A nemzetközi roma nap margójára

A társadalmi felzárkózás akkor lehet valóban sikeres, ha a roma embereknek visszaadjuk az önbecsülésüket.

Budapest, 2018. április 6. A Romengo zenekar játszik az 1956-os forradalom és szabadságharc cigány hõseit ábrázoló bélyegkisív kibocsátásán a budapesti Terror Háza Múzeumban 2018. április 6-án. A nemzetközi roma nap alkalmából, az '56-os Emlékbizottság kezdeményezésére, a Magyar Posta Zrt. által kibocsátott bélyegeken Szentandrássy István festõmûvész alkotásai láthatóak. A 10 darabos sorozat 50 ezer példányban került forgalomba. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Ötven évvel ezelőtt, 1971. április 8-án tartották Londonban az I. Roma-világkongresszust. A találkozón döntés született a közös zászlóról, a himnuszról és a népcsoport önelnevezéséről, valamint arról, hogy a világ különböző részein élő roma népcsoportok ugyanannak az ország nélküli roma nemzet tagjának ismerik el egymást. A roma szót más nem roma közösségek elnevezésével, például a cigánnyal vagy a gypsyvel szemben használják. Ugyanakkor a roma közösségek „belsővé tették” ezeket a „kívülről jött” elnevezéseket.

A cigány szó a nemzetiség elnevezése, mellyel a történelem folyamán a romák is azonosultak és ekként hivatkoznak magukra. A roma szó használatát nem a kétezres években felerősödött politikai korrektség szülte. A romani nyelven, melyet a világkongresszus hivatalos nyelvnek ismert el, roma embereket jelent. A zászlóban a kék szín az eget, a zöld a földet, a vörös kerék az indiai őshazára és a vándorlásra utalást jelenti. A roma nép az egyetlen anyaország nélküli nemzetiség hazánkban, India nem ismeri el saját népcsoportjának. Habár temérdek történeti, nyelvészeti és több genetikai kutatást is végeztek őshazát keresve a tudósok, teljes meggyőződéssel nem tudták bizonyítani a származást. A himnusz egy régi roma dal 1968-ban írt versszövege lett, mely Gelem, gelem címmel lett ismert. A ’71-es kongresszust több esemény követte, ahol a nemzeti törekvések kereteit próbálták lefektetni. A legfontosabb döntések, melyek a roma közösségek mindennapjait is befolyásolják, azok a romani ábécé betűinek elfogadása és április 8. roma ünneppé tétele.

Napjainkban Európa legnagyobb kisebbségét képviselik a romák, a becslések szerint 10-12 milliót is elérheti a számuk, hazánkban pedig 600-800 ezren élnek. Többségük lakhatási körülményei rosszak, és az átlaghoz képest alacsonyabb az iskolai végzettségük, valamint a munkaerőpiaci részvételük is elmarad. A magasabb képzettséget igénylő munkát kevesen tudják elvégezni, és ugyan a foglalkoztatási adataik javultak az elmúlt időszakban, továbbra is elmaradnak az össznépességétől. Ezekből adódóan az anyagi helyzetük rosszabb az átlagnál és a várható élettartamuk is alacsonyabb.

Április 8-án Európa és a világ több országában ünnepségeket szerveznek, felhíva a figyelmet arra, hogy a romák – szociogazdasági hátrányaik ellenére – a különböző társadalmak teljes jogú polgárai, és ők is rendelkeznek kulturális, történeti és nyelvi értékekkel, van mire és kire büszkének lenniük. Több oldalon keresztül tudnám sorolni a roma származású sportolókat, képzőművészeket, zenészeket, színészeket, tudósokat, közéleti szerepet vállaló honfitársainkat, a történelem viharos időszakaiban a magyarságukat vállaló és a nemzetért kiálló roma hősöket.

Sajnálatos módon a roma közösségek egy része elvesztette népszokásait, nyelvét és nem ismerheti saját népcsoportjának történetét. Azonban látható asszimilációs folyamatról nem beszélhetünk, mert a roma közösségek erre irányuló vágyai, esetleges törekvései és a többségi társadalom nyitottsága ritkán találkozott a történelem folyamán. A nemzetiségtudat és a roma öntudat máig létezik, habár a pozitív roma identitás hiányzik, és sok esetben modernizációs dilemmákkal is párosul. Egy tinédzsernek nem menő ma roma fiatalnak lenni, sokan le is tagadnák, ha tudnák, mert olyan stigma, melyet nehéz cipelniük.

Vágynak a megbecsülésre és az elismerésre, amit a nemzetközi roma nap is üzen számukra, de hétköznapjaikban csak kevesen tudják ezt megélni, hiszen a fentebb említett szociogazdasági hátrányokkal kell szembesülniük. Komplex és generációkon átívelő problémákról van szó, melyet csak szisztematikus és alulról építkező munkával lehet megoldani. A szociális és gazdasági problémák a leginkább ismertek a népcsoporttal kapcsolatban, azonban a roma közösségek pozitív énképének megteremtése fontos a társadalmi felzárkózás sikerének érdekében.

A roma közösségek külső, a többségi társadalom vélt romaképéből építkeznek. Leegyszerűsítve: ma azért roma valaki, mert bizonyos feltételek megléte esetén – bőrszín, szociális státus, lakhely, nyelvi dialektus stb. – a többség azt mondja rá. Erre jó példa az a történet, melyet egy vidéki roma anyuka mesélt a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Társadalmi Csoportok Kutatóközpont által szervezett egyik kutatási projektje során arról, hogy a gyermeke először az óvodában ébredt rá a származására. A többi gyerek csúfolta, mert roma, barna a bőre, és gúnyolták a szülei miatt is. A gyerek tagadta, hogy ő roma lenne, de hazaérve megkérdezte erről anyukáját, így szembesült a valósággal. Az anyuka próbálta elmagyarázni számára, hogy ebben nincs semmi rossz, sőt Péli Tamás roma származású festőt, írót és politikust idézte gyerekének, mely szerint: „Két aranypánt díszíti homlokát minden romának, az egyik a magyar és másik a roma identitást jelképezi. Mind a kettő egyformán értékes és egyikről sem kell lemondani.”

Egy roma ember nem léphet ki származásának keretei közül már gyerekkorában sem, főleg akkor nem, ha a többség csupán a bizonyos hovatartozásához köthető külső jegyeket észleli vele kapcsolatban. Így ebből a megszokott társadalmi megítélésből ha akarna, se tudna kilépni.

Arra kell törekedni, hogy ne is akarja megtenni, legyen büszke a származására. Véleményem szerint a gazdasági hátrányokat könnyebb kompenzálni, mint a történetben szereplő roma gyermek számára pozitív roma identitásmintát kínálni.

Azonban ebbe a munkába roma értelmiségiként és felelős magyar emberként „bele kell állni”, mert hiszem, hogy a társadalmi felzárkózás akkor lehet valóban sikeres, ha a roma embereknek visszaadjuk az önbecsülésüket, a pozitív roma identitásukat, mely erősíti a magyarságtudatukat is, és egyszerre lesznek büszkék mind a két aranypántra, ami a homlokukat díszíti.

A szerző a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Társadalmi Csoportok Kutatóközpont vezetője

(Borítóképen a Romengo zenekar a budapesti Terror Háza Múzeumban; Forrás: MTI/Balogh Zoltán)