Hadat kell üzenni a szemetelésnek!

A szemetelés, az illegális hulladéklerakás nem pénz, hanem mentalitás kérdése.

Illegális hulladéklerakó hely Magyarországon. Fotó: Czimbal Gyula / MTI / MTVA Forrás: MTI

Az egyik újévi fogadalmam idén az volt, hogy január elsejétől kezdve annyit túrázok a Budapest környéki erdőkben, amennyit csak az időm enged. A természetben töltött órák edzik a testet és építik a lelket, mindkettőre nagy szükség van, főleg manapság, járványhelyzet idején. Mostanáig már kétszáz kilométer felett járok, és a mögöttem hagyott hónapokban a családom, a barátaim társaságában láttam csodaszép virágokat, bogarakat, madarakat és nagyobb emlősállatokat is szép számmal, a téli, majd a tavaszi természet szépsége valósággal lenyűgözött.

Azt gondolhatnánk, hogy ezek az értékek mindenki számára egyformán fontosak, de sajnos nincs így. A természet kincseire sokan vigyáznak ugyan, de jó néhányan akadnak, akik szemében az erdők és mezők nem többek, mint potenciális hulladéklerakók, egy szép barlang pedig olyan hely, amely jól elrejti a szemetet.

Egy-egy ilyen otromba illegális lerakó láttán vizuális típusú emberként megpróbáltam magam elé idézni egy olyan családot, ahol a hulladék rendre nem a kukában végzi – ha van nekik egyáltalán ilyen otthon –, hanem a közeli erdőben, a fák rejtekében. Elképzeltem, ahogy az apa riadóztatja a családot, mondván: emberek, megtelt a kuka, fel kell pakolni, és ki kell vinni az erdőbe. Vajon mi játszódik le ilyenkor a fejekben? Eszébe jut-e a családfőnek, hogy a szemetet az erdőbe vinni törvénysértés? Eszébe jut-e, hogy a természetbe juttatott hulladék egy része évszázadok, de akár évmilliók alatt bomlik csak le? Eszébe jut-e, hogy ha néhány nap múlva kimennek az erdőbe, akkor elsétálnak majd a kupac mellett, amit ők maguk vittek oda?

Eszébe jut-e vajon, hogy egy kevés pénzből, mondjuk néhány doboz cigaretta árából egy lerakóba is elvihetnék a szemetet? Gondol-e arra, hogy milyen betegségek melegágya lehet egy-egy hulladékkupac, és hogy hány állatot mérgezhet meg a leöntött szemét? Végigfut-e az apa agyán, hogy mennyire rossz példát mutat a gyerekeinek, akiknek a jövője – alapesetben – mindennél fontosabb (kellene, hogy legyen)? S gondol-e arra, hogy a pillanatok alatt leborított szemetet jóérzésű civilek, akik nem bírják a hulladékhalom látványát, órák alatt szedik majd össze? Van-e az illetőnek legalább egy minimális szégyenérzete, bűntudata? Szívesen feltenném ezeket a kérdéseket a gondolatban megidézett családfőnek.

Aki azt hiszi, hogy a szemetelés, a hulladék illegális lerakása feltétlen a legszegényebbek rossz szokása, az téved. Sokszor sikeres vállalkozók, tehetős emberek pakolják fel a szemetet otthon, és teszik le azt az erdőben, károsítva a természetet. A témában készült korábbi riportok alkalmával többek is elmondták, hogy van, aki úgy viszi a település szélére a hulladékot, hogy közben legalább egy lerakó mellett elhalad, ahol legálisan lepakolhatná a szemetet. Beszéltek arról is, hogy egy sor kertészeti vállalkozó összegyűjti egy-egy megbízó kertjében a zöldhulladékot, elkéri a pénzt az ártalmatlanításért, majd leönti a kupacot a legközelebbi, félreeső út mellett.

A szemetelés, az illegális hulladéklerakás nem pénz, hanem mentalitás kérdése. Ezért van az, hogy egyesek az utcákon sétálva akkor is eldobják a cigarettacsikket, papír zsebkendőt, lerakják az üres sörösdobozt, ha tőlük egy méterre van a legközelebbi hulladékgyűjtő edény. Egyszer nyáron, nagy melegben egy villamoson utazó fiatal lány indulás előtt a szemem láttára itta meg az üdítőjét, és dobta a palackot a megállóba a nyitott ajtón át. Sajnos talán még büszke is volt magára.

S hogy mi a megoldás? A törvény szigora és a megelőzés. A szemetet rendre az erdőbe szállító apát úgy meg kell büntetni, hogy többet se neki, se a hasonszőrű barátainak, ismerőseinek ne legyen kedve ilyen cselekedethez. A sajtónak pedig be kell számolnia ezekről az esetekről, hogy mások is leszokjanak a szemetelésről. A gyerekeknek meg kell tanítani az iskolában, hogy a természet értékei hatalmas kincsek, amiket meg kell védeni, a szemétnek pedig nem az erdőkben, hanem a kukákban, a legális lerakókban a helye.

Ez a munka időigényes, évek, talán évtizedek telhetnek el, mire a ma még tilosban járó emberek szemlélete megváltozik. Addig pedig túrázás közben keresem a minél tisztább ösvényeket, s olykor, ha már nem bírom tovább, magam is összeszedem az eldobált szemetet – mások után.

(Borítókép: Illegális hulladéklerakó hely Magyarországon. Fotó: Czimbal Gyula / MTI / MTVA)