A lombikprogram sikertörténet: életet ad!

„A meddőség állapotát nehezen értik meg azok, akiknek nem kell megküzdeniük vele” – Szász Péternek fogalmazva válaszomat, most látom csak igazán, mennyire igaz Kőrösi Tamás doktor úr mondata. Az ön érveimet illető jelzőhasználatai megmosolyogtattak, de ez önnek bocsánatos bűne. Ön a püspök úrnak kíván tanúságot tenni, mert hiszen nem lehet nem érezni az írásából fakadó magasztos rajongással átszőtt érzelmeket, ahogyan ön szól az egyházi vezetője védelmében, holott senki nem vádolta őt. A bűnös, bűnösök vád éppen a püspök úr részéről hangzott el. Védőbeszédet írtam, nem vádiratot.

A filozófiai érvek sokszor többszöri olvasást igényelnek. Nagyra értékelem, hogy észlelte levelem stílusának eklektikus jellegét, az enküklosz szellemisége a bölcselettel foglalkozás egy igen kifinomult fenoménje, habár igaz, ön ezt éppen hibaként rótta fel, elismerem, Ciceróé előkelőbb. Most Szókratész szavai jutottak eszembe az Apológiából, mert van, hogy az élet úgy hozza, hogy ki kell állnunk az elveinkért és hitünkért. „Ahová valaki egyszer odaállt, mert azt a helyet találta legjobbnak, vagy mert a vezére oda rendelte, ott kell maradnia szerintem és szembeszállnia a veszéllyel, és nem szabad a halállal vagy bármi mással jobban törődnie, mint a gyalázattal.”

De térjünk is át a lényegre! A püspök úr nyilatkozatát továbbgondolva következtetéseket vontam le és kérdéseket fogalmaztam meg.

Mindazok mellett álltam ki, akik érintve vannak és kirekesztve, megbántva érzik magukat az egyházi tekintély e summás nyilatkozata miatt. A tudomány fejlődése olyan lépésekben halad, hogy azzal már az egyháznak is számolnia kell. A házasok nemi érintkezésre vonatkozó egyházi szabályok a történelem során is változtak, a lombik- és a természetes fogantatás nem lehet ellentétes, az előbbi sokkal költségesebb, fájdalmas lelki küzdelem azoknak, akik részt vesznek benne, időigényes és komoly kitartást igényel, továbbá sokan isteni kegyelemként élik át, amikor a megszületett gyermeküket kezükben tarthatják. Ne bántsuk őket!

Többen megkérdezték tőlem, hogy vajon ­miért éppen a lombik ellen szólalt fel az egyházi vezető, holott más keresztényi erkölccsel szembemenő jelenségek esetében nem szólal meg. Magamon is tapasztalom, hogy a lombikprogram elítélésének hangoztatása komoly reakció­kat indukál, ezt a válaszreakciós lehetőséget a püspök úr kiválóan felismerte. Továbbá nekem az is feltűnt, hogy a püspök úr álláspontja nem teljes, ugyanis ahogyan a lombik, úgy az abortusz általános tilalmát is hangsúlyoznia kellett volna. Az utóbbi esetében viszont a már meglévő gyakorlat eltörlésére nem utalt, e tárgykörben az orvostanhallgatók vallási indokkal történő felmentését kívánja elfogadtatni. Azt gondolom, hogy a médiában való vissz­hang a lombikprogram általános betiltását lebegtetve és bűnös jelzővel illetése nagyobb érdeklődést vált ki, és ez igazolást is nyert, ennek köszönhetően sokan értesültünk a püspök úr újraválasztásáról.

A püspök úr nyilatkozata lombikkal kapcsolatos kijelentésének általános jellege továbbra is kifogásolható, hiszen az mindenkire vonatkozik. A püspök úr tehát minden magyar állampolgár előtt elzárná a gyógyítás ezen módját, katolikustól és nem katolikustól egyaránt. Kiterjed-e az egyház változtathatatlan törvénye a más vallású vagy vallását nem gyakorló jogképes személyekre? Megtiltható-e egy nem hívőnek, hogy egy, az egyház által elítélt eljáráshoz ne jusson hozzá? Senkit nem köteleznek ma a világon, hogy gyógyíttassa magát, ha hitével ez össze nem egyeztethető eljárás. Az egyháznak nem kell féltenie a híveit az eljárástól. A magyar állam törvényes keretek között azoknak az érintetteknek ajánlja fel, akik élni kívánnak vele, köztudott tény, hogy nem kevesen vannak.

