Afganisztán és a hegyláncok bosszúja

Afganisztán egy temető, lehetetlen elfoglalni,

viszont mindig ellenőrzésünk alatt kell tartani.

(Sir Mortimer Durand)

Afganisztán tipikus példája a rossz döntések sorozatának. Iskolapéldája, hogyan ne foglalj el egy országot. Majdnem húsz év és több ezer milliárd dollár tűnt el az istenek oltárán, már-már úgy tűnik, teljesen feleslegesen. Miért? Mert az amerikaiak nem vették figyelembe a földrajzi meghatározottságokat, az etnikai sajátosságokat, és nem vonták le a történelmi tanulságokat. Miért mondja már most Teherán, hogy minden afgán menekültet átszállít a török–iráni határra? Ennek a becsült száma meghaladja az egymilliót. Törökországban már így is négymillióan várják, hogy Európa országaiba, például Németországba, Hollandiába és Svédországba juthassanak.

A Római Birodalom romanizációja idővel egységet teremtett a különféle törzsek között, lehetővé téve, hogy azok együttesen szálljanak szembe Rómával. A globalizáció, amely bizonyos értelemben a világ amerikanizálódását is jelenti, ma az amerikai hegemóniával való szembenállás eszközeként is szolgál. A birodalom agóniája elkezdődött. A hegemóniából való okos visszavonulással egy állam vagy egy birodalom továbbra is erős maradhat. Amerika legjobban tenné, ha felkészítené a világot saját elévülésére!

Vannak-e az államnak megfelelő ismérvei, működik-e olyan, hogy közigazgatás, hivatalok, posta, pénz, fizetés, stabilitás, közbiztonság, iskola, nők, lányok járhatnak-e iskolába stb.? Nemzetközi szinten létezik egy olyan jól körbehatárolt állam, amit Afganisztánnak hívnak és Kabul a fővárosa? Igen: papíron! Ha közelebb hajolunk a térképhez, jól láthatjuk a számtalan más-más nyelvet beszélő népet, törzseket, akik egymás ellen hadakoznak. És pont a mostani kormány látszik a leggyengébbnek és a legkisebb területen működőnek.

Afganisztán nemzetiségi térképe sokszínű, és a törzsi felosztás legalább annyira erős. Az ország délnyugati csücskében élnek a beludzsok, a középső sávban a pastuk. Mindkét nép szállásterülete mélyen benyúlik a szomszédos Pakisztánba, ahol amúgy mindkét nép többsége él. A pastuk területének északnyugati határán vegyes lakosságú rész van, a pastu–hazara–üzbég keveredésből létrejött népcsoportnak saját identitása van. Az ország közepén élnek a síita hazarák (őket Irán támogatja). Afganisztán északnyugati határvidékét türkmének lakják, tőlük keletre élnek az üzbégek, a tádzsikok és a kirgizek. Kabultól keletre nurisztániak laknak. Hogy még bonyolultabb legyen; közös származás ide vagy oda, a pastuk, ha éppen nem a szomszédos népekkel háborúznak, egymást mészárolják. A két legnagyobb törzs, az afgán viszonylatban felvilágosultnak számító, 25 százalékban írástudó durranik és a harcias gilzaik különösen gyűlölik egymást, és ennek a jelentősége nem elhanyagolható.

Miután a britek több kísérlettel sem tudták meghódítani a mai Afganisztán területét (1838–42-ben és 1878–80-ban), a gyarmatosított India védelmében 1893-ban egy londoni ügyvéd, Sir Mortimer Durand nevében húztak egy vonalat. Ez a híres Durand-vonal. Bár Afganisztán sosem ismerte el, mind a mai napig azt tekintik Afganisztán és Pakisztán határának. Vagyis egy gyarmattartó nagyhatalom pillanatnyi hatalmi érdeke égett be a térképbe évszázadokra. Ugyanúgy, ahogy Irakban, Líbiában, Szíriában. Vagyis a pastu törzsi területeket kettévágták. A mai Pakisztánban az északnyugati határvidék is tartomány, elvileg a kormány uralma alatt áll. Az északnyugati határvidék Afganisztánnal határos területeit hivatalosan szövetségileg ellenőrzött törzsi területeknek hívják, ami eufemizmus, lényegében azt jelenti, hogy a hely, ami szerintünk a miénk, de a helyiek fütyülnek ránk.

Északi Szövetségnek a nem pastu afgánok tálibellenes koa­lícióját hívják. Rasid Dosztum üzbég és Ahmed Maszúd tádzsik hadurak alapították. A 2001. októberi amerikai katonai beavatkozásig folyamatos védekezésre kényszerültek. Az amerikaiak nem őket támogatták, hanem a tálibokat az oroszok ellen (talán a pakisztáni titkosszolgálat miatt), majd az oroszok kivonulása után a tálibok lepaktáltak az ­amerikaiak fegyverével és pénzével, Oszama Bin Ladennel. Nagyon tanulságos sztori. A mostani regnáló kormányzat az Északi Szövetséggel próbál együttműködni a tálibok ellen. Mit jelent ez? Azt, hogy Afganisztán gyorsan hullik majd darabjaira, s hogy soha nem volt egységes állam, csak a Wikipédián a szójegyzék alatt.

Az amerikaiak 2001. október 7-től a Tartós szabadság hadművelet keretében tartósan maradtak ugyan, de nem győztek. 2010-ben érték el a csúcspontot, amikor a muszlimok által „kereszteseknek” nevezett NATO-haderő létszáma százezer fő körül alakult. (Az orosz megszálló erők 100-120 ezren voltak.) A kabuli kormányzat még megkapja az évi 5,2 ­milliárd dolláros katonai segélyt a tálibok elleni harchoz, a nyugatbarát afgán kormány 36 százaléknyi területet és 48 százaléknyi lakosságot ural, ami jelen helyzetben rohamosan csökken, valójában a nagyobb városokra korlátozódik. Olvad, mint gleccser a napsütésben. Mit jelent ez?

Új korszakot a világpolitikában. Drámai változások várhatók. A polgárháborús helyzet eszkalálódik. A migránshullám újratermelődik, újra Európa kapujában, oltás nélkül, új gócpontot jelentve. A világpolitika sokoldalúvá válik, Kína szerepe Pakisztánon keresztül erősödik a térségben. Irán szerepe is újraértékelődik. A civilizációk közötti erőegyensúly módosul, a nyugati típusú demokrácia kudarca nyilvánvalóvá válik. Az egységesítő törekvéseknek vége, a több pólusú Afganisztán szegénységbe süllyedése megállíthatatlan. A pastuk Afganisztán 36 milliós népességéből 42 százalékot tesznek ki, vagyis 15,5 millió fő, Pakisztán közel 217 milliós népességéből 15,5 százalékot, vagyis közel 34 millió fő, így együttesen egy 50 milliós népről beszélünk, amelynek akár állama is lehet Pastunisztánia néven. Már megint egy új állam! Mindez precedenst teremthet a határok átrajzolására. Ez viszont teljesen felboríthatja a térség államait.

Ami Afganisztánban történik, az hatással van a Közel-Keleti viszonyokra is, ami pedig a Közel-Keleten történik, az már jócskán kihat Európára, s a mi városaink és ­gyerme­keink sorsára.

A szerző egyetemi docens

Borítókép: az afgán biztonsági alakulatok tagjai érkeznek a Kabuli Egyetemhez az afgán fõvárosban 2020. november 2-án, miután az intézménybe fegyveresek hatoltak be (MTI/EPA/Hedajatullah Amid)