A tanítás nyugalomért kiált

Tudomásul kellene venni, hogy nincs olyan tanterv, amely mindenkinek tetszene. Aki kimarad a készítésből, az kritizál. Csak nem mindegy, hogyan teszi.

Sz. Tóth Gyula
2020. 02. 27. 10:40
A rendszer egyre több színes, korszerű módon elsajátítható tudást kínál Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor a NAT-vita csatává válik. Eldurvul. Ilyen formában, stílusban ízléstelen és nem vezet sehova. A megoldáshoz semmiképpen. Méltánytalan azokkal szemben, akik a Nemzeti alaptantervet szakértelemmel, kemény munkával, tisztességgel elkészítették. Sokan közreműködtek, véleményükkel segítették az alkotást. Kész a mű: keret és alapanyag az iskolai oktatásnak.

Összetett, sokoldalú téma, több szempontú megközelítést igényel. Nekem elsőre a Tanulás könyve jut eszembe egy cikk nyomán, amelyet Vitéz Ferenc írt még négy évvel ezelőtt a Magyar Hírlapban. A pedagógusképzésben oktató irodalomtörténész áttanulmányozta a magyar oktatási rendszert, a tankönyvjegyzéket, megállapította: sokszínűség van, bő a választék. Nyomatékkal javasolta, ne toljuk az oktatást a politikára, és főleg ne bízzuk rá. Az a pedagógus és a diák dolga. Az ő ügyük, a szülőkkel együtt. A tudásból nem engedhetünk – „Nincs alku”. És lám, forrnak az indulatok. Az érvelők között vegyes a hang. Az oktatást tartsuk távol a politikától, mondja, aki maga is politikus. Aki szerint a náci író Nyírő Gyulának (sic!) sincs helye a tantervben (ATV, Egyenes beszéd). De az is igaz, hogy a pártjának nincs alternatív tanterve, ismeri el ugyanő.

Lapozzunk. Elgondolkodtató, hogy a matematika, a fizika tantárgy területén, a testnevelő körökben nincs ilyen hangos felütés. Sőt semmilyen felütés sincs. Tudomásul kellene venni, hogy nincs olyan tanterv, amely mindenkinek tetszene. Aki kimarad a készítésből, az kritizál. Csak nem mindegy, hogyan teszi. Vannak jó példák a magyar iskolákban, sok pedagógus nem ijed meg a tantervektől. Sokan valljuk, hogy a jó pedagógus rossz tankönyvből is tud tanítani, a rossz pedig a jóból sem. Egy honlapot működtető általános iskolai tanárnő évtizedes gyakorlata, hogy a hivatalos tananyagot csak támpontnak használja, gyakorlatilag újraírja a könyveket. A jelenlegi nemzeti tanterv erőteljesen épít a pedagógusok szakmai tudására. Van mire.

1945 után az akkori nemzetinek nem nevezett tantervek leképezték az uralkodó ideo­lógia passzusait, ennek megfelelően közvetítették az épülő korszak témáit, hőseit, példaképeit. Mindez párthatározattal bebiztosítva, marxista–leninista egyetemi kurzusokkal felerősítve, nappali és esti tagozaton. Népnevelés folyt, a szocialista embertípus kiművelése volt a fő cél. (Gergely Gyula tantervelemzése értékes adatokkal szolgál, lásd Új Pedagógiai Szemle, 2004. június.)

Ifjúkorunk tanárai kapkodták a fejüket, mitévők legyenek nemzetünk hőseivel, például Dobó Istvánnal, és hogyan kezeljék Illés Bélát? Megtalálták a módját. Gimnazista korunkban József Attila mint proletár költő foglalta le, központosította a kor üzenetét. Később aztán, iskolán (tanórán) kívül rájöttünk, hogy tulajdonképpen ő nagy költő, és az egész nemzeté. Így sikerült helyre tenni Kosztolányit és Babitsot is. Hasonlóképpen pótoltuk a hiányzókat, sokan voltak, mint Szabó Dezső, Dsida Jenő, Márai Sándor és hosszan sorolhatnánk, akik kimaradtak az országos tantervből. Ami akkoriban törvény volt. Így volt ez a hetvenes években, kezdő gimnáziumi tanárkodásom idején. De jött az alkalom, és beszélni tudtunk Suksinról, Szolzsenyicinről, Viszockijról.

A mostani műsor: fölényeskedő kekeckedők látványos tülekedése, akik sikeresen vonnak be a témába másokat, kevésbé járatos szereplőket. Szóval, magyar a magyar ellen, helyben vagyunk – „E szűzi földön valami rág”. Megint. Tényleg, ki fér el a nemzeti tantervben? Csak két példát említünk, az egyik Németh László és Kertész Imre. Helyük van a tantervben az irodalom finnyás ítészei szerint? Kánonok kívánják zászlajukra tűzni mindkettőjüket.

Németh László érdemeit is forgatják, hasonlóképpen vagyunk Kertész Imrével. Több magas állami kitüntetést kapott, 2002-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat. A magyar köztudatba ekkor került be a Sorstalanság című regénye, amely egyébként már 1975-ben megjelent. A hír felkavarta a magyar közvéleményt. Sokan csak ekkor hallottak először Kertész Imréről. A vita politikai-ideológiai színtéren kíméletlen csatározássá vált, és akkor csúcsosodott ki, amikor megkapta a Szent István-rendet. Támadás jobbról: az író politikai szereplése és írói teljesítménye okán ezt nem érdemli meg. Támadás balról: ettől a (fasiszta, diktatórikus stb.) kormánytól ez méltatlan, s ha az író átveszi a díjat, azzal legitimálja a kormányt.

Az értelmezés kulcsa: keresd a gondolatot! Hol? A műben, szövegben. Ott sorakoznak a mondatok, sőt szavak és szóközök. És egyéb írásjelek. Ha ezeken átverekedtük magunkat, már kevésbé leszünk átverhetők. Ha – így – megfogtuk a gondolatot, elkezdhetjük keresgélni a tudományos (filozófiai, irodalomelméleti, történeti, kultúrtörténeti, történelmi, társadalmi, pszichológiai, szociológiai, antropológiai stb.) hátteret. A gondolatkereső lépések megspórolása sematikus ideológiai vitamezőre vezeti a szereplőket, nem tudják megragadni az alkotó embert.

NAT a net korában. Ezen el kellene gondolkozniuk azoknak, akik az internetes lehetőségeket, a digitális módszereket előszeretettel, joggal szorgalmazzák. Köztük vannak, akik azt hiszik, azok az igazi hősök, akiket ők annak tartanak. De már itt is nagy a szóródás. Hiszik mindazt, amit ők kívánnak (tudnak), le kell nyomni a diákok torkán. Hiszik, az így összeállt jegyzék (mint kultúrlakoma) majd összeáll a diák fejé­ben. (A puding próbája Márai Sándor szerint az emésztés…) Több mint naivitás. Ugyanis a társadalomtudományok bizonyos szeletében ügyködő filoszok ismeretcentrikus tudásukat a totalitás igényével nyomják. Máskor hangoztatják: kutatás, felfedezés s a többi, merthogy a világ nagy (ha nem is kerek), a tág és határtalan liberalizmus jegyében ne zárjuk el ezt a tanuló ifjúság elől.

Hát, globalizmusban élünk. Igen – NAT és net – nyitás a világra! Pedagógus és tanuló kalandozzon együtt. A pedagógus mint kutatásvezető irányítsa a tanulni vágyó ifjú embert a felfedezés útjain. Foglalkozzanak a tantervben előírt személyiségekkel, meg azokkal is, akik nem szerepelnek az éppen aktuális tantervben, de felbukkannak. A tanulók megfelelő, értő metodikai vezetéssel megismerik ennek is, annak is az értékeit. A megfelelő szempontok követésével (Isten – természet – társadalom, lásd Tamási Áron). Majd ennek megfelelően raktározzák el énjükben, épülésükre a citált alkotók gondolatait, legyen az Wass Albert, Marx, Sartre, Esterházy Péter vagy Harari. Érdekes a szakos tanári szervezetek szószólóinak nyilatkozata. Egyrészt, miért becsülik alá az osztálytermekben működő ­kollégáik feldolgozóképességeit, világlátását, kreativitását? Másrészt, miért hajlamosak szerepváltásra: tanári lényükből politikusra váltani?

Ezalatt a tanítás zavartalanul folyik. Az utcáról behallatszik a hamis muzsikaszó. Kakofónia. Még az együttműködni kész szülőben is mocorog a kisördög és előbb-utóbb rákérdez a pedagógusnál: ez vagy az a személyiség miért szerepel a tantervben, amikor azt hallotta, hogy az fasiszta. Na, bolydul a méhkas. Meg kell hagyni, hajlamosak vagyunk olyanról hevesen véleményt formálni, szaktudásnak beállítva, amiről halvány fogalmunk sincs. Ezért nagy a vezető véleményformálók felelőssége: ráveszik embertársaikat, tartsanak velük, olyanokat, akik még az alaptantervet sem olvasták el. Készek felkészületlenül vitázni.

Ami a tantervben van, nem kötelező, feldolgozást igényel, helyi, tanári tematikus tervekben. Ahogy így megy ez már évek óta. A feldolgozás menete, formája, módja, a témára fordított idő a tanár szakmai kompetenciájába tartozik, tanári szabadság néven is ismert. Csak átrágott ismeretek alapján történő érvelések nyomán mondhatunk ítéleteket. A ráció nevében. Ez nagy iskolai feladvány. A vonalas, sematikus, sekélyes szinten folyó viták, még ha hangosak is, lehangolók. Ám a dolgok a tanteremben dőlnek el. Szerencsére a pedagógusok megoldják a sokadik NAT-problémát. Egyelőre. Mert mi lesz, ha egyszer elfogy a türelmük?

Írásom célja az értelmezésig vezető gondolat megmozgatása volt. Jó, ha a Tanulás könyve mindig velünk van, tanuláson keresztül vezet az út a tudáshoz. Ehhez iskolamesterekre van szükség. Az iskolában élet van, tele éltető lehetőséggel, mozgalmas-izgalmas színtér. Ne hangoskodjunk, ne toporzékoljunk, hagyjuk, hogy a pedagógus emelje fel a diákot, birizgálja kíváncsiságát, töltse fejét, erősítse izmait, hogy az ifjú magasra szárnyalhasson! Ne akadályozzuk meg ebben az oktatás ­szereplőit! „A gyermek szabadsága, létének bizonytalanságával együtt, esélyeket ad neki arra, hogy azzá legyen, ami voltaképpen lehet. Szabadsága azonban vezetésért kiált.” (Nyíri Tamás: A gyermek az antropológia szemszögéből, Vigília, 1984/9.)

Zárom soraimat az immár nem proletár költőnk soraival, aki ellen (eddig) nincs kifogása senkinek: „dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / ugy érdemes.” A témát tizenkét évesnél idősebb tanulóknak ajánljuk. Így szól az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének üzenete, hogy e sorok „meglehetősen keserű, napjainkban is időszerű üzenetet hordoznak”. De nem csak osztályfőnöki órák beszélgetéseihez.

A szerző tanár, a Zsolnai pedagógiai program egykori munkatársa

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.