A cím úgy folytatódhat: vagyis az, ahogy a baloldali erők kezelik. Nemcsak a politikusokat értem rajtuk, hanem a „független” médiájukat és szakértőiket is. Tarjányi Pétert pél­dául, akinek a megnyilatkozásán őszintén meglepődtem. Nem a pártpolitikai kötődése volt újdonság számomra, hiszen az régóta világos, hogy melyik baloldali erő felé elkötelezett, de azt gondoltam róla, hogy még ezen kötődése miatt sem fogja sutba vágni a biztonságpolitikai szakértői mivoltát, a szakmai etika alapvetéseit, valamint az ezen a területen dolgozó elhárító és hírszerző kollégák és a hazája iránti lojalitást. 
Sajnos megtette, így többé nem ér semmit a véleménye. Mert ha még több dolog ködös is a Pegasus-ügynek nevezett botrány körül, az már az első perctől világos, hogy az az állítás, miszerint a magyar kormányzat a titkosszolgálat bevonásával, pártpolitikai alapon kiválasztott baloldali újságírókat és közéleti figurákat figyeltetett meg az izraeli kémszoftverrel, minimum erősen kétséges. Szerintem egyszerűen kizárt. Nem érzelmi alapon tartom annak, nem a kormány iránti elkötelezettségből, hanem az ismereteim és az átlagos szintű logikai képességem okán. Amit én tudok a témáról, azt Tarjányi is biztosan tudja, és még sokkal többet is. Ha akarna, szakértőként hosszan érvelne arról, hogy miért nem lehetséges az, amit a Pegasus-ügy miatt rákennek a kormányra. De pont az ellenkezőjét teszi: úgy csinál, mintha egy laikus kívülálló lenne, aki hitelt ad olyan szervezeteknek és médiu­moknak, amelyek számtalanszor hazudtak már a magyar kormánnyal kapcsolatban, aki nem ismeri azokat a jól megkonstruált sztorikat, amelyekkel a különböző nagyhatalmak álcázzák az egymás ellen vívott küzdelmüket.
Mert Tarjányi pontosan tudja, hogy annak a listának a hitelessége, amelyben az ötvenezer összes és a háromszáz magyar megfigyeltet sorolták fel, minimum kétséges, a legvalószínűbb variáció szerint pedig kamu. Azt is tudja, hogy ezt a listát nem lehetett oknyomozó újságírói módszerekkel megszerezni vagy összeállítani, hanem csak megkapni lehetett valakitől. No de Tarjányi azt is tudja, hogy nem akárkitől fogad el és közöl a média ilyen listát, hanem csak olyan személytől vagy szervezettől, aki/amelyik garantálja a hitelességét. Innentől már csak azt kell megnéznie, hogy mely médiumokat és szervezeteket vonták bele az ügy kirobbantásába, hogy megállapítsa, nekik ki számít hiteles forrásnak, azaz honnan fúj a szél. 
Egy Tarjányi szintű szakértő, ha éppen nem teszi a hülyét az ATV stúdiójában, akkor gyorsan összerakja a képet és beazonosítja a lista és az ügy lehetséges forrásait. Majd felteszi a „ki?” után következő kötelező kérdést: „miért?”. Nem meglepő egyik válasz sem, hiszen a 2010 óta regnáló magyar kormány ellen folyamatosan abból az irányból érkezik támadás. De Tarjányi azt is tudja, hogy ha a hatalom le akarná hallgattatni az ellenzékét, akkor ezt tutira nem a hivatalos szervekre és egy államközi megállapodást igénylő beszerzés technikai hátterére bízná, mert ennek vannak sokkal diszkrétebb megoldási lehetőségei, amelyekben a „szolgáltató” garantálja az intimitást. Már az 1990-es években léteztek ilyen magáncégek, amelyek serényen szállították a törvénytelenül megszerzett információkat. Például a Fideszről, amelyik nem akart beállni a „nagyok” által neki kijelölt helyre.
Félreértés ne legyen, nem azzal van bajom, ha abból támad balhé, hogy a baloldali erőket politikai alapon megfigyelik. De amikor egy látványosan kreált ügyet tálalnak így, és ehhez asszisztálnak úgynevezett szakértők, nem törődve azzal, hogy most éppen egy terroristák és kémek elleni eszköz ellehetetlenítésének részesei, azzal nagy bajom van. Azok közé tartozom, akik a hazaárulás kifejezést nem könnyen használják, és ha mégis, akkor szeretik előtte alaposan megfontolni és alátámasztani, hiszen csak ezzel lehet ennek az aljas tettnek a súlyát és jelentőségét megőrizni. Ahogy az átlag balliberális értelmiségi könnyedén ráüti az övétől eltérő véleményre a fasiszta, antiszemita, rasszista, homofób és hasonló jelzőket, úgy a hazaárulás is sokszor elhangzik hasonló alapon. Ezért amikor tényleg megtörténik, valóban jön a farkas, akkor már az emberek elfásultak a témával kapcsolatban, nem működik rendesen az érzékenységük. Jó példa erre az, ahogy most a balliberális értelmiségi megmondóemberek asszisztálnak a neonáci Jobbik szövetségéhez. Mit asszisztálnak, egyenesen tőlük jön az ötlet! Ennél kézzelfoghatóbb bizonyítéka nem kell annak, hogy nem szabad az ilyen súlyos szavakat elhasználni, mert nem tudják betölteni a vészjelző feladatukat.
No, és mit tud még Tarjányi, valamint a Pegasus-ügyet habosító ballib média? Ezzel a kreált balhéval melyik politikai erő visszatértének szeretnének segíteni? Nézzünk néhány példát róluk, amelyek valóban arra utaltak, hogy a hatalom visszaél a helyzetével. Itt van rögtön a Laborc–Portik-beszélgetés, amely már önmagában erősen problematikus, de az idézett rész annyira egyértelmű, amennyire a Pegasus-ügy nem az. Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető anno a következőket mondta a maffiavezérnek: „Engem most az érdekelne igazából, megmondom férfiasan, hogy a médiának az a szelete, amelyik igazságosztóként próbál most tündökölni, hogy miért, milyen indíttatásból, milyen pénzekből, milyen ígéretek alapján próbálják szerezni a jó pontokat bizonyos embereknél, és teljesen félrevezetni az országot. Hát ez, ez a része ez mindenféleképpen megérne egy misét.”
Számomra ez olyan, mint amikor az állam vezető titkos­szolgája megrendeli újságírók megfigyelését egy milliárdos főgengsztertől. De ha ez nem lenne elég Tarjányinak, a biztonságpolitikai szakértőnek, ahhoz mit szól, hogy most azokat segíti újra hatalomba, akikhez köthető a titkosszolgálati szakma csúcstartó árulása. Amikor egy idegen szolgálat embereinek engedték meg, hogy a magyar kollégáikat hazugságvizsgáló segítségével hallgassák ki. Ez a lépés egy ország elhárításának és hírszerzésének a totális leépítését jelenti, azaz nettó hazaárulás!
A szerző újságíró

(Borítókép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt)