Megfényesíti a tekintetet

A szerző pár percre megáll. Születésnapot ünnepel. Fölegyenesedik, mint tette azt pár esztendeje Szatmárcsekén, a Kölcsey-emlékházban, ahol a tárlatvezetés végén a látogatók együtt elénekelik a Himnuszt.

Szécsény, 2015. január 23. Kölcsey Ferenc Himnusz címû versének eredeti kézirata a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban 2015. január 23-án. A múzeumban a magyar kultúra napja alkalmából kiállítják a Himnusz eredeti kéziratát és I. Károly király 1334. május 5-i adománylevelét. MTI Fotó: Komka Péter

A diktatúráknak, mint falat kenyér, mindig kellett/kell az értelmiség legeleje. Persze csak a tenyérből etethető fajta. Mekkora képmutatás – miközben üldözik a szellem apostolait, pontosan tudják, nélkülük nem boldogulnak. Gondoljuk el, mi mindenre képes egy géniusz. Zsenijén keresztül új alakba bújhat bárki, bármi. Embert, pillanatot, de még a tájat is képes megváltoztatni. Vajon ugyanaz lenne-e ma a Hortobágy, ha a költő nem énekli meg az ő igéző tollával? Milyennek látnánk a kihalt, semmire sem jó, szikes pusztát, ha nem ő vezetne körbe ott bennünket? Petőfi tolla varázsolta „rónává” a cudar vidéket. Vagy Eger. Ha ostromának történetéről, törökverő hőseiről nem ír Gárdonyi a maga kivételes tollával, ma csak egy lenne a kor végvárai közül.

A dalnak és a szónak ereje van, hát még a dalolt szónak.

Regénybe illő a megzenésített Himnusz sorsa is. 1844. augusztus 10-én szólalt meg először Óbudán, a Széchenyi gőzös vízre bocsátásánál, állami ünnepen pedig 1848. augusztus 20-án, Szent István napján csendült fel a budavári Mátyás-templomban. Nem csoda, hogy a szabadságharc leverése után a Himnusznak is bujdosnia kellett. Mert egy igazi himnusz hűséges, közösséget vállal azokkal, akik hallgattak rá: „Hazádnak rendületlenül légy híve! […]”

Elvenni tőlünk a nemzeti fohászt nem tudta senki. Sem a Monarchia, sem a kommunizmus. Bár utóbbi ünnepi eseményeken csak „csokorba kötve” (a szovjet himnusz és az Internacionálé közé szorítva) engedélyezte. De a szívekben ő szólt a leghangosabban! (Rákosi idejében csak a zenéjét engedélyezték, énekelni nem lehetett.)

Aztán jött 1956, és a Himnusz – Beethoven Egmont-nyitánya mellett – ismét a hazaszeretet harsány szimbólumává lett. Azzá, amivé Kölcsey megálmodta, s ahogyan intelmeiben unokaöccsének is megírta: „Mert tudd meg: e szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátid, rokonaid s polgártársaid…”

A Himnusz címzettje Isten. Tőle kér védő kart megtiport nemzetének a költő. Ma is.