Hit, meditáció, jó bor és nevetés.
Vissza egy kicsit a Facebookhoz. Pár nappal ezelőtt lejárt a nemzeti régiók ügyéért indított aláírásgyűjtés második fordulójának határideje. A Mandineren olvasom ezzel kapcsolatban Pesty Lászlónak a felvidéki Ma7-nek adott nyilatkozatát, kissé elborzadva, de egyáltalán nem meglepődve. Idézem: „Egy héttel ezelőtt a véghajrába lépve, az amerikai techcégek által felügyelt óriási social media felületek sorban kapcsolták le a hirdetéseinket. Kezdődött a Facebookkal, folytatódott az Instagrammal. Le kellett vonnunk a konzekvenciát, az amerikai techóriásoknak, akik ezeket a felületeket tulajdonolják, marhára nem számít az európai kisebbségek élete, megmaradása, egyáltalán az emberi jog, mint olyan. Szemléletükben az ilyesmi már nem is kap helyet, vagy ha be is kerülünk a látóterükbe egy ilyen kampánnyal, amely origójában hiába egy székely sztori, az összes európai kisebbség megmaradásáról szól, azt is elkaszálják. Operatív munkatársaim hetek óta igyekeznek kommunikálni velük, de a legkörmönfontabb, ostobább, hülyébb, furcsább alibista magyarázatokat kapjuk. Mi minősül politikai tartalomnak, mi közéletinek, mi szélsőséges, mi nem az? Reggeltől estig technikai baromságokon lovagolnak, így az ügynek egyetlen tanulsága van. Azt tesznek, amit csak akarnak!”
Így megy ez. Holott a nemzeti régiók ügye nem valami árvalányhajas kocsmai hőbörgés és végképp nem jobboldali ügy.
Nevezzük inkább bátran alapvetésnek, tényleg közösnek és közösséginek. A Facebookot persze mindez nem érzékenyíti meg túlságosan, hiszen az első pillanatától fogva egyetlen dolog érdekli, az extraprofit. Persze egy székely mondás szerint a halottas ingre nem varrnak zsebet, de addig is az van, hogy már régóta nem az az érdekes, hogy mire emlékszik Joe Biden, hanem hogy mire emlékeztet Mark Zuckerberg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!