Odáig persze bizonyos logika mentén el lehetett volna jutni, hogy az ilyen „tíccsák be” felhorgadások gyakran éppen az ellenkező hatást váltják ki. Esetünkben azt, hogy egy film, ami nyolcvanegy évvel a keletkezése után már a kutyát sem érdekelt, azonnal az első helyre ugrott az Amazon lejátszási listáján, az iTuneson pedig a másodikra. További áldozatokról is érkezett jelentés. Ezek közé tartozik a nálunk Angolkák néven futó sitcom-sorozat, valamint a, lássuk be, ellenállhatatlanul vicces Waczak szálló egyik epizódja, szintén „rasszista felhangok” miatt. Utóbbi ugyancsak visszatérhet valamikor a nézők elé, természetesen szintén magyarázatokkal ellátva, bár addigra az is kívülről fújja majd, aki eddig egy részt sem látott belőle.
Szóval az van, hogy nagy a baj, és nem látszik a vége. A tapasztalat viszont általában egy jó kis megkövezés a szomszéd faluban vagy egy zenés-táncos könyvégetés. És történjen bármilyen színben, az eredője az a fajta sötétség, amivel Márai szerint nem lehet mit kezdeni. Csak mondom, és vessenek a mókusok elé (hopp és bocs, ez Woody Allen volt, de már őt is elkaszálták), vagy dobjanak Kolumbusz lovas szobra után, ha a túltolt píszí elszabadul, Winnetoutól Tarantinóig mindenki megy a levesbe. Mindenesetre halál Rémusz bácsira, aztán majd csak lesz valahogy!
