A húszéves amerikai katonai jelenlét ellenére Afganisztán igazi kábítószer-terrorista állammá vált. Az afgán kábítószer-kereskedelem, amely a világ heroinellátásának megközelítőleg kilencven százalékát biztosítja, a társadalom minden rétegét átszövi. Évtizedek óta ez a modernizáció és a béke legfontosabb akadálya, napjainkra pedig a tálib uralom visszatérését eredményezte.
Az amerikai csapatkivonás pedig gyakorlatilag politikai legitimációt adott a világ legnagyobb drogkartelljének. A szakértők szerint a kivonulást megelőző úgynevezett békefolyamat során a kábítószer-ellenes műveletek erősen megritkultak, ami még inkább szabad kezet biztosított a táliboknak.
A tálib alakulatok az elmúlt hónapokban gyorsan átvették az uralmat Afganisztán-szerte, s már nyár közepére az ellenőrzésük alá kerültek a határok, ami több szempontból is előkészítette győzelmüket. Egyrészt megszerezték a szomszédos Tádzsikisztánba, Üzbegisztánba, Türkmenisztánba, Iránba és Pakisztánba irányuló, illetve az onnan érkező árukból származó hatalmas vámbevételeket, valamint lehetővé tették a kábítószer zökkenőmentes kivitelét és a kábítószer finomításához használt vegyi prekurzorok behozatalát. A tálibok jelenleg a világ legnagyobb drogkartellje, évente mintegy hárommilliárd dollárt keresnek a főként Dél-Afganisztánban előállított heroinnal. Ausztráliában egy kilogramm afgán heroin értéke körülbelül 250 ezer dollár, míg az egyszerűbben előállítható metamfetamin kilója 700 ezer dollárt ér.
Az elmúlt években az összecsapások intenzitása egyenes arányban nőtt a heroin előállításához használt ópiáttermesztés és a kínai csikófark nevű növényből kivont efedrin előállítása volumenének emelkedésével. Ez utóbbi egy egyre inkább elterjedő szintetikus drog, a metamfetamin egyik alapanyaga, amely vadon nő az egész országban. Afganisztán több mint fél évszázada a világ ópium-nagyhatalma, ám most az olcsóbban előállítható drogok újabb lökést adtak a táliboknak, hogy finanszírozzák offenzívájukat.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által idén júniusban kiadott jelentés szerint: „A Covid–19-világjárvány nem volt jelentős hatással a kereskedelmi útvonalakra, az úgynevezett balkáni és déli útvonalak továbbra is az afgán opiátok elsődleges kereskedelmi csatornái maradnak. Úgy tűnik, hogy az útvonalak kaukázusi ága továbbra is az európai piacokra irányuló kábítószerek tranzitfolyosója maradt. Az Azerbajdzsánban lefoglalt afgán heroin mennyisége 2020-ban 2240 kilogrammra nőtt, ami majdnem háromszorosa az előző évi 802 kilogrammnak. Az Afganisztánnal szomszédos országokban lefoglalt metamfetamin mennyisége és minősége is arra utal, hogy a világjárvány idején is stabil maradt az előállítása.”
A helyzet megértéséhez vissza kell lépnünk az időben ötven évet. Afganisztán 1979-es szovjet inváziója után a gazdák egyre inkább az ópium felé fordultak, mivel a mezőgazdasági termelés csökkent, részben azért, mert az öntözőrendszereket a szovjetek szándékosan lerombolták. A mudzsahedek ekkor az ópiumból származó bevételekből finanszírozták a szovjetek elleni háborújukat. A szovjet kivonulást követően Afganisztánban polgárháború tört ki, ami az ópiumtermelés újabb megduplázódásával járt együtt. Ahogy az erős központi hatalom realitása egyre csökkent, az egyes régiókat ellenőrző hadurak létrehozták saját kulturális, gazdasági és politikai struktúráikat, amelyekben az ópium központi szerepet játszott. A hadurak folyamatos hatalmi harcaikban igyekeztek maximalizálni a kábítószerből származó bevételeket. A rivális csoportok közül 1995-re győztesként a tálibok emelkedtek ki. Az ópiumkereskedelem népszerű bevételi forrása lett a hazatérő menekülteknek is, akiknek munkára volt szükségük, valamint a földművesek számára, akiknek a betakarítások között nem volt bevételük. Az ekkor kialakult politikai struktúra napjainkig meghatározó maradt.
Az ezredfordulón a tálibok a nemzetközi támogatás reményében úgy döntöttek, hogy – az iszlám előírásaival összhangban – betiltják az ópiumtermesztést, ami rövid időn belül 94 százalékkal csökkent is. A kábítószer-tilalom azonban elidegenítette a vidéki lakosságot, és hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok beavatkozását követően társadalmi ellenállás nélkül távolítsák el őket a hatalomból. Ezt követően, 2001-ben a gazdák gyorsan visszatértek az ópiumtermeléshez, hogy kihasználják a hatalmi vákuumot, és behozzák az egyéves ópiumtilalomból származó veszteségeket. A központi kormányzás hiánya egybeesett a kábítószer-kereskedelem felvirágzásával.
A tálibok tehát nem voltak közvetlen kezdeményezői a 2001 utáni kábítószer-kereskedelem felélesztésének, ám ennek rövidesen első számú haszonélvezői és urai lettek. A prioritás ekkortól az új felkelés finanszírozása lett. Az újjászerveződő mozgalom kezdeti anyagi támogatói a drogbárók lettek, a harcosok pedig úgy módosították stratégiájukat, hogy elsősorban a drogszállítmányok védelmére összpontosítottak, amelyekért akár húszszázalékos védelmi pénzt is kaptak. Ahogy a felkelés kezdett kibontakozni, a tálibok a drogkereskedelem minden egyes fázisában egyre közvetlenebbül kezdtek részt venni. A folyamat alátámasztja David Keen, a London School of Economics professzorának elméletét, mely szerint a háború úgy is értelmezhető, mint „a gazdaság más eszközökkel való meghosszabbítása”. Más szóval megfigyelhető, hogy a háború nem elpusztít egy gazdaságot, hanem inkább átalakítja azt bizonyos csoportok javára.
A bevételek volumenének érzékeltetésére csupán egy példa: az északnyugati Farah tartományban található, mindössze nyolcvanezres lakosú Bakwa körzet évente 240 millió dollárt kereshet az efedrintartalmú növények feldolgozásával. Az elmúlt években az illegális kábítószer-kereskedelemből származó nyereség nagy része a tálibokhoz került, mert a szervezet tízszázalékos adót vetett ki a kábítószer-termelési folyamat minden egyes láncszemére. Ez magában foglalja a növénytermesztőkre kivetett földadót, a laboratóriumok adóztatását, ahol a kábítószert előállítják és a kereskedőkre kirótt adókat, akik a terméket az országból kiszállítják. A folyamat eredményeként tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy az afganisztáni tálib fegyveresek egyre gazdagabbak és erősebbek lettek azután, hogy fundamentalista rezsimjüket az amerikai erők 2001-ben megdöntötték.
Vanda Felbab-Brown, a Brookings Institution kutatója szerint bármely szélsőséges csoport finanszírozása alapvető fontosságú a túlélés szempontjából, s a kábítószeren kívül nincs más olyan forrás, amely ilyen mértékű politikai tőkét és társadalmi befolyást is biztosít. Ez az üzletág munkaerő-igényes jellege és jövedelmezősége miatt a lakosság nagyobb részét érinti, mint sok más illegális gazdasági tevékenység. A tálibok föld, hitel vagy védelem (vagy e tényezők kombinációjának) biztosításával képesek voltak garantálni a vidéki lakosság megélhetését, egyúttal a 2006-tól egyre intenzívebbé váló felkeléseik támogatóivá is tették őket. Ennek fényében a tálibok kábítószer-kereskedelemben való részvételének valódi jelentősége nem csupán az anyagi bevételekből, hanem az ebből származó politikai tőkéből eredt.
A vidéki lakosság feletti gazdasági befolyás az, ami végső soron lehetővé tette a tálibok visszatérését. A Felbab-Brown-féle „politikai tőke modell” azért jelentős, mert ellentmond annak az elvárásnak, hogy a lakosság meg fogja tagadni a felkelés támogatását, mert nem kötődik a szervezet fundamentalista ideológiai irányvonalához. A mostani fordulat ezzel szemben azt is igazolta, hogy a vidéki lakosság védelmi és megélhetési igényéből eredően kényelmi kapcsolatot, függőségi viszonyt alakított ki a tálibokkal. Afganisztánban a legtöbb kábítószerlabor kis családi vállalkozás, ezért bár a résztvevők motivációja gazdasági jellegű, a kábítószer-kereskedelembe való belépés hátterét a klánhoz, az etnikumhoz tartozás biztosítja, ami bizalmat ébreszt az illegális tevékenységlánc különböző szereplői között, valamint védelmet biztosít a riválisokkal szemben.
A tálibok mai stratégiája jelentősen eltér harminc évvel ezelőtti elődeikétől. Kabul elfoglalása komolyabb harcok nélkül történt, amelynek során – eddig precedens nélküli lépéssel – átmeneti kormány megalakításában egyeztek meg, sőt még arra is ígéretet tettek, hogy a nők jogai nem fognak csorbulni. Ez azonban csupán azt jelzi, hogy új típusú terroristákkal van dolgunk, akiknek elsődleges gazdasági erőforrása nem egy vagy több szponzor vagy kormányzat, hanem a kábítószer-kereskedelem, a gazdasági és hadivállalkozók, a kontinenseken átnyúló szövetségesek, akiket elsősorban az anyagi haszonszerzés motivál. A klasszikus bűnözői magatartás és a terrorizmus keverékét jelenítik meg, akik nemcsak egy eszményért vagy egy bizonyos cél eléréséért harcolnak, hanem azért is, hogy egy globális, illegális összefonódásokon alapuló gazdaságot működtessenek.
A folyamat következményeivel Európának is számolnia kell, amely az afgán drog egyik jelenlegi legnagyobb felvevőpiaca és a Nyugat felé irányuló migráció célterülete. Az útra kelők egy része számára ilyen bevételek mellett nem lehetetlen a nemzetközi embercsempész-hálózatok által kínált hat-hétezer eurós, mindenre kiterjedő „migránscsomag-szolgáltatások” igénybevétele (szállások, határátlépések, köztes utazások). Tömegek indulhatnak útnak azért is, mert a maffiaállam behódolást követel, és nem biztosítja az elmúlt években megszokott szabadságot.
Végül pedig a migránsok között – ahogy korábban minden szélsőséges szervezet esetében történt – jelen lehetnek a tálibok gazdasági hatalmának kiterjesztését szolgáló drogmaffiák emberei, hiszen a kábítószer-kereskedelem és a migráció útvonalai Grúzia és Fehéroroszország, valamint az Észak-Balkán felől fojtogatják Európát. A kábítószer pedig minden bizonnyal a legerősebb fegyver, amit a Nyugat ellen bevethetnek.
A szerző a Századvég Alapítvány migrációs és Közel-Kelet-szakértője
(Borítókép: Afgán gazda dolgozik egy mákültetvényen a dél-afganisztáni Helmand tartományban. A tálibok 2001-es bukása óta az afgán kormány a nemzetközi közösség segítségével több mint kilencmilliárd amerikai dollárt költött az ópium és az ebből készülő heroin alapanyagának számító mákültetvények megsemmisítésére – eredménytelenül. Afganisztán továbbra is a világ legnagyobb ópiummák-termesztő országa. Fotó: MTI/EPA/Ghulamullah Habibi)
