Jean-Claude Juncker, joggal nevetné ki mindenki.

Ennélfogva azok, akik napjainkban a föderalizmus elmélyítését erőltetik, valójában az Európai Unió végét készítik elő nagy sürgősséggel, ugyanis alapok – közmegegyezés és identitás – nélkül a föderalizmus az unió autokratikus, elitista és arisztokratikus jellegét erősítené tovább, ami so­káig nem lenne tartható. Ezzel szemben ha a nemzeti szuverenitásra és nemzeti identitásra épülő, konföderatív uniót volnánk képesek megteremteni, akkor alulról építkezve fenn lehetne tartani az európai együttműködést.

Így tehát amikor föderalisták és szuverenisták vitájáról beszélünk, e mögött valójában többről van szó: az unió széthullásáról, végletes kiüresedéséről vagy megmaradásáról és megerősödéséről.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója