A világjárvány után a templomok ismét megteltek. Lehetetlen nem észrevenni, hogy most, amikor fogalmunk sincs, mi volt, mi van és mi lesz – az emberek nagy része istenkeresésben van.

Vasárnaponként nem férünk el sem a svábhegyi, sem a Bécsi úti templomban. Van, aki ott találkozik a betegségben elhunyt szerettével lélekben, van, aki fél, és oda menekül, van, aki túl van rajta, és hálát ad, zokogva, megkönnyebbülten térdel a padban. És szól hozzá közben valaki az oltár felől, elöl a pap szóval, mögötte Isten halkan, de érthetően. Most már talán megengedi a miserend, hogy a végén megfogjuk egymás kezét, hálát adjunk. Soha nem volt ilyen erős ismeretlenek között ez a kézszorítás, mint most.

Itt van tehát a lehetőség. Isten a járvány okán közel engedett bennünket magához, rettenetesen közel. Most meg lehet szólalni, most hallani fogja.

De meg merünk-e szólalni még? El tudjuk-e mondani, hogy féltjük gyermekeinket, a következő generációkat ennek az új járványnak a pusztító erejétől? A Covidot talán le lehet győzni – vajon ezt is? Mit kell tennünk, hogy a Covidnál sokszorosan fájdalmasabb pusztulást elkerülhessük?

Például azt, hogy a világi kormányzás által hozott rendeletek, igyekezetek mellett a vallási felekezetek összefognak, és olyan egységben, egymás iránti szeretetben, ahogy azt azon a bizonyos találkozón tapasztaltam és ahogy bizonyos értelemben a pápa is hangsúlyozta. Fellépnek gyakorlati módra a fenyegető veszély ellen? Nem kétséges, ha így történik, eszelős ordibálókkal találják szembe magukat.

De az ordibáló mindig azért üvölt, mert tudja, mögötte nincsenek elegen. Az Istenben vagy Isten nélkül a barátságban, a szerelemben, a szeretetben élő néma embertömeg nem akarja meggyalázni a kettes számot, nem akar emberhez méltatlan életben élni. És úgy gondolja, aki más számrendszerre esküszik, szíve joga – de hogy megpróbálja erőszakkal a demokráciára, a liberalizmusra vagy bármi másra mutogatva kibillenteni ezt az ősi törvényt a helyéről, az nincs rendben; az ne akarjon erkölcsi világ­uralomra törni, mert az a hanyatló Róma, az a pusztulás, az inferno.

Úgy vélem, most itt a lehetőség az egyházak számára, hogy konkrét, érdemi lépéseket tegyenek. Úgy vélem, most a járvány okán is ott lélegzik mögöttük Istenben egy olyan erő, amely ezekhez a lépésekhez meg tudja adni a háttérenergiát. Most itt a lehetőség, hogy félretéve különbözőségeiket, az eredő emberi értékrendszert megmentsék, ha a pusztulástól nem is, mert azt nem engedi maga a természet, hanem a súlyos sebtől, az eldeformálódástól.

Most kaptunk egy világjárványt, amiről ki fog derülni, saját magunknak okoztuk. Most kaptunk egy halálos leckét. Vajon meg tudjuk előzni a következőt? Magam úgy gondolom, ennek következetes hangsúlyozója maga a pápa kell, hogy legyen. És csalódtam, mert nem így történt. Attól félek, nem csak én. És ha a lelki vezetőink, hitünk szónokai nem kelnek ki kellő módon a nyilvánvaló mellett – akkor el kell gondolkozni, hogyan tovább. Körülöttem vannak nagyszerű papok, atyák, akikben bízom, de ők helyzetüknél fogva csak a rájuk bízott közösségekben tudják erősíteni a lelkeket. Erre is nagy szükség van, de ez kevés.

Ezen a bizonyos találkozón is hallhattam: az egyházak elvi kötelessége, hogy bírálják a mindenkori világi hatalom olyan ténykedéseit, melyek az örök emberi értékek ellen szólnak. Kormányok mennek-jönnek, az egyház marad – mondta a püspök úr –, de az egyháznak a több ezer éves értékrendszert kell képviselni.

Szép szavak. Szép elmélet. A gyakorlatba kell emelni az elméleteket.

És világosan látni, a genderideológia és csatolt részei már nem az emberi másság vállalásáról, a demokráciáról szólnak. Mint minden az elmúlt évtizedekben, ez is üzlet. Budapest VII. kerületében megnyílt az első nemátalakító magánkórház, naponta követik újak. Mögöttük az ezen átalakításhoz szükséges eszközök, implantátumok gyártói. Könyvkiadók repülnek rá az új értelmezésű kiadványokra, elképesztő anyagi háttérrel, megtérülési igény nélkül, mert az elmélet minél szélesebb körben való elterjesztése maga után vonja a gyakorlatban az üzleti célok megvalósulását. Megindult az újfajta gyermekpszichológusi kiegészítő képzések sora, természetesen pénzért, hogy legyen, aki „értő módon” a hamis tudomány keselyűjével (mert ehhez a bagolynak már semmi köze) a vállán elindul fizetésért pusztító útjára, a milliárdnyi szájmaszk gyártói új üzleti távlatokat keresnek.

Nincs idő.

Látom Istent messze, mozog a szája, beszél, mond valamit. Azért vannak a közvetítők, hogy felerősítsék ezt a hangot. 

De ha nem közvetítik, ha nem hallom, magam indulok el feléje. Ezt hívja a XXI. századi tudomány posztmodern vallási identitásnak. A magamtól megkeresett Istent.

A szerző író, rendező

A borítóképen: Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi