A helyzet megértéséhez vissza kell lépnünk az időben ötven évet. Afganisztán 1979-es szovjet inváziója után a gazdák egyre inkább az ópium felé fordultak, mivel a mezőgazdasági termelés csökkent, részben azért, mert az öntözőrendszereket a szovjetek szándékosan lerombolták. A mudzsahedek ekkor az ópiumból származó bevételekből finanszírozták a szovjetek elleni háborújukat. A szovjet kivonulást követően Afganisztánban polgárháború tört ki, ami az ópiumtermelés újabb megduplázódásával járt együtt. Ahogy az erős központi hatalom realitása egyre csökkent, az egyes régió­kat ellenőrző hadurak létrehozták saját kulturális, gazdasági és politikai struktúráikat, amelyekben az ópium központi szerepet játszott. A hadurak folyamatos hatalmi harcaik­ban igyekeztek maximalizálni a kábítószerből származó bevételeket. A rivális csoportok közül 1995-re győztesként a tálibok emelkedtek ki. Az ópiumkereskedelem népszerű bevételi forrása lett a hazatérő menekülteknek is, akiknek munkára volt szükségük, valamint a földművesek számára, akiknek a betakarítások között nem volt bevételük. Az ekkor kialakult politikai struktúra napjainkig meghatározó maradt.

Az ezredfordulón a tálibok a nemzetközi támogatás reményében úgy döntöttek, hogy – az iszlám előírásaival összhangban – betiltják az ópiumtermesztést, ami rövid időn belül 94 százalékkal csökkent is. A kábítószer-tilalom azonban elidegenítette a vidéki lakosságot, és hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok beavatkozását követően társadalmi ellenállás nélkül távolítsák el őket a hatalomból. Ezt követően, 2001-ben a gazdák gyorsan visszatértek az ópiumtermeléshez, hogy kihasználják a hatalmi vákuumot, és behozzák az egyéves ópiumtilalomból származó veszteségeket. A központi kormányzás hiánya egybeesett a kábítószer-kereskedelem felvirágzásával.

A tálibok tehát nem voltak közvetlen kezdeményezői a 2001 utáni kábítószer-kereskedelem felélesztésének, ám ennek rövidesen első számú haszonélvezői és urai lettek. A prioritás ekkortól az új felkelés finanszírozása lett. Az újjászerveződő mozgalom kezdeti anyagi támogatói a drogbárók lettek, a harcosok pedig úgy módosították stratégiájukat, hogy elsősorban a drogszállítmányok védelmére összpontosítottak, amelyekért akár húszszázalékos védelmi pénzt is kaptak. Ahogy a felkelés kezdett kibontakozni, a tálibok a drogkereskedelem minden egyes fázisában egyre közvetlenebbül kezdtek részt venni. A folyamat alátámasztja David Keen, a London School of Economics professzorának elméletét, mely szerint a háború úgy is értelmezhető, mint „a gazdaság más eszközökkel való meghosszabbítása”. Más szóval megfigyelhető, hogy a háború nem elpusztít egy gazdaságot, hanem inkább átalakítja azt bizonyos csoportok javára.

A bevételek volumenének érzékeltetésére csupán egy példa: az északnyugati Farah tartományban található, mindössze nyolcvanezres lakosú Bakwa körzet évente 240 millió dollárt kereshet az efedrintartalmú növények feldolgozásával. Az elmúlt években az illegális kábítószer-kereskedelemből származó nyereség nagy része a tálibokhoz került, mert a szervezet tízszázalékos adót vetett ki a kábítószer-termelési folyamat minden egyes láncszemére. Ez magában foglalja a növénytermesztőkre kivetett földadót, a laboratóriumok adóztatását, ahol a kábítószert előállítják és a kereskedőkre kirótt adókat, akik a terméket az országból kiszállítják. A folyamat eredményeként tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy az afganisztáni tálib fegyveresek egyre gazdagabbak és erősebbek lettek azután, hogy fundamentalista rezsimjüket az amerikai erők 2001-ben megdöntötték.

