Vesztésre áll a józan ész

Sokakban újra erősödik a globális utáni vágy, mintha fizikai fájdalmat jelentene nekik, hogy most nem vagy nem annyit és nem arra költhetnek, amire szeretnének.

Budapest, 2021. február 1. A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartott demonstráció résztvevõi a budapesti Hõsök terén 2021. február 1-jén. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Majdnem egy éve egy vezércikkben több lehetséges forgatókönyvet is felvázoltam arról, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással lehet az életünkre, az emberiség sorsára, ha egyszer a pandémia véget ér. Lehetségesnek tűnt, hogy a globalizált, életellenes gazdasági modellt hátrahagyja a világ, és olyan rendszer épül ki, amely a helyben elérhető erőforrásokra és javakra koncentrál. Akadtak, akik akkoriban háborúkat, mások kommunizmust vetítettek előre. Némelyek abban reménykedtek, hogy megerősödnek a nemzetállamok, megint mások bizakodtak, hogy a koronavírus legyőzése után megerősödik a világon az összefogás, az államok összekapaszkodnak. Akkor azt írtam, hogy a következő évek, évtizedek döntik el, kinek lesz igaza.

Amikor júniusban jött a nyitás, a többség itthon maradt, a helyi vendéglátók, szállásadók a nyáron rekordokat döntöttek, és bepótoltak valamit abból a veszteségből, amit tavasszal elszenvedtek. Nagyon sokan megbecsülték a helyi értékeket, újra felértékelődött a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó, a Tisza-tó szerepe. Az emberek zöme örült a szabadságnak, itthon pihent, de a többség ezzel is elégedett volt.

Aztán jött a koronavírus-járvány második, majd azóta már a harmadik hulláma, amire – főleg az utóbbira – az emberek nem voltak lélekben felkészülve. A legtöbben bizonyára abban reménykedtek a nyár után, hogy nem tér vissza a vírus, de ha mégis, akkor sem jönnek újabb szigorítások. Az élet mást hozott, az egyre jobban erősödő második hullám miatt muszáj volt korlátozásokat bevezetni, amelyeket – mivel a harmadik hullám úgy robbant be, hogy az előző be sem fejeződött – nem lehetett még feloldani. S ezen a ponton derült ki az, hogy nagyon sokan mégsem értették meg a világjárvány lényegét, és eleinte talán csak az erős félelmeik miatt mutattak hajlandóságot az önmérsékletre.

Az utóbbi hetekben egyre többen kérik – mit kérik, követelik! – vissza a régi életüket. Fontos, hogy nem pusztán a szabadságra vágynak, ami érthető lenne, hanem a régi életüket szeretnék folytatni, ott, ahol 2020 márciusában abbahagyták. Minden nappal nő bennük a korlátozások miat­ti feszültség, szinte látom magam előtt a jólétben élő családok tíz- és százezreit, akik alig várják, hogy lefoglalhassák valamelyik egzotikus országba vezető útjukat, és folytathassák azt a fékezhetetlen költekezésről szóló életmódjukat, ami a globalizált gazdasági modellt életben tartja.

Nem egy olyan családról tudok, amelynek tagjai – a dühöngő járvány ellenére – a télen sem bírták ki, hogy ne látogassanak el valamely távoli szigetre vagy éppen síparadicsomba. A logika egyszerű: az emberek jelentős hányada nagyon is jól él, és ha már van pénze, akkor az „egyszer élünk” jegyében el is akarja költeni. Ha megpróbálunk rájuk hatni, akkor jön a panelszöveg, hogy neki senki ne mondja meg. Ő tudja, mit csinál, és neki jár a pihenés a kemény hajtás közepette, az életet márpedig élvezni kell, amennyire csak lehet.

Itt tartunk. Sokakban újra feltartóztathatatlanul erősödik a globális utáni vágy, mintha fizikai fájdalmat jelentene nekik, hogy most nem vagy nem annyit és nem arra költhetnek, amire szeretnének. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a balliberális oldal erre az érzésre játszik rá, amikor kommunikációjában a nyitást erőlteti.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy a józan ész vesztésre áll, és a világ, amint lehet, visszatér ahhoz az életformához, ami a koronavírus-járványt is előidézte. Úgy tűnik, nem lesz, ami ettől eltántorítsa a vágytól égő tömegeket. Egyet felejtenek el azok, akik így gondolkodnak: a Földet csak úgy győzhetjük le, ha mi is vele pusztulunk, ebben a „háborúban” nem nyerhetünk. Bízzunk benne, hogy végül belátják ezt az emberek, és a glóbuszt nem önpusztító módon feléljük, hanem megvédjük és átadjuk a jövő nemzedékének!