Ki a papokkal az iskolákból! – mondta bemutatkozásként egy párt korifeusa egy médiainterjúban. Bár ezt követően most nem nyilatkozta egyetlen egyházi iskolában végzett társutas sem, hogy ez nem áll ellentétben vallási meggyőződésével, a kijelentés engem mégis az 1948–50-es évekre emlékeztet. Harcos követelése után, amely a vallás, az oktatás szabadságát és a szülők nevelési jogát mint alapvető emberi jogot akarta elvenni, feltűnő volt a médiahallgatás.
Micsoda országos, sőt azon túlmutató felháborodás követte volna a nyilatkozatot, ha például a nőket kívánta volna kitiltani az iskolákból, vagy valamilyen vallási közösségtől vagy kisebbségtől kívánta volna megvonni az aktív vagy passzív választójogot!
Az emberi és az alapvető szabadságjogok együttesen biztosítják az emberi élet védelmét, a társadalmi életben való részvételt, az emberi méltóság tiszteletét. E jogok valamelyikének akár átmeneti korlátozása is mindig diktatúrához vezetett, és azt automatikusan követte az egyéb jogok korlátozása is. Európa elmúlt százéves történelmében bőven találunk erre példákat, olyanokat is, amelyek milliók halálát idézték elő. Magyarországon is – amikor korlátozták az egyesülési és a gyülekezési jogot, bevezették a B-listázást, megszüntették a szerzetesrendeket – jött az államosítás, a kitelepítés, az internálás, a recski és a hortobágyi munkatábor.
Az 1949. évi szocialista alkotmány írásban biztosította ugyan a vallásszabadságot, de az alkotmányon túl jogszabály nem határozta meg annak tartalmát, megvalósulását; az egyházak még jogi személyiséggel sem rendelkeztek. A szerzetesek internálásával – amelynek során alapvető emberi szükségleteiket sem biztosították –, valamint az összes egyházi iskola államosításával a kommunista állam rákényszerítette a katolikus egyházra az 1950. augusztus 30-i egyezményt. Ez a vallásszabadság megvalósulásaként csak annyit biztosított, hogy „működési szabadságot” adott az egyháznak, továbbá nyolc középiskolát engedélyezett, valamint húsz évre állami támogatásra tett ígéretet, ugyanis a pártállam addigra már megfosztotta az egyházat a működéséhez szükséges anyagi bázisától. A működési szabadság tartalmát a gyakorlatban a pártállam határozta meg, amely csupán annyi, hogy nyitva vannak a templomok, ahol szertartások végezhetők.
Nézzük meg, valójában mivel megy szembe, milyen tartalmú jogszabályokat és kiknek a jogait veszi semmibe az inkriminált kijelentés.
Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezmény – amelyhez hazánk 1993-ban csatlakozott – 9. cikkében rögzíti: mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz. Ez a jog magában foglalja a vallásnak oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát. Az egyezmény 14. cikke hangsúlyozza: a meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés – többek között a vallás alapján történő megkülönböztetés – nélkül kell biztosítani.
Alaptörvényünk VII. cikke (1) bekezdése szó szerint megismétli az egyezmény hivatkozott 9. cikkét, és rögzíti ezen jogok tartalmát is, amikor kimondja, hogy ez a jog magában foglalja azt a szabadságot, hogy mindenki vallását akár egyénileg, akár másokkal együttesen, akár nyilvánosan vagy a magánéletében gyakorolja vagy tanítsa. Továbbá ugyanezen cikk (2) bekezdése rögzíti, hogy az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából a sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre.
Az alaptörvény alapján elfogadott, az egyházakról szóló 2011. évi CCVI. tv. biztosítja az egyházak jogi személyiségét és azt, hogy a szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú erkölcsi, vallásos neveléséről, vallásoktatásáról döntsön, és arról megfelelően gondoskodjék. Az egymásra épülő, az alaptörvény rendelkezéseit kifejtő jogszabályok biztosítják annak gyakorlati megvalósulását, így a nemzeti köznevelésről szóló törvény (2011. évi CXC. tv.) a nevelés és oktatás feladatát megosztja a gyermek szülei, törvényes képviselői és az oktatási intézmények, valamint a pedagógusok között.
Az egyházak és vallási közösségek a teljes körű vallásszabadság mint alapvető emberi jog alapján hitelveik, erkölcsi felfogásuk szerinti nevelés és oktatás biztosítására hoznak létre intézményeket valamennyi oktatási szinten.
Az inkriminált követelés szembemegy az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. tv. előírásaival is, amely szerint többek között hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport vallási meggyőződése miatt más személynél vagy csoportnál kedvezőtlenebb bánásmódban részesül.
A múltban és néha még ma is hangoztatott kijelentés, hogy az oktatás az állam feladata, annak bolsevik értelmezése szerint csak az állami szintre emelt marxista jellegű oktatást engedélyezi. A kijelentés valódi demokratikus értelmezése azt jelenti, hogy a demokratikus államnak lehetővé kell tennie a világnézetileg semleges és a vallásilag elkötelezett oktatást is, és azonos mértékű anyagi eszközök biztosításával kell segítenie működésüket.
Ma Magyarországon 1321 alap- és középfokú egyházi intézményben 210 161 diákot oktatnak és nevelnek elismerten magas színvonalon. Ezen intézmények és gyermekek aránya a magyar oktatási rendszerben 14,84 százalék, valamint 15,2 százalék. Az egyházak 23 felsőfokú oktatási intézményt is működtetnek 24 000 hallgatóval, továbbá 27 423 gyermek számára óvodát is.
A Ki a papokkal az iskolákból! jelszóban megfogalmazott követelés több százezer szülőnek vonná meg egyik alapvető jogát, hogy egyházi oktatást és nevelést biztosítson gyermekének, vagyis ismét másodrangú állampolgárrá degradálná a lakosság jelentős részét annak minden, korábban már megismert hátrányos következményével együtt.
A szerző nyugalmazott ügyvéd
Borítókép: Erdő Péter áldotta meg az Esztergom–Budapesti főegyházmegye új hegyvidéki óvodáját. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
