Rendszerváltás eufória nélkül

Elsősorban a globális világba és a digitális korszakba születő fiatal generációk, de mindannyiunk érdeke, hogy a rendszerváltás történelmi jelentőségével érdemben foglalkozzunk.

3. Az emberek nem érzékelték, hogy a kommunisták hetvenes, nyolcvanas évekbeli uralkodása idején felélték a jövőt, s ezzel hazánkban egyedülálló módon tönkretették a rendszerváltást követő minimum öt év, de valójában a következő évtizedek fejlődését is. A gulyáskommunizmust nem adták ingyen, s a rendszerváltás hajnalára Magyarország akkora adósságállományt halmozott fel (persze nem kis részben a Nyugat felelőtlen hitelnyújtásainak következményeképp), hogy az új, MDF vezette kormány az aktuális hiteltörlesztő-részleteket úgy tudta csak kifizetni, hogy az akkor még létező megyei MNB-fiókokból az esedékesség napján kocsival hordták fel a pénzt. Miután a kommunista hatalomátvételt követő négy évtizeden keresztül gond nélkül el tudtak adni minden magyar terményt, illetve terméket, így nem érzékelték azt sem, hogy ezek nem nyugati minőségűek és versenyképességűek, s azt sem, hogy ezek aztán már a piaci viszonyok közepette nem lesznek eladhatók.

4. Nem volt igazi szembenézés a Kádár-korszak valós, gyenge teljesítményével, így az aztán később idealisztikussá is vált. Döntő részben ez vezetett a kommunista utódpárt MSZP 1994-es választási győzelméhez. Az, hogy az emberek egy jó része vattaemberként volt foglalkoztatva, ez pedig nem tartható a végtelenségig, s az, hogy a fantasztikusnak tartott mezőgazdaságunk téeszei rendkívüli módon el vannak adósodva – nos, azt kevesen tudták. Minthogy keveseknek fájt az is, hogy szabadságukban korlátozva vannak. A nyolcvanas évek végén a fent említett gorenjés osztrák vásárlások lehetősége pedig még a szocialista korszak vívmánya volt. Az, hogy közben hazánk folyamatosan lemarad, leszakad Európa nyugati felétől, nem érzékelték, nem tudatosították magukban az emberek.

5. Nem volt forradalom, s még a vezető kommunisták számonkérése is elmaradt. A múlttól való elhatárolódás, a múlt bűneivel való szembenézés csak töredékesen valósult meg. Nagy Imre újratemetése és ’56 valós történelmi szerepe segített ugyan a szabadságharc megítélésének tisztába tételében, de mivel Kádár János korábban is igyekezett elhatárolódni az ötvenes évek kommunista hatalomgyakorlásától, ezért a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek bűnei nem tudatosultak, s az sem, hogy ez az időszak ugyanannak a szocialista-kommunista korszaknak egy másik arca, de ez akkor is ugyanaz a rendszer. Sokat segített volna az a megoldás, hogy a kommunista időszakban tevékeny szerepet vállaló figurákat más volt szocialista országokhoz hasonlóan kizárjuk a közhatalmi funkciókból, de ez ugyanúgy nem sikerült, mint mondjuk Biszku Béla elszámoltatása vagy az érdemtelenül és igazságtalanul megállapított pártvezetői nyugdíjak elvétele, rendezése sem. A Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvénycsomag elbukott, s a mezőgazdaságban alkalmazott kárpótlás sem a jogos rehabilitációt jelentette, üzente a társadalomnak.

6. A fejlett Nyugattól nem kaptunk se komoly anyagi, se pedig erkölcsi támogatást, elismerést. Nyugat-Európa világháborút követő felemelkedése nem jöhetett volna létre, ha nincs Marshall-segély, nincs gazdasági megsegítés. A volt szocialista országok 1990-et követően semmilyen támogatásban nem részesültek, s a nyugati politikusokban fel sem merült az, hogy például az ő cinkosságukkal is támogatott adóssághegyek lebontásában, csökkentésében valamilyen módon részt vállaljanak. Az időszak tevékeny részeseként jól emlékszem, hogy az EU-tagság, a NATO-belépés is mindig két-három évvel később tűnt reálisnak, folyamatosan azzal hitegettek ugyanis bennünket a kilencvenes években, hogy már csak karnyújtásnyira vagyunk ezektől. Ehhez képest a „beteljesüléssel” még egy évtizedet kellett várnunk. Az erkölcsi rehabilitáció sem történt meg: állandóan kelet-európaiak voltunk, s a tényleges egyenjogúságot szerintem még most sem értük el.

6 + 1. A rendszerváltás elitjének nem megfelelő felkészültsége, szakmai alkalmassága. Annak ellenére állítható ez, hogy mindenfajta statisztika szerint a Parlamentben az elmúlt összes ciklusból éppen az elsőben voltak a legmagasabb képzettséggel és legnagyobb elhivatottsággal rendelkező emberek – de nyilván az új politikai elit felelőssége sem megkerülhető kérdés ebben a helyzetben. Utólag hibaként említhető például, hogy minden bizonnyal túl gyors volt az ország gazdaságának liberalizálása, ezáltal védtelenné tétele az erős nyugati cégekkel szemben.

S mivel az adósságcsapda miatt, illetve a hazai tőke hiánya okán privatizáltuk a vállalatainkat a külföldi multicégeknek, így részben indokoltan, részben indokolatlanul kevés figyelmet és nem elegendő támogatást kapott a hazai kisvállalati szereplők sokasága. A jó szándék ugyan megvolt, de sokszor hiányzott a professzionalizmus, a stratégiai gondolkodás. De nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy komoly destabilizáló esemény volt az első parlamenti ciklusban a taxissztrájk, illetve a karizmatikus Antall József miniszterelnök korai halála is.

A rendszerváltás reményeinek, történéseinek feltárása, kutatása szinte csak most kezdődött. Elsősorban a globális világba és a digitális korszakba születő fiatal generációk, de mindannyiunk érdeke, hogy a rendszerváltás történelmi jelentőségével érdemben foglalkozzunk, elkövetett hibáinkkal, erényeinkkel minél inkább tisztában legyünk.

A szerző közgazdász, volt fideszes országgyűlési képviselő (1990–2010)