Vanda Felbab-Brown, a Brookings Institution kutatója szerint bármely szélsőséges csoport finanszírozása alapvető fontosságú a túlélés szempontjából, s a kábítószeren kívül nincs más olyan forrás, amely ilyen mértékű politikai tőkét és társadalmi befolyást is biztosít. Ez az üzletág munkaerő-igényes jellege és jövedelmezősége miatt a lakosság nagyobb részét érinti, mint sok más illegális gazdasági tevékenység. A tálibok föld, hitel vagy védelem (vagy e tényezők kombinációjának) biztosításával képesek voltak garantálni a vidéki lakosság megélhetését, egyúttal a 2006-tól egyre intenzívebbé váló felkeléseik támogatóivá is tették őket. Ennek fényében a tálibok kábítószer-kereskedelemben való részvételének valódi jelentősége nem csupán az anyagi bevételekből, hanem az ebből származó politikai tőkéből eredt.

A vidéki lakosság feletti gazdasági befolyás az, ami végső soron lehetővé tette a tálibok visszatérését. A Felbab-Brown-féle „politikai tőke modell” azért jelentős, mert ellentmond annak az elvárásnak, hogy a lakosság meg fogja tagadni a felkelés támogatását, mert nem kötődik a szervezet fundamentalista ­ideológiai irányvonalához. A mostani fordulat ezzel szemben azt is igazolta, hogy a vidéki lakosság védelmi és megélhetési igényéből eredően kényelmi kapcsolatot, függőségi viszonyt alakított ki a tálibokkal. Afganisztánban a legtöbb kábítószerlabor kis családi vállalkozás, ezért bár a résztvevők motiváció­ja gazdasági jellegű, a kábítószer-kereskedelembe való belépés hátterét a klánhoz, az etnikumhoz tartozás biztosítja, ami bizalmat ébreszt az illegális tevékenységlánc különböző szereplői között, valamint védelmet biztosít a riválisokkal szemben.

A tálibok mai stratégiája jelentősen eltér harminc évvel ezelőtti elődeikétől. Kabul elfoglalása komolyabb harcok nélkül történt, amelynek során – eddig precedens nélküli lépéssel – átmeneti kormány megalakításában egyeztek meg, sőt még arra is ígéretet tettek, hogy a nők jogai nem fognak csorbulni. Ez azonban csupán azt jelzi, hogy új típusú terroristákkal van dolgunk, akiknek elsődleges gazdasági erőforrása nem egy vagy több szponzor vagy kormányzat, hanem a kábítószer-kereskedelem, a gazdasági és hadivállalkozók, a kontinenseken átnyúló szövetségesek, akiket elsősorban az anyagi haszonszerzés motivál. A klasszikus bűnözői magatartás és a terrorizmus keverékét jelenítik meg, akik nemcsak egy eszményért vagy egy bizonyos cél eléréséért harcolnak, hanem azért is, hogy egy globális, illegális összefonódásokon alapuló gazdaságot működtessenek.

A folyamat következményeivel Európának is számolnia kell, amely az afgán drog egyik jelenlegi legnagyobb felvevőpiaca és a Nyugat felé irányuló migráció célterülete. Az útra kelők egy része számára ilyen bevételek mellett nem lehetetlen a nemzetközi embercsempész-hálózatok által kínált hat-hétezer eurós, mindenre kiterjedő „migránscsomag-szolgáltatások” igénybevétele (szállások, határátlépések, köztes utazások). Tömegek indulhatnak útnak azért is, mert a maffiaállam behódolást követel, és nem biztosítja az elmúlt években megszokott szabadságot.

Végül pedig a migránsok között – ahogy korábban minden szélsőséges szervezet esetében történt – jelen lehetnek a tálibok gazdasági hatalmának kiterjesztését szolgáló drogmaffiák emberei, hiszen a kábítószer-kereskedelem és a migráció útvonalai Grúzia és Fehéroroszország, valamint az Észak-Balkán felől fojtogatják Európát. A kábítószer pedig minden bizonnyal a legerősebb fegyver, amit a Nyugat ellen bevethetnek.

A szerző a Századvég Alapítvány migrációs és Közel-Kelet-szakértője

(Borítókép: Afgán gazda dolgozik egy mákültetvényen a dél-afganisztáni Helmand tartományban. A tálibok 2001-es bukása óta az afgán kormány a nemzetközi közösség segítségével több mint kilencmilliárd amerikai dollárt költött az ópium és az ebből készülő heroin alapanyagának számító mákültetvények megsemmisítésére – eredménytelenül. Afganisztán továbbra is a világ legnagyobb ópiummák-termesztő országa. Fotó: MTI/EPA/Ghulamullah Habibi)