A függetlenek függése kor-, de inkább kórtünet

Kálmán Olga, a pártossá vált „pártatlan” médiaszereplők egyik tipikus példája.

Fotó: Mirkó István

Nem tudom, a kedves olvasó észrevette-e már, hogy amikor a saját függetlenségük hamis mítoszát táplálók ajtaján bekopog a valóság, akkor kényszerű színvallásuknál a pártpreferenciájuk szeizmográfja kizárólag baloldali kilengést jelez. Ennek az álláspontnak, helyesebben függéspontnak koronázatlan, fekete öves képviselője Kálmán Olga, aki 2019-es coming out-ját megelőzően közel két évtizeden keresztül hirdette függetlenségét és közben a hét öt napján próbálta földre vinni bármely témában a meghívott konzervatív, jobboldali politikusokat és véleményformálókat. Az általa diktált játékszabályok között talpon maradni a konzervatív értelmiségieknek becsületére váló feladat volt, de állták a sarat, már aki egyáltalán elé járulhatott. Részrehajláson, ferdítésen, terelésen, mellébeszélésen, netán kényes kérdések kerülésén őt soha nem lehetett tetten érni.

Ja, de a hozzá érkező balos megszólalóknak viszont hendikeppel érdekes módon nem kellett megküzdeniük. Kálmán saját, tévesen kódolt nagyságát érezve, a pártatlanság álságos álcája mögül kérdezett és szúrt, gondosan ügyelve, hogy kit szabad és kit nem, de el kell ismerjem, hogy vonzó megjelenéssel lépett a ,,kötelek” közé az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Amíg alá volt tolva az infrastruktúra, kizárólag jobbos riportalanyait mikron érzékenységű részecskeszűrőjével próbálta vizslatni, darabokra szedni, megrostálni, megrágni, végül kiköpni. Az adásmenetet nem fenyegette veszély, futott a szekér.

Ahogyan minden jónak vége szakad egyszer, Kálmán Olgánál is eljött a pillanat, amikor a televíziózás utáni életét kellett megterveznie, szem előtt tartva addig hirdetett függetlensége további megőrzésének mikéntjét. Ez a pillanat 2019-ben következett be. Riporterünk választás elé került. Hogyan tovább? Mit válasszon? Esetleg a növénynemesítés csínjának-bínjának valóban pártoktól független elsajátítását, vagy inkább időjárás-jelentésre meghirdetett bemondói állást, melynél a szél és a ködhajlam kialakulása az valóban független a politikától, mint ahogy eddigi egész ,,szeplőtelen” élete!? Nehéz kérdések. Kálmánunk nem hezitált sokat. Kijelentette: ,,nem pártpolitikusnak készülök!”.

Ezen a ponton én is a következetes függetlenség bálványaként tekintettem rá és kiskertészi, de inkább bemondói szerepére már-már nagyobb tétet is hajlandó lettem volna fogadásból feltenni, de a valós coming out-ja nem váratott sokat magára. Politikusnak állt. Belépett a Demokratikus Koalícióba. Az alakulat nevének első fele, nem tehetek róla, de megismerve őket, nekem a valaha volt NDK demokratikusságát idézi, nevük másik felébe pedig napjainkra belegyömöszölték az összes, szintén ,,független” jelentkezőt, akik által a balos vezércsapat karakternélkülisége még színtelenebb és szagtalanabb eleggyé változott. No, ide érkezett meg emblematikus hősünk is, a legcsekélyebb lelkiismereti kétely felébredése nélkül, eddig képviselt ,,pártatlan” riporteri múltját illetően.

Elég legyen annyi, hogy a kétely helyette bennünk, mezei polgárokban ébredt hirdetett függetlenségével kapcsolatban. A kérdés csak annyi: ő mihez és kihez képest az? Ezt azért kérdezem, mert tapasztalatom szerint a konzervatív oldal képviselői soha nem mondták, hogy függetlenek lennének. Politikusaik, gazdasági szakembereik, újságíróik és támogatóik felvállaltan a patrióta, konzervatív alapállás mellett hitet téve nyilatkoznak, írnak és minden megnyilvánulásuk a világlátásuk és politikai hovatartozásuk melletti kiálláson alapul és annak következetes, bárkivel való ütköztetésén. A másik oldal ellenben, az összes csatolt részével együtt meglátásom szerint mindenben rágörcsölt arra, hogy ők a nagybetűs Függetlenek, ők a szakma, ők a mindenki felett álló értelmiség, akik teljesen objektíven, szabadon és befolyástól mentesen képesek a politikában, a gazdaságban, a kultúrában, vagy bármi másban megnyilvánulni. Ha csak a közvélemény-kutató cégeket, politikai elemzőket, megmondóembereket vesszük górcső alá, világosnak kell lennie mindenki számára, hogy az említettek legbiztosabb felismerhetősége abban rejlik, hogy melyik állítja magáról, vagy állítják róla, hogy független. Amelyikhez kötődik ez a jelző, arról csukott szemmel kijelenthető, hogy a baloldal szekerét tolja, s amelyik mellett nem tűnik fel ez a szó, ott szinte biztosak lehetünk abban, hogy olyan értelmiségiekről, szakemberekről beszélünk, akik köztudottan a jelenlegi kormány munkáját elismerve dolgoznak azon, hogy saját, felvállalt világnézetükkel érvényesítsék szakmájuk tudását országunk érdekében.

Nincs olyan, hogy független ember – aki ezt állítja, az félrevezeti saját magát, ami a kisebbik baj, a nagyobb, hogy a környezetét is. Álláspontom szerint Kálmán Olga tipikus példa a rejtett függőség birtokosainak sorában. A kórkép hordozói hosszan sorolhatók. Mindannyian függenek véleményazonos kenyéradó gazdáiktól, függenek saját otthonról hozott muníciójuktól és függenek a felnőtt életükre esetleg kialakult önálló világnézetüktől is. Ez hangsúlyozom, hogy így természetes.

A ,,függetlenek” álságossága, a félrevezetésük szándéka, a sok lenézett „mucsai” háta mögötti cinkos összekacsintásuk az, ami számomra végtelenül ellenszenves. Ezt meg én gondolom így, mindentől és mindenkitől függetlenül. Egy biztos, hosszú volt az út idáig, de immáron pártossá vált hősünk végre-valahára vállaltan is hazaérkezett.

A függetlenek függése, mint jelen esetben is, előbb vagy utóbb, de kiderül. Kár az addig vezető hamis és megtévesztő színjátékért.

A szerző színművész