A fejlett technológia gyógyászati módszerei­nek vallási érzülettel való szembeállítása mindenkinek személyes ügye, amikor betegként elgondolkodik a lehetőségek mérlegelésekor. Minden meddőségben szenvedő betegtől elvonni a lombikkezelés nyújtotta sikeres gyógyuláshoz vezető jogát, sőt tiltani azt, észszerűtlen. A mélyen ortodox beállítódottságú katolikus embertől bizonyára eltilthatja a püspök úr, senkit nem is ítélnék el, hogy inkább az egyházi törvényt részesíti előnyben. De azokat, akik élnek a tudomány ezen a modern joggal is alátámasztott terápiás gyakorlatával, nem lehet megbélyegezni vagy kirekeszteni. Nem kevés lombikból született gyereket nevelő szülőt ismerek, elmondhatom, hogy minden szülő kivételesen szerencsésnek érzi magát, van, aki Istentől kapott ajándékként tekint a gyerekére és a legnagyobb hálával azokra, akik a gyógyulásában segítették.

A lombikkezelés során a nem megtapadt, elveszített embriókra, amelyek nem osztódnak megfelelően vagy megállnak az osztódásban, úgy kell tekinteni, mint a természetes vetéléskor elveszített embriókra, méhmagzatokra. A biológusok szigorú protokoll szerint eljárva kizárólag az életképes embriókat választják ki a beültetéshez, a siker még így sem garantált. Szakavatottabbak alá is támasztják, hogy a természetes kiválasztódással (betegség) végbement vetélések száma évi szinten meghaladja a lombik során életre hívott, de nem megtapadt embriók számát. Vajon az egyház miként gondolkodik a vetélés miatt elveszített embriókról, magzatokról? A természetes közösülést követően is annak kiderítése, hogy a terhesség létrejött-e, legalább 14 nap, és ezen időszak alatt nem tudjuk, hogy hány embrió keletkezik vagy pusztul el az anyaméhben, sok esetben az ivarsejtek egyesülése is megtörténik, de ki is lökődik a beágyazódás előtt. A lombikeljárás során az embriók száma ismert, a szülők nyilatkoznak a további sorsukról, ami soha nem a pusztítás, hanem donáció, fagyasztás, tudományos célra való felajánlás; természetesen ez is szigorú törvényi szabályozás alá esik.

A lombik társadalmi elfogadottságára hívnám még fel a figyelmet.

A gyógyulni vágyó ember mindig a sikeresebb módszert fogja választani a kezelések felajánlásakor, az ön által említett technológia (NPT) alulmarad a lombikkal szemben, de választható, senki nem kívánja beszüntetni, sem eltiltani tőle azokat, akik inkább azt választják. És ezzel meg is érkeztünk az alapvető különbséghez álláspontunkat tekintve. A meddőség betegség! Nem egy aktus során rosszul elindított cselekvési sor, amit korrigálva sikerhez juthatunk! A lombik gyógyászati eljárás, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kell venni! Madách idézetével boszorkánykonyhának beállítani a Nobel-díjjal jutalmazott eljárást (G. G. Edwards, 2010) durva csúsztatás. Madáchtól azért ezt is megtanultuk: „A tett halála az okoskodás” és a tudós orvosaink kiválóan teszik is dolgukat, hangsúlyozom, segítenek.

„Imába foglaljuk a nevét.” Ilyen mondatokkal illetik a hálás szülők az orvost, aki segít a betegein, a gyógyultak száma, a jelenlegi állami támogatottság mind bizonyíték a lombik erényére és nem bűnként való kezelésére.

Betiltani, megszüntetni jól bevált gyógyászati eljárásokat nem is tudom, milyen korszak sejlik hirtelen fel bennem, így a szabadság ünnepének utóhangulatával. Szász úr, köszönöm, hogy elolvasta az írásomat és megosztotta a gondolatait, így alkalmat teremtett arra, hogy ismertesse a lombikprogram egyházi megítélésének hátterét, bár azok, úgy látom, a meddőség betegségéből való gyógyulásának ígéretével nem kecsegtetnek. A lombik: igen!

Ajánlom A meddőség korszerű diagnosztikája és kezelése (2018) című közérthetően, szakemberek által megírt kézikönyvet azért, hogy valóban legyen közös vitaalap, hogy tudjunk miről beszélni, mert azt elítélni, amit nem ismerünk, a legkönnyebb út. Kicsit nehezítettem a dolgát, remélem, nem baj! Annak szívből örülök, hogy utolsó mondatommal teljes mértékben egyetért. Az élet szép és tiszteletet érdemel!

A szerző habilitált egyetemi docens, filozófus

A publicisztika Szász Péter írására reflektál, amelyet ITT olvashatnak el.