Az Európai Tanács kussoljon!

Ez a nagyon finom kiszólás Sophie in ’t Veld holland liberális EP-képviselőtől hangzott el.

A holland Sophie in ’t Veld a 17. Budapest Pride Felvonulás és Pikniken a Városligetben még 2012-ben. Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI

Tudnunk kell: az unió intézményi viszonyrendszerében az Európai Tanács az a testület, amelyben – még – érvényesül az egyes tagállamok vétójoga, ami védi a tagállamok önállóságát, illetve a tanács az, amelyik a végső döntéseket meghozza. Ezzel szemben a bizottság elvileg az a szervezet, amelyik előkészíti a törvényeket a tanács számára, illetve a már elfogadott törvények őre, tehát semmiképpen sem döntéshozó szervezet, nem az unió „kormánya”, mert az még mindig a tanács. Ám már évtizedek óta látszik a globalista-liberális elit törekvése, hogy a bizottság váljon a valódi döntéshozó szervezetté, fokozatosan átvéve a tanács funkcióit.

Erre törekedett már az egyik alapító atya, Jean Monnet is, de Jean-Claude Juncker ebben hűséges követőjének mutatkozott elnöksége alatt. Ami pedig a parlamentet illeti, az utóbbi időben éppen az látszik, hogy elveszítette a tagállami akaratokhoz való kötődését, s egyre inkább egy önálló, nemzetek feletti, szupranacionális politikai akarattal, méghozzá természetesen egy liberális-globalista politikai akarattal bíró testületté alakult át, amelyik egyre szorosabban együttműködik a bizottsággal a föderalizáció céljának szellemében.

Vagyis: a bizottság után már a parlament is egyértelműen a szuperföderalizmus és a tagállami alávetettség felé lökdösi az uniót, és ebben hű partnerük az Európai Bíróság is, amit ítéletei egyértelműen bizonyítanak. Egyedül a tanács maradt meg úgy-ahogy a nemzetek szuverenitására épülő unió bázisának, s addig marad meg, amíg a De Gaulle által a hatvanas években megóvott vétójog érvényben marad. Vajon az Európai Egyesült Államok egyik fő megálmodója mennyire állhatott meghatározott globális pénzügyi körök befolyása alatt? Egzakt választ nincs, a következtetések levonására viszont van lehetőség.

Jean Monnet, az „alapító atya” átfogó kapcsolatai, globális támogatói révén elérte, hogy Robert Schuman francia miniszterelnök, később külügyminiszter elfogadja a tervezetét, s végül azokat ő tárja nyilvánosság elé 1950. május 9-én: ez volt a francia–német együttműködésre épülő Európai Szén- és Acélközösség terve, amely 1951-ben hat állam részvételével meg is valósult. Jean Monnet a mostani bizottság elődjeként létrejött főhatóság első elnöke lett, s kezdettől fogva arra törekedett, hogy a főhatóság egyfajta szuperkormányként működjön.

A tagállami kormányokat már ekkor teljes mértékben ki akarta zárni a döntéshozatalból (!), de a tagállamok ellenállása miatt nem tudta elérni a célját, így jöhetett létre a Miniszterek Tanácsa (az Európai Tanács elődje) és a közgyűlés (az Európai Parlament elődje), ám meghatározó szerepbe a Monnet által vezetett főhatóság mint nemzetek feletti, föderális szervezet került. Monnet már akkor kijelentette, hogy a főhatóság lényegé­ben véve nem lesz más, mint az európai szövetség kormánya.

Egészen napjainkig a tagállamokat tömörítő tanács – ma már Európai Tanács – és a bizottság között zajlik egy ki nem mondott küzdelem a szuverenitás és a szuperföderalizmus kérdésében. Ursula von der Leyen is többször letette már voksát a föderalista unió eszméje mellett, tehát tőle sem várható nagyon más, mint elődeitől, legfeljebb karakterének megfelelően kicsit óvatosabban, szép szólamokba becsomagolva.

És itt zárul be a kör és a gondolatmenetem: Sophie in ’t Veld – és a mögötte álló liberális hálózat – pontosan tudja azt, hogy már csak a tanács, a tagállami állam- és kormányfők testülete áll ellen a globalisták és föderalisták nemzetállamokat alávető elképzeléseinek. A holland képviselő asszony felhevült szavai­ban ez bugyogott a felszínre.

És amikor a hálózat, amelyik körbefonja az unió szervezeteit, eléri azt, hogy a tanácsban is többségi döntésekre térnek át, akkor már tudni fogjuk, hogy vége az általunk szeretett, de legalábbis elfogadható uniónak.

Ne érjük ezt meg! Mert akkor távoznunk kell ebből a ­sokáig szeretett és vágyott unióból.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója