Ezek előállításához olyan nyersanyagokra van szükség, mint a lítium, a nikkel, a kobalt, a grafit és a mangán, amelyek kitermelése tetemes környezeti károkat és a legszörnyűbb gyerekmunkát is feltételezi az olyan országokban, mint Chile vagy Kongó. Németország határainál pedig véget érne a mozgás­szabadság: a töltőállomások hálózata Európa- vagy világszerte a távoli jövő zenéje. A zöld világmegmentőknek ez nem is probléma: ezt akarják. Az egyéni és a gazdasági közlekedés az ő szemükben ördög. Elvégre a középkorban is röghöz kötve élt a legtöbb ember.

A zöldek állítása szerint a nap és a szél biztosítja az energiaszükségletet. Ez óriási tárolókapacitásokat követel meg, amelyek kialakítása elképzelhetetlen nagy fokú anyagráfordítás és még több energia felhasználása nélkül. A világmegmentők fedezetlen csekkekkel zsonglőrködnek. Pedig sem az emberek tűrőképessége nem határtalan, sem pedig az ellátásbiztonság olyan körülmények között, amikor mindent a napnak és a szélnek kell megtermelnie. A Frankfurter Allgemeine Zeitung az ingázók millióival kapcsolatban, akiknek naponta a munkahelyükre kell utazniuk, megállapítja (2021. október 23.), hogy az „ingázás luxussá válik”. Ez robbanáshoz vezető helyzetet jelent. Németországot ahhoz, hogy megszabadulhasson a szén- és az atomenergiától, teljesen be kellene fedni napelemekkel és szélkerekeket kellene teleépíteni – apokaliptikus vízió ez.

Gondoljunk 1789-re, noha sántít a hasonlat. XVI. Lajos nem célratörően vezette a népét a pusztulásba. Közönyösség, mohóság, valamint kíméletlenséggel párosuló gazdasági és társadalmi inkompetencia voltak azok a tényezők, amelyek az abszolutista állam bukását előidézték. Sem a király, sem pedig az első két társadalmi rend nem látta okát, hogy intézkedjék egy B tervről. Az állítólagosan Isten kegyelméből származó egyeduralmat leszámítva nem is volt tervük. A zöld világmegmentők ezzel szemben állandóan terveznek, így éppúgy egydimenziósak, ahogy Lajos és társai voltak. Dicső sikerekben gondolkodnak, a hatalmas kudarc lehetősége nem fér a fejükbe.

Pedig mi van akkor, ha a mai zöldátalakulást nagymértékű energiakimaradások kísérik? Mi van akkor, ha szomszédaink önmagukra gondolnak, és nem szolgáltatnak már több villamos energiát az ütődött németeknek, mivel már nem is tudnak? Mi van akkor, ha már nem gyártunk vagy importálunk elegendő szükségáram-generátort, vagy ha mégis, akkor már nem üzemeltethetjük őket dízellel? Mi történik ebben az esetben a kórházakkal, az olyan szervekkel, mint a rendőrség, a tűzoltóság vagy a hadsereg, a számos szociális intézménnyel? Mi lesz a gazdasággal és a háztartásokkal? Mi lesz, ha olyan árrobbanással szembesülünk, amelyhez foghatót még soha nem kellett átélnünk? Mi van akkor, ha – mint azt politikailag kívánatosnak tartják – egész iparágak ténylegesen eltűnnek?

Mi van akkor, ha ez Németország- vagy Európa-szerte szegény-, illetve sárgamellényes mozgalomhoz vezet? Jelenleg mintegy harmincmillióra teszik az Európai Unióban azok számát, akik télen nem tudják megfelelően fűteni az otthonukat. Mi van akkor, ha a zöldátalakulás veszteseinek száma egyértelműen meghaladja a nyerteseiét? Mi van akkor, ha az elképzelhetetlen mennyiségű, valójában műpénz következtében korábban nem látott tőzsdekrach alakul ki? Mi van akkor, ha a feloldhatatlan szociális és ellátási problémák lázadásokat idéznek elő? Mi van akkor, ha ezek közül akár csak egy kérdésre megsemmisítő választ kell adni, vagy ami rosszabb, e kérdések közül számos letaglózónak bizonyul? Magyarországon Orbán Viktor ezzel kapcsolatban beszél a középosztály fenyegető megsemmisüléséről.

Nem állítom, hogy mindez szélsőséges helyzethez vezet, de az instabilitást nem lehet kizárni. A düh egyre fokozódik. Katalizátorként ható összetevője ennek a modern elitek érezhető közönye az adó- és járulékfizetők szociális problémáival szemben. A zöldbe öltözött varázslótanoncok az emberiség életét akarják irányítani. Nem ez lenne az első nagy kísérlet, amelynek egy szigorú varázslómester vetne véget. Az átalakulás kudarca esetén vajon melyik néptribun vagy diktátor – és milyen eszközökkel – vet véget a lehetséges káosznak az összeomló kártyavárban?

Átnevelőink nem gondolkodnak B tervben. A zöldoligarchia szembetűnő vaksága váltja ki az aggodalmat, hogy katasztrófába csúszhatunk. Ezt a soron következő német kormánykoalíció az ökokommunista világmozgalomhoz való kapcsolódásával inkább előmozdítja majd, semmint gátat vet neki. A történelemben most először fojtják le demokratikus kormányok célratörően a társadalmaikat. Ezzel eddig csak külső hódítók próbálkoztak.

A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)