Advent, Trianon után 100 évvel

Az adventi időszak az újjászületés, az ébredés ideje. Ráébredés arra, hogy nincs fontosabb az életnél, az új élet megszületésénél.

A betlehem ajándékokat fog rejteni a gyerekeknek Forrás: Laczkó Izabella/Mediaworks

Az adventi időszak az újjászületés, az ébredés ideje. Ráébredés arra, hogy nincs fontosabb az életnél, az új élet megszületésénél. Ezt hirdeti évezredek óta a várva várt ünnep. A baba érkezhet egy istállóba, a konyhába, egy panellakásba vagy fogadhatjuk egy palotában. Csak jöjjön, és ne szakadjon meg a szent fonal! Mert ha nem születik meg a kis Jézus, miről fog szólni az életünk?

Évezredek óta minden lényeges esemény a várva várt csecsemőről, az emberről szól. És ez a várakozás, a szeretettel fogadtatás meghatározta a kisbaba, majd a gyermek, a felnőtt sorsát, életét.

A keresztény ikonográfia egyik emblematikus ábrázolása a feszület, másik a Madonna gyermekével – Szűz Mária a kis Jézussal. Amikor még az emberek nem tudtak olvasni, ilyen festmények, szobrok hagyományozták nemzedékről nemzedékre, tanították elődeinket a legfontosabb társadalmi feladatokra. A feszület üzenete az áldozatvállalás embertársainkért, közösségeinkért. Madonna pedig azt üzente, hogy a gyermeknevelés, a csecsemő gondozás a megkerülhetetlen feladat, az élet folytonosságának misztériuma. Örömével és felelősségével, nehézségeivel együtt. A keresztény kultúra éppen ennek a tanításnak, vagyis a közösségért önként vállalt feladat megvalósításának köszönhette a földbolygón sikereit. Ahol és amikor ez megbicsaklott, és a közösség érdekeit figyelmen kívül hagyó személyes haszonszerzés vált meghatározóvá, ott hanyatlásnak indult a társadalom, az ország, a kultúra.

A XX. század feminista mozgalmai úgy a nyugati országokban, mint a szovjet birodalomban a konyha, a fakanál rabságának tekintették az anyaságot. Egyik ideológusuk, Alekszandra Mihajlovna Kollontaj így agitált: „A gyár kiszabadít a konyha rabságából”. Azt hirdette, hogy a házasság természetellenes kényszer, nincs szükség a családra. Szerinte a gyerekeket az államra kell bízni, mert a nőket csak úgy lehet felszabadítani. Csak akkor lehet valakiből igazi nő, ha nem lesz anya és feleség. A kommunista állam azért akarja felszabadítani a nőket a háztartás igája alól, hogy életüket tartalmasabbá, boldogabbá, szabadabbá tegye. A dolgozó nőknek nem kell majd kevés szabadidejüket a konyhában tölteni, mert közéttermekben, népkonyhákon étkezhetnek a családok. Az állam a gyermeknevelésben is segít. A Közoktatási Minisztérium pedig megkezdte a bölcsődék, óvodák, gyermekotthonok építését, az ingyenes iskolai étkeztetés megszervezését, ingyenes tankönyvek, ruhasegélyek kiosztását.

Megkönnyítették a válást, az abortuszt. Kollontaj egyik pártkongresszusi beszédében hangsúlyozta, hogy az egykori családmodell, amelyben a férfi volt az egyedüli családfenntartó és teljhatalommal rendelkezett felesége felett, el fog tűnni. A jövő családjában a férj és feleség jogainak és kötelességeinek a lehető legnagyobb összhangban kell állnia Szovjet-Oroszország megváltozott életkörülményeivel.

Kollontaj meggyőződéssel hirdette, hogy szocializmus nélkül nincs emancipált nő, és a nők emancipációja nélkül nincs szocializmus. Kijelentette, hogy egy nő erkölcsi megítélése nem a szexuális életétől függ, hanem attól, hogy milyen munkaerőt képvisel a társadalom számára.

Ezt a programot, a második világháború után a szocialista országokban is végre hajtották. Talán nem véletlen, hogy 2015-ben a világ leggyorsabban fogyatkozó 20 országa közül 17 ezek közül került ki.

Magyarországon is meghirdették a „nők felszabadítását”. Mivel a férj fizetése nem volt elegendő a család fenntartására, arra kényszerítették őket, hogy munkát vállaljanak. Ennek jegyében a nők otthon végzett ápolási-gondozási munkáját „láthatatlannak” nevezve, a külső munkahelyen való foglalkoztatást 25-ről 75 százalékra emelték föl.

Anya hármas terhet visel a vállán: ugyanannyi időt tölt a munkahelyén mint a férje, utána reá hárul a háztartás ellátása és a gyermeknevelés. Sokan írtak arról, hogy a válás megkönnyítése, a nők „egyenjogúsítása”, valamint fizetett munkavégzése, anyagi függetlensége felborítja majd a család életét. Milyen lehet a családi élet akkor, amikor a feleség és édesanya napi nyolc órát tölt a munkahelyén, tíz órát távol van, mert messze van az üzem, a hivatal?

A családok szokásai és erkölcsei a társadalom életében bekövetkezett változásokkal nálunk is átalakultak. Ahogy a statisztikák mutatják, a nők többszörös megterhelésébe beleroppantak a posztszocialista országok, és az „emancipáció”, a karrier helyett mind a nők, mind a férfiak, és a családok rajta vesztettek. A gyerekek nélkülözve az anyai gondoskodást, magukra hagyatva korábban az utcán (kulcsos gyerekek), később a tévé előtt, manapság a kütyük bűvöletében töltik idejük nagy részét.

Mi jutott a gyermekeknek?

A mai gyermekek 20-25 százaléka mentális problémákkal küszködik. Már óvodás korban megjelennek a gyerekek első szorongásos tünetei. A leggyakoribb betegségek: szorongás, depresszió, figyelemhiányos hiperaktivitás, evés- és magatartászavar, tanulási képességzavarok, autizmus.

Ma már tudjuk, hogy a tartós méhen belüli vagy csecsemőkorban elszenvedett stressz olyan mértékben változtatja meg az idegrendszer működéseit, ami a későbbi életkorokban alapvető hatással lesz az egyén stressztűrő képességére, megküzdési stratégiáira, hangulati stabilitására vagy a világhoz való viszonyulására.

Már 2012-ben hiányszakma lett a gyermekpszichiátria. A növekvő esetszám mellett égető a szakemberhiány, nem csak gyermekpszichiáterek, hanem pszichológusok, gyógypedagógusok körében és más kapcsolódó területeken.

Erkölcsi, társadalmi csapdák

Ezek a liberalizált posztszocialista a társadalmak a demográfiai válságon túl morális válsággal is küzdenek. Fogyasztói értékrend, individualizmus, önzőség, énközpontúság, materiális mohóság és a közösségi értékek erodálódása jellemző napjaink „jóléti” társadalmaira. A kapcsolatok elértéktelenednek, kevésbé bízunk egymásban. Mindez komoly terhet ró a családokra, és végső soron a gyermekekre.

Ha nincs gyermek, kevésbé van szükség élelemre, ruhára, téglára, bútorra, iskolára, boltokra, postákra, bankokra, utakra, vízre, villanyra stb. Nemrég zártak be minisztériumi háttérintézeteket, többek között az Oktatáskutatót, a Népesedéspolitikai Intézetet. A bizalmat nélkülöző társadalmi csoportok egymásnak esnek és mindenki a másik rovására akarja megőrizni az életterét. Ebből a harcból azonban nem születhetnek hősök, és nem lehetnek győztesei. Nem a jobb képességű, az erkölcsösebb, hanem az erősebb győz – kicsiben és nagyban – egyaránt.

A nők második felszabadítása

Adventi időszakot élünk. Koszorút készítünk, gyertyát gyújtunk, és hétről hétre várjuk a fényességet, a sötétségből való kimozdulás fordulópontját. Elgondolkodhatunk, mit tettünk helyesen és mit kellett volna tennünk másként gyermekeinkért, az édesanyákért, családjainkért, közösségeinkért, nemzetünkért, magyarságunk és kereszténységünk megőrzéséért, az elmúló esztendőben.

