A függetlenek függése kor-, de inkább kórtünet

Kálmán Olga, a pártossá vált „pártatlan” médiaszereplők egyik tipikus példája.

Fotó: Mirkó István

Ezen a ponton én is a következetes függetlenség bálványaként tekintettem rá és kiskertészi, de inkább bemondói szerepére már-már nagyobb tétet is hajlandó lettem volna fogadásból feltenni, de a valós coming out-ja nem váratott sokat magára. Politikusnak állt. Belépett a Demokratikus Koalícióba. Az alakulat nevének első fele, nem tehetek róla, de megismerve őket, nekem a valaha volt NDK demokratikusságát idézi, nevük másik felébe pedig napjainkra belegyömöszölték az összes, szintén ,,független” jelentkezőt, akik által a balos vezércsapat karakternélkülisége még színtelenebb és szagtalanabb eleggyé változott. No, ide érkezett meg emblematikus hősünk is, a legcsekélyebb lelkiismereti kétely felébredése nélkül, eddig képviselt ,,pártatlan” riporteri múltját illetően.

Elég legyen annyi, hogy a kétely helyette bennünk, mezei polgárokban ébredt hirdetett függetlenségével kapcsolatban. A kérdés csak annyi: ő mihez és kihez képest az? Ezt azért kérdezem, mert tapasztalatom szerint a konzervatív oldal képviselői soha nem mondták, hogy függetlenek lennének. Politikusaik, gazdasági szakembereik, újságíróik és támogatóik felvállaltan a patrióta, konzervatív alapállás mellett hitet téve nyilatkoznak, írnak és minden megnyilvánulásuk a világlátásuk és politikai hovatartozásuk melletti kiálláson alapul és annak következetes, bárkivel való ütköztetésén. A másik oldal ellenben, az összes csatolt részével együtt meglátásom szerint mindenben rágörcsölt arra, hogy ők a nagybetűs Függetlenek, ők a szakma, ők a mindenki felett álló értelmiség, akik teljesen objektíven, szabadon és befolyástól mentesen képesek a politikában, a gazdaságban, a kultúrában, vagy bármi másban megnyilvánulni. Ha csak a közvélemény-kutató cégeket, politikai elemzőket, megmondóembereket vesszük górcső alá, világosnak kell lennie mindenki számára, hogy az említettek legbiztosabb felismerhetősége abban rejlik, hogy melyik állítja magáról, vagy állítják róla, hogy független. Amelyikhez kötődik ez a jelző, arról csukott szemmel kijelenthető, hogy a baloldal szekerét tolja, s amelyik mellett nem tűnik fel ez a szó, ott szinte biztosak lehetünk abban, hogy olyan értelmiségiekről, szakemberekről beszélünk, akik köztudottan a jelenlegi kormány munkáját elismerve dolgoznak azon, hogy saját, felvállalt világnézetükkel érvényesítsék szakmájuk tudását országunk érdekében.

Nincs olyan, hogy független ember – aki ezt állítja, az félrevezeti saját magát, ami a kisebbik baj, a nagyobb, hogy a környezetét is. Álláspontom szerint Kálmán Olga tipikus példa a rejtett függőség birtokosainak sorában. A kórkép hordozói hosszan sorolhatók. Mindannyian függenek véleményazonos kenyéradó gazdáiktól, függenek saját otthonról hozott muníciójuktól és függenek a felnőtt életükre esetleg kialakult önálló világnézetüktől is. Ez hangsúlyozom, hogy így természetes.

A ,,függetlenek” álságossága, a félrevezetésük szándéka, a sok lenézett „mucsai” háta mögötti cinkos összekacsintásuk az, ami számomra végtelenül ellenszenves. Ezt meg én gondolom így, mindentől és mindenkitől függetlenül. Egy biztos, hosszú volt az út idáig, de immáron pártossá vált hősünk végre-valahára vállaltan is hazaérkezett.

A függetlenek függése, mint jelen esetben is, előbb vagy utóbb, de kiderül. Kár az addig vezető hamis és megtévesztő színjátékért.

A szerző színművész