Télapó itt van

Pompás performance, ha már a polgármesterük összekeveri a Mikulást a Télapóval.

Advent van. Várakozunk. Nem éppen a megszokott módon. A megszokott módoknak befellegzett.

Amire viszont nem kellett sokáig várni, az az 1984 képregényváltozatának magyar kiadása. Megjelent Brazíliában, aztán hipp-hopp, nálunk is (Helikon Kiadó, 2020). Azért Brazíliát említem, mert a rajzoló brazil, Fido Nesti. 1971-ben született Sao Paulóban, több mint harminc éve dolgozik illusztrátorként és képregényrajzolóként. Még iskolás volt, amikor először olvasta George Orwell nagyhatású művét, egészen pontosan 1984-ben került a kezébe. Mint ahogy az enyémbe is, szamizdatban. Nem akarnám ezt túlmisztifikálni, csak mondom. Azóta is hat ránk, és ez sem véletlen, hiszen a szerző disztópikus világa egyre valóságosabbá válik, sőt egyre gyakrabban mondjuk valamire, hogy Orwell látomása ehhez képest kismiska. Nem pont így mondjuk, de ahogyan többnyire mondjuk, azt most nem írhatom ide. Annyit még a személyesről, hogy nem vagyok oda a képregényekért. Nem az én kultúrám, akárcsak a musical. Na jó, a megyei lapot azért Garfielddal kezdem, és bármikor örömmel belefeledkezem Korcsmáros Pál Rejtő-illusztrációiba, de nagyjából eddig jutottam.

Érdekes módon Fido Nesti orwelli világa mégis elkapott, a rajzok jók, a könyv jó, ilyen egyszerű ez. De maradjunk egy kicsit a regénynél, a szövegnél, kép nélkül!

„Az engedelmesség nem elég. A hatalom a fájdalom és a megalázkodás előidézésében rejlik. A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk. Kezded már érteni, Winston, miféle világot teremtünk? Pontosan az ellenkezőjét azoknak az ostoba, hedonisztikus utópiáknak, amelyekről a régi reformerek képzelődtek. A félelem, árulás és fájdalom világát, az elnyomás világát, olyan világot, amely nem irgalmasabb, hanem könyörtelenebb lesz, ha kiforr. A haladás a mi világunkban a több fájdalom felé való haladás. A régi civilizációk azt állították magukról, hogy a szeretetre és igazságra épültek. A miénk a gyűlöletre épül.”

Az orwelli világ, Óceánia egyik sarokpontja a nyelv, az újbeszél. A nyelv, amelyben alapesetben él a nemzet és amiben most is fickándozunk itten. Ennek a nyelvnek két szókincse is van. A B szókincs olyan szavakból áll, amelyeket szándékosan politikai célokra szerkesztettek, azaz olyan szavakból, amelyeknek nemcsak hogy minden esetben politikai vonatkozásuk van, hanem egyenesen azt célozzák, hogy az őket használó személyre rákényszerítsék a kívánatos szellemi magatartást. És akkor most egy talán váratlannak tűnő pici ugrással már el is érkeztünk a karácsonyhoz. Megmagyarázom. Egy darabig azt gondoltam, hogy a karaktergyilkosok az új világban, az LMBTQ és a BLM szárnyalásának idején és amikor Európában fejeket vágnak le az utcákon, végre találtak más hívó- és kulcsszavakat a dögunalmas fasisztázás helyett. Ámde nem. Illetve igen, de azért a kipróbált és bevált minősítés változatlanul szép íveket mutat.

Olvasom, hogy Pierre Hurmic, a franciaországi Bordeaux városának polgármestere nemrég kifejtette, szerinte a fenyőfák olyan kivágott fák, amelyek már halottak, ezért 2020 végéig el kell fogadni a fák jogairól szóló megállapodást, így aztán szóba sem jöhet a hagyományos december 24-i karácsonyfa-állítás a főtéren. Majd a következőkkel tetézte felismerését: a múltba révedő, primitív és fasiszta katolikusoknak fontos ez a kérdés, holott valójában egy pogány hagyományról van szó. Na most, amennyiben a hír igaz és a fordítás pontos, mint primitív fasiszta református már csupán arra tudok gondolni, hogy a lánglelkű városvezető vagy delirált egy retteneteset, vagy valami még rosszabb történt. Jelesül annak újbóli megerősítése, hogy ennek a (nevezzük most röviden zsidó-keresztény) kultúrkörnek, amit oly sok bűn, s mi több, hiba után éppen kezdtünk volna belakni, tényleg befellegzett és kezdhetjük alufóliába csomagolni a csajokat.

Persze, amióta a kiváló német erdész és író, Peter Wohlleben könyveit olvastam, magam is másként nézek a láncfűrészemre, és inkább ültessünk, mint vagdossunk, de egy polgármesternek azért lehetne némi fogalma a karácsonyfaipar aktuális helyzetéről, valamint az alternatívákról. A pogányokról annyit, hogy természetesen, mint majdnem mindennek, a karácsonyfának is vannak előképei a hagyományban, de azért hagyjuk már meg a dicsőséget a XVI. századi németeknek.

De a fasiszta katolikusoknál már tényleg nagy a baj. A helyes válasz, mint már oly sokszor, Csepelről érkezett. Ezúttal nem zsíros kenyér került a Lenin-szobor kezébe, hanem karácsonyfa állíttatott a bordeaux-iaknak. Pompás performance, ha már a polgármesterük összekeveri a Mikulást a Télapóval, valamint a Jézuskát a géppuskával.