Évezredek és kultúrák meghatározó szimbóluma az anya-gyermek kapcsolat, amelyet a legnagyobb szeretettel, tisztelettel és gondoskodással kell őriznünk, mint életünk folytonosságának a titkát, misztériumát.

Vajon eleget tettünk érte? Mózes első könyvéből megtudjuk, hogy a férfi és a nő egy testté lesznek a házasságban. Ha tehát egymásra vigyázunk, magunkra vigyázunk. Ha támogatjuk egymást szeretetben, gondviselésben, önmagunkat támogatjuk. Társunk az életünk legnagyobb erőforrása. Ha a férfi feleségét, gyermekét őrzi, vigyázza, önmagával foglalkozik, saját sikereit szolgálja. Ez a kölcsönös szövedékes meghatározottság az alapja a társadalom egészséges fejlődésének.

Miért kényszerítenénk hát az édesanyákat a többszörös munkavégzésre? Hiszen ezzel önmagunknak, családjainknak, gyermekeinknek ártunk, tesszük ingovánnyá a jövő nemzedékek lába alatt a talajt, kockáztatjuk a nemzet jövőjét.

A gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése nemzetstratégiai érdek. Ebből fakad a nemzet fizikai és lelki ereje, egészsége, teremtő képessége, együttműködési hajlandósága és minden érték, amelyet számon tartunk.

Nem kellene elgondolkodni azon, hogyan adhatnánk vissza az édesanya-szerep társadalmi rangját és méltóságát? A nők felszabadítása a kiszolgáltatottság alól jogos, méltányos és még előttünk álló feladat, de ki kell szállni abból a ringlispílből, amely szédítő magasságokba repített, és hovatovább kihajíthat mindannyiunkat a semmibe.

Az édesanyák többszörös túlterhelése, az egymásba fonódó generációk szétszakítása, az új nemzedékek tömeges egészségkárosodása, a megállíthatatlannak tűnő népességfogyás 100 éves folyamata fülünkbe harsogja, hogy meg kell állni. Ez az út járhatatlan.

A liberális média folyton azt sulykolja belénk, hogy a nők karriert akarnak. Ezt a sommás megállapítást aztán akarva-akaratlan sokan el is fogadják, és lemondva a cselekvés lehetőségéről, megriadva az ellenerők hangoskodásától, az „úgy sincs mit tenni” gondolattal, fuldokolva próbálnak alkalmazkodni a modern kor ördögi struktúrájához.

Kutatásaink nem igazolják a liberális mantrát

Hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, 2017-ben parlamenti megbízásra egy reprezentatív kutatást végeztünk, és megkérdeztük a fiatalokat, kinek mire volna szüksége ahhoz, hogy még egy gyermeket elindítson az életre.

A felmérés meglepő eredményt hozott. A fiatalok 5 százalékára jellemző a fenti liberális mantra. 70 százalékuk egyensúlyozni próbál a család és a munkahelyi feladatok között (ami két gyermekig sokaknak működik, háromtól már nagyon keveseknek), de van a fiataloknak egy 25 százalékot kitevő rétege, amely szeretne csak a családjának élni, és sok gyermeket felnevelni. Ma azonban társadalmi érdekünk és a fiatalok életpálya igényével szemben ez a réteg nem töltheti be nemzetmentő szerepét. Ez az anomália most, a vírusterhelt évben, különösen szembetűnő, hiszen a családok egy része kényszerűen otthon van, és bár lenne ideje, kedve hozzá, az anyagi biztonság hiányában mégsem vállalhat több gyermeket.

A kutatási eredmények is azt mutatják, hogy nincs szükség nyomásgyakorlásra és a családok, a nők többszörös munkaterhelésére. A gyermekek biztonságos megszületéséhez elég volna egyszerűen megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy azok a családok, akik ebben az életformában szeretnék életüket kiteljesíteni, megtehessék és ne legyenek kiszolgáltatva külső munkahelyek kénye-kedvének.

A trianoni trauma után megkezdődött népességfogyást az 1930-as évektől a kormányok helyes irányú családerősítő beavatkozásai nyomán sikerült megállítani, majd egy lassú növekedést elindítani. 1941-ben 177 ezer, 1944-ben már 196 ezer, majd a háborút követően 1954-ben már 223 ezer gyermek született. Ez is mutatja, hogy a stabil alapokon álló értékrend, az alkalmas helyzetértékelés és a megfelelő intézkedések esetén van kivezető út még a súlyos válságokból is. Ha azonban nem tudunk kiszállni saját akaratunkból időben az egyre gyorsabban pörgő körhintából, ki fogunk zuhanni belőle a tehetetlenség erejével. Ha nem tudjuk advent üzenetéhez igazítani sorsunkat, az erkölcsi alapokat sziklaszilárddá erősítve, ráépíteni a nemzet megtartó oszlopait, vagyis mind létszámban, mind testi-lelki egészségben fölnevelni a következő generációt, – Bogár László szavaival élve – pár évtized alatt „kivezetjük magunkat a történelemből”.

A „néplélek”, a társadalom fejlődésének erkölcsi alapzata, a csecsemőkor zavartalan fejlődésének, az anya-gyermek kapcsolat egymásba áradó szeretetfolyamának következménye. Az ember szeretetre való képességéhez szükséges idegrendszeri struktúrák csak ebben az időszakban alakulhatnak ki, később nem pótolható. Számos kutatás bizonyítja, hogy a felnőttek értékrendszerét meghatározza az a kötődési mintázat, amely ekkor jön létre. Ezen túl azonban befolyással van a felnőtt egészségi állapotára, társadalmi szerepére, sőt életkilátásaira is.

Évezredek tapasztalatait és a kutatások eredményeit összefoglalva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia így foglalt állást: „Az első életévben az állandó anyai jelenlét biztosítja a legjobban a csecsemő idegrendszerének, érzelmi életének teljes körű, zavartalan fejlődését. Az Egyház és a társadalom különleges összefogására van szükség ahhoz, hogy a gyermek a számára szükséges gondoskodást, megkapja. Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy lehetőség nyíljon az édesanyák otthon maradására és a személyes törődés kereteinek, a nagycsaládos életpályamodell kiteljesítésére.”

A nők, az édesanyák felszabadítása a többszörös teher alól tehát össznemzeti érdek. Csak ezen az úton biztosítható a nemzet talpra állítása és egészséges fejlődése. Azonban ennek az útja nem a párok függetlenedése, elszigetelődése, az egyéni érdekek érvényesítése, nemcsak a karrier, hanem az adventi üzenet megértése, a társadalom működési folyamatainak szilárd alapokra építése, a család integritásának visszaállítása, a csecsemők és gyermekek szeretetben való nevelkedésének biztosítása, a szeretetkultúra helyreállítása által az isteni terv végrehajtása.

A stratégia végrehajtása

A kis Jézus, és egyben saját gyermekeink, unokáink születése és ünneplése hatalmas élmény. Érkezésük olyan biológiai, pszichológiai, hormonális, idegrendszeri, társadalmi, gazdasági program, ami mindent átalakít. Ha csak meglátsz egy csecsemőt, egy gyermeket, azonnal mosolyt, odafordulást vált ki belőled és ösztrogén hormon támogatással megindítva a szeretet áradatát, hatalmas erőforrásokat szabadít fel: nőkből és férfiakból, idősből és fiatalból egyaránt. Megváltoznak az érzelmek, a gondolkozás, a cselekvés. Még a kedélyállapotunk, az egészségünk, a jövőképünk, hitrendszerben is új tartalommal telítődik, ha gyermekek vesznek körül.

Most és minden évben különösen nagy szükségünk van erre. Személyenként, családonként, a közösségekben, településeink többségében. Nemzetünk megmaradása érdekében nincs ma fontosabb ügy Magyarországon az újszülötteknél! 2021 vízválasztó lesz ebből a szempontból. Kezdjük végre el a hatástanulmányokkal alátámasztott, a történelmi tapasztalatokra építő, eredménnyel kecsegtető, bizonyítottan működőképes stratégia végrehajtását!

Problémáink megoldása, a fejlődőképesség kialakítása, az évszázados terhek lerakása a születések új hullámával kezdődik.

Isten áldja meg nemzetünket!

A szerző demográfus, A Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotóműhely vezetője