Járványügyi gyorsmérleg

A miniszterelnök az egyik megszólalásában jelezte, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után már semmi nem lesz a régi. Nyilván a vírus okozta károk nem egyformán sújtják, illetve terhelik az egyes országokat.

Budapest, 2020. március 16. Védõfelszerelést viselõ nõvérek a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fõvárosi Szent László Kórházban 2020. március 16-án. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

A miniszterelnök az egyik megszólalásában jelezte, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után már semmi nem lesz a régi. Nyilván a vírus okozta károk nem egyformán sújtják, illetve terhelik az egyes földrészeket, országokat, de szerintem nem ez a lényeg. Még az sem, hogy mondjuk Olaszország csődbe megy, s ha igen, akkor ez hogyan hat majd az euróövezetre, annak valutájára, az euróra. Bár ez is fontos kérdés, de az igazán mély és korszakos az, hogy vajon mi minden változik meg a társadalom és a gazdaság működésében, de még inkább az életmódunkban, gondolkodásunkban.

Nyilván ma még nagyon korai számba venni ezeket, hiszen még nagyon az elején vagyunk a folyamatnak, s most még a tűzoltás a legsürgősebb és a legfontosabb feladat. De ugyanakkor nem árt előre gondolkodni, illetve egyfajta diskurzust elindítani a hosszabb távú hatásokról és változásokról, hiszen az fogja megnyerni a háborút, aki a leginkább képes előre látni az eseményeket, a fejleményeket. Természetesen a leírt gondolatok töredékesek, vázlatosak lesznek, így kiegészítendők, sok esetben akár cáfolhatók is lehetnek.

Az egyik legszembeötlőbb átalakulás az otthoni munkavégzés, illetve a digitális üzemmód felértékelődése. Ennek első fecskéje az elmúlt napokban az oktatás volt – a maga sajátosságaival és buktatóival együtt. A pedagógusoknak az iskolai négy-, hat-, nyolcórás penzum helyett immár szinte folyamatosan rendelkezésre kell állniuk a diákok kérdéseinek, problémáinak megoldásában, sok szülő pedig a napokban jött rá arra, hogy mit is tanulnak a gyerekek, esetleg nekik is újra el kell sajátítaniuk a tananyagot. De a munkahelyeken is sokkal fontosabb csatornává vált az internet – annak előnyével és korlátaival.

Valószínűleg a kapacitásgondokat és az elérhetőségi, biztonsági problémákat az informatikusok megoldják, s megtalálják azokat a technikai megoldásokat, amelyek biztosítják, hogy a védett, nagy belső adattartalmakat és hálózatokat otthonról is lehessen tömegesen használni. A megtörtént informatikai fejlesztések ugyanakkor magukban hordozzák azt a kockázatot is, hogy akár már a válságot követően sem lesz minden korábbi dolgozóra szükség a magasabb digitalizáltság és robotizáltság következtében.

Miután az egész válság a túlzott mozgások, illetve kontaktusok és összefonódások miatt eszkalálódott, így ebből annak kellene következnie, hogy felértékelődik a hazai beszállítás, s nagyon sok termék vagy szolgáltatás esetében (ami nem oldható meg az internet segítségével) az importhelyettesítés kerül előtérbe. Az eddigi szinte kizárólagos, illetve folyamatosan erősödő globalizációs trend kap egy gellert, s néhány területen ezzel ellentétes irányú változások, úgynevezett deglobalizációs tendenciák nyernek teret. Kérdés, hogy mindez hogyan hat majd ezen áruk árára és minőségére.

A vírus megjelenése után a migráció is új megvilágítást kapott. Egyre szélesebb körben ismertté válik, hogy az emberek magukkal hurcolhatják a járványokat, s például az ausztrál vagy az amerikai kontinens őslakosságának kipusztulása is más földrészről jött emberek (ezekben az esetekben az európaiak) olyan fertőzése miatt történt, amikor a vírust magával cipelő náció már védett volt, míg az őslakosok teljesen védtelenek az új kórral szemben.

Az emberiség történelmében ugyanis nem a háborúk, hanem a járványok voltak a legpusztítóbbak. Tudnivaló, hogy a mai modern korban sincs meg se a megfelelő kutatói háttér, se pedig az a világszintű védekezési protokoll és intézményrendszer sem, ami ilyenkor létfontosságú lenne. Csak egymástól elzárt nemzeti kompeten­ciák és intézmények vannak, pedig ezek tipikusan nemzetközi, összefogást és közös cselekvést igényelő jelenségek lennének.

Számomra az egyik legnehezebben megválaszolható kérdés, hogy vajon az éttermek, a munkahelyi menzák helyett tömegesen megjelenő étkezési igény hogyan befolyásolja majd az emberek önállóságát, gondolkodását. Tudok olyan esetet, amikor a munkahelyének megszűnése miatt immár az otthonába kényszerült háziasszony kenyeret kezdett sütni, de olyanról is hallottam, hogy a fiatal női élettárs inkább felvásárolta a közeli bolt összes fagyasztott élelmiszerét. Nyilván a futárok nem (az ételfutárok sem) tudják a sokszorosára megnőtt igényt követni, de lehet, hogy a középtávú alkalmazkodás mégis ez lesz: nem a főzés, hanem a házhoz rendelés lesz a jövő az étterem és a menza mai divatja helyett. Átfogóbban vizsgálva a kérdést: valószínűsíthető, hogy az óvatosság, a tervezés és az alternatívákban gondolkodás a jövőben sokkal erősebbé válik mind a családi életben, mind a gazdaságban.

Manapság gyakran látni olyan űrfelvételeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a koronavírus legnagyobb nyertese a természet lett, hiszen tisztább a levegő, kevesebb a zaj, a termelés leállása, a turizmus világméretű expanziójának fékeződése ­miatt pedig kisebb a környezetterhelés. Vajon változtat-e a koronavírus az emberek hedonista életmódján, fogyasztáshajszoló magatartásán? Korai még itt mérleget vonni. S bár nem tökéletes párhuzam a közelmúlt devizahiteles válságával, annak megélésével, de abban az esetben egyértelműen és jól érzékelhető volt a családok hitelezéssel kapcsolatos félelmének, óvatosságának erősödése, a tanulságok, tapasztalatok levonása mindezekből. A koronavírus nyilván egyfajta tanulási folyamattal jár, aminek egyik következménye lehet akár a környezeti szempontok felértékelődése is.

A lényeg, hogy nagyon sok mindenben változni fogunk, s változni is kell, hiszen ma már nem a fegyverek jelentik a legfőbb veszélyt az emberiségre. Az biztos: akik jó irányba és megfelelő tempóban változnak, azok már középtávon nyertesek lesznek. Egy válság paradox módon mindig nagyobb esélyt ad a relatív pozíciónk érdemi javítására. A kármentés után tehát kezdődhet az esélyteremtés.

A szerző közgazdász, főiskolai tanár