Ki a papokkal az iskolákból! – mondta bemutatkozásként egy párt korifeusa egy médiainterjúban. Bár ezt követően most nem nyilatkozta egyetlen egyházi iskolában végzett társutas sem, hogy ez nem áll ellentétben vallási meggyőződésével, a kijelentés engem mégis az 1948–50-es évekre emlékeztet. Harcos követelése után, amely a vallás, az oktatás szabadságát és a szülők nevelési jogát mint alapvető emberi jogot akarta elvenni, feltűnő volt a médiahallgatás.
Micsoda országos, sőt azon túlmutató felháborodás követte volna a nyilatkozatot, ha például a nőket kívánta volna kitiltani az iskolákból, vagy valamilyen vallási közösségtől vagy kisebbségtől kívánta volna megvonni az aktív vagy passzív választójogot!
Az emberi és az alapvető szabadságjogok együttesen biztosítják az emberi élet védelmét, a társadalmi életben való részvételt, az emberi méltóság tiszteletét. E jogok valamelyikének akár átmeneti korlátozása is mindig diktatúrához vezetett, és azt automatikusan követte az egyéb jogok korlátozása is. Európa elmúlt százéves történelmében bőven találunk erre példákat, olyanokat is, amelyek milliók halálát idézték elő. Magyarországon is – amikor korlátozták az egyesülési és a gyülekezési jogot, bevezették a B-listázást, megszüntették a szerzetesrendeket – jött az államosítás, a kitelepítés, az internálás, a recski és a hortobágyi munkatábor.
Az 1949. évi szocialista alkotmány írásban biztosította ugyan a vallásszabadságot, de az alkotmányon túl jogszabály nem határozta meg annak tartalmát, megvalósulását; az egyházak még jogi személyiséggel sem rendelkeztek. A szerzetesek internálásával – amelynek során alapvető emberi szükségleteiket sem biztosították –, valamint az összes egyházi iskola államosításával a kommunista állam rákényszerítette a katolikus egyházra az 1950. augusztus 30-i egyezményt. Ez a vallásszabadság megvalósulásaként csak annyit biztosított, hogy „működési szabadságot” adott az egyháznak, továbbá nyolc középiskolát engedélyezett, valamint húsz évre állami támogatásra tett ígéretet, ugyanis a pártállam addigra már megfosztotta az egyházat a működéséhez szükséges anyagi bázisától. A működési szabadság tartalmát a gyakorlatban a pártállam határozta meg, amely csupán annyi, hogy nyitva vannak a templomok, ahol szertartások végezhetők.
