Nem gyűrhetik le a nemzetet!

Minél nagyobb a velünk szemben alkalmazott külső nyomás, annál inkább ellenállunk és összetartunk.

Budapest, 2021. június 4. Nemzeti színû díszkivilágításban a Halászbástya a nemzeti összetartozás napján 2021. június 4-én. MTI/Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

Bibó Istvántól származik a nemzet fogalmának egyik legjobb meghatározása. Szerinte a nemzet olyan társadalmi közösség, amely meghatározott területet – hazát – és annak politikai szervezetét – államot – mondhat magáénak. Az ilyen közösségnek jelentős hányada vagy csaknem egésze tudatosan tagja a nemzetnek, tehát van nemzettudata. A nemzet fogalmához tartozik a nyelvi, valamint a történelmi azonosság és a gazdasági életképesség.

Az általános érvényű szabadság, egyenlőség és társadalmi igazságosság megteremtése érdekében bizonyos eszméket és programokat mindig is rendszerbe kellett foglalni. Ezzel szemben a nemzethez, a nemzettudathoz kevésbé szükséges bármiféle ideológia. Bibó azt mondja, hogy „az emberek igen nagy hányada számára, modern közvéleménnyel rendelkező országokban pedig, nyugodtan mondhatjuk, döntő többsége számára a családon kívül a nemzeti hovatartozás az a közösségi kötelék, mely – hatalmi eszközeitől eltekintve is – a legsikeresebben képes tagjai lojalitására apellálni”. Vagyis a többség magától értetődőnek tartja és elfogadja a nemzet létezését és fennmaradását biztosító szerveződési formákat. Ebből következően idegenkedve szemléli a nemzettudatot gyengítő, ellene ható törekvéseket, jelenségeket.

A neoliberális, kozmopolita irány egyre türelmetlenebbül és agresszívabban követeli az általa képviselt nézetek elfogadását, törvényekkel való bebetonozását.

Ez az irányzat a nyugati demokráciák kiemelt értékének tekinti az azonos neműek házasságát, a kiskorú gyermekek olyanféle szexuális felvilágosítását, amelybe a homoszexualitással és a nemi identitás változtatásával összefüggő „érzékenyítés” is beletartozik, valamint számos, a keresztény értékrenddel ütköző kezdeményezést. Ilyen például az azonos nemű „szülőkkel” felálló család népszerűsítése, amely abnormális mintát kínál a hagyományos családmodellel szemben, és egyértelműen romboló hatású.

Az Európai Unió vezetését markában tartó neoliberalizmus az alapvető emberi szabadságjogok között tartja számon a migrációhoz való jogot is, amely a gyakorlatban az illegális bevándorlás elősegítését jelenti. De támogatja a tudománytalan genderelméletek terjesztését, illetve az olyan rasszista indíttatású, agresszív mozgalmat, mint a BLM. A magyar közvélemény nagy része mindezt elutasítja, ezért hazánk folyamatosan az unió balliberális vezetésének célkeresztjében áll.

A hazai ellenzéki erők gátlástalanul kiszolgálják Brüsszel jelenlegi politikáját.

Abban bíznak, hogy szövetségeseik, az európai globalisták támogatásával megbuktathatják a nemzeti kormányt. Ez a számítás nem lebecsülendő. A magyar történelem számos hasonló példával szolgál erre nézvést. A második világháború vége felé a nyilasok náci segítséggel kerültek hatalomra, majd a világháború után szovjet segítséggel a kommunisták. Szellemi örököseik ma a balliberális ellenzék sorait erősítik. Buzgón szállítják a hamis érveket Brüsszelbe a „diktatórikus” és „korrupt” magyar kormányról, amely, úgymond, szembemegy az európai értékekkel.

A jövő tavaszi választásokra készülve ez a társaság görcsös igyekezettel dolgozik azon, hogy az unió büntetőintézkedéseket foganatosítson hazánkkal szemben.

Kormányunk csak a magyar választópolgárok józan ítélőképességében, a nemzet iránti lojalitásában, egészséges életösztönében bízhat.

Abban, hogy a többség nem szédül meg az ellenzéki szirénhangoktól, s nem áll olyan hataloméhes törtetők mögé, akiket csak azért nem lehet hazaárulás vádjával bíróság elé állítani, mert mai jogrendünk nem nyújt erre lehetőséget.

Hallhatjuk olykor, hogy a magyarokban van egy kiirthatatlan kurucmentalitás, amely erős nemzeti elkötelezettségből táplálkozik. Ezzel szemben áll az idegen, többnyire nemzetellenes érdekeket kiszolgáló labancfelfogás.

Akik nem ismerik eléggé a normalitást támogató magyarok természetét, azt hihetik, hogy fenyegetéssel, elnyomással rákényszeríthetik őket hazafias elveink, szabadságeszményeink feladására. Ez bizony nagy tévedés.

Minél nagyobb a velünk szemben alkalmazott külső nyomás, annál inkább ellenállunk és összetartunk.

Már a kuruc idők is számos példával szolgáltak arra, hogy a magyarok nem rettennek meg a túlerőtől. Igaz, a császári udvar jól fizetett, jobban felszerelt reguláris seregei a nagyobb csaták többségében győztek, de II. Rákóczi Ferenc kurucai nyolc éven keresztül, meg-megújuló erővel vívták harcukat, s nemegyszer arattak látványos sikereket. Példájuk máig hat, miként hatott 1848−49-ben és 1956-ban is.

A mai magyar kurucot könnyű megkülönböztetni a mai „magyar” labanctól.

A magyar kuruc legfőbb ismérve, hogy – bár anyagi lehetőségei általában szerények − nem megvásárolható. A barátai valódi barátok, akik minden körülmények között számíthatnak rá, miként ő is számíthat a barátaira. Egyre időszerűbb a kérdés: vajon a hazafias meggyőződésnek vagy az egyre diktatórikusabb globalista szemléletnek van-e nagyobb ereje? Vajon a globalizmus ereje megtörheti-e a szabadságszerető magyarok lelkét? Erre a kérdésre Makovecz Imre negyedszázada megfogalmazott szavaival válaszolhatunk:

„Sokkal nagyobb ereje van a kultúrának, a kultúra sokkal mélyebben ágyazódik az emberekbe, mintsem ők gondolnák. Ha azt hiszik, hogy megnyerhetik a világot, hogy a kultúrának csak halottai lesznek és ők magukra maradhatnak, akkor rettentően tévednek. Az történik majd, amire nem számítanak: ki lesznek taszítva a világból. Mégis, mit képzelnek? Hogy azt tesznek, amit akarnak? A magyar kultúrát nem lehet eltaposni. Csak nem képzelik, hogy legyűrhetik ezt a nemzetet? Soha az életben!”

A szerző író, újságíró

(Borítókép: Nemzeti színű díszkivilágításban a Halászbástya a nemzeti összetartozás napján 2021. június 4-én. Fotó: MTI/Soós Lajos)