Dobrev Klára újra begyújtotta a rakétát. Választási győzelmük esetére beígérte, hogy minden nyugdíjasnak 150 ezer forintot adnak, ha már bánatára az EU elkaszálta ,,az európai minimálbérről” szóló, végtelenül bornírt ötletét, amivel hónapok óta házalt határainkon belül, amely népetetésként eddig azért kellően hangzatos volt.
Ezek a tétet folyton csak emelő javaslatok szöget ütöttek a fejembe. Mi várható még itt az előttünk álló szűk egy esztendőben? Tejjel, mézzel folyó Kánaán, bár lehet, hogy se tej, se méz nem lesz benne, csupán a felismerés, hogy az ígéretek a baloldalon soha, vagy csak a legritkább esetben azonosak azok megvalósulásával is. Ígérgetési technikájuk egy tudatos, kiszámított tematika alapján működik, amely a társadalom nagy részének hosszú távú memóriahiányára épül.
A lényeg, hogy a köztudatba bedobott csábos ígéreteikkel több tíz-, akár százezer hiszékeny választó szavazatát bezsebeljék és így akár a választást is megnyerjék, azt követően pedig legfeljebb rezzenéstelen arccal újra idéznék saját örök klasszikusaikat, mint ,,nem lesz gázáremelés”, vagy ,,nem kell félni, nem fog fájni”. Aztán mégis! Pénztártól, azaz a szavazófülkétől való távozás után reklamációt tudjuk, hogy nem fogadnak el.
A választások kimenetelére is veszélyes eljárásmódnak a semlegesítésére felmerült bennem ennek a baloldaltól származó, jelenleg jogdíjmentes szabadalomnak az átvétele, amellyel most én is élni kívánok. Köztudomású, hogy alkalmazása tőlem és kijelenthető, hogy a jobboldaltól is teljességgel idegen, de e pamfletben sem az a fontos, hogy a beígértek számon kérhetőek-e, hanem csupán az, hogy a balos kampánytechnika rideg és racionális, amúgy végtelenül ellenszenves módszerének alkalmazásával a balosokkal szemben érvényesülő semlegesítő hatás és elnyerhető szavazattöbblet ne náluk, hanem mi oldalunkon jelentkezzen.
A kiinduló koncepcióm alapvetése, hogy számtalan honfitársunk csupán rövidtávú memóriája van, de sok esetben még az is hagy némi kívánnivalót maga után. Ki emlékszik már a balos kurzusok időszakára? Kezdünk ott tartani, hogy azt feltételezik, a társadalom tagjai már arra sem emlékszenek, hogy tegnap mit mondtak nekik, aminek következtében a ,,demokraták” akár már másnap élhetnek előzetesen tett állításaik ellenkezőjével. Ezeket a megállapításaimat nem dehonesztáló értelemben teszem, hanem csak a balos gyakorlat erre alapozott tapasztalatát építem be írásom lényegi mondanivalójába, abszurd javaslataiba.