Mindeközben a német elitek birodalmat akarnak építeni. Ugyan az egykori Németország már nem német ország többé, saját maga által elismerten sem az, de azért a németség legrosszabb tulajdonságait sikeresen megőrizték. A németek minden, hétköznapi szinten is érzékelhető bajuk ellenére még mindig felsőbbrendűnek érzik magukat. Mindig is ez volt a legnagyobb vigaszuk, és jól látható, hogy semmi más nem is maradt meg nekik a régi Németországból.

Ép ésszel nehezen érthető, hogy egy olyan ország elitje, amelyben kormányprogram a nemzet megszüntetése, a lakosság lecserélése bárkire, aki nem Európából jön, miért akar egy másik pszichiátriai tünete mentén Negyedik Birodalmat építeni. A fejükben a német fogalma helyére az európait ültették, és az meg természetes számukra, hiszen mindig is úgy hitték, hogy Európa vezetésére ők hivatottak. Egy olyan Európai Uniót akarnak átvezetni a birodalmi állapotba, amelyet egyébként ők maguk taszítottak válságba, és ők tették lehetetlenné a nemzetek tisztán önérdekalapú együttműködését.

Mert az teljesen egyértelmű, hogy amennyire ostoba lázálom a föderálisnak csúfolt Európai Birodalom, annyira szükségszerű az Európai Unió az eredeti céljaival és érdekalapú szerveződésével.

Ráadásul a posztnémet elitek most egy olyan álmot hajszolnak, amelynek megvalósítására tizenhét évvel ezelőtt az akkor még ereje teljében lévő Németországnak reális esélye volt. 2004 után Németországnak megvolt a lehetősége, hogy valódi szövetségesévé tegye az egykori keletieket, hogy a szuverenitásukat és gazdasági érdekeit figyelembe véve, a közös érdekekre koncentrálva kösse őket a német kultúrkörhöz, és közös gazdasági térségként szerezzen velük együtt még nagyobb befolyást az EU-ban. Akkor már sem az angolok, sem a franciák nem voltak elég erősek ahhoz, hogy ezt megakadályozzák. A német elitek azonban nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt az agresszív liberálissá vedlett posztkommunistákkal vagy a Tusk-félékkel kötöttek szövetséget, és mindent megtettek Közép-Európa megosztására, meggyengítésére.

Soha nem vezetni akarták ezt a térséget, hanem csak kirabolni. Mindig is lenézték a lengyeleket, a cseheket, a magyarokat, a szlovákokat. Fel sem merült bennük az egységben az erő gondolata. Az sem, hogy az erős nemzeti kormányok léte mennyire jó lenne az EU-nak, Európának. A németek alkalmatlannak bizonyultak a geopolitikai érdekeik felismerésére is. Tétlenül nézték Törökország felemelkedését, Ukrajna szétverését, Vlagyimir Putyin elidegenítését Európától, Európa gazdasági és katonai jelentéktelenedését, Amerika lokális destabilizációs projektjeit Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Vazallus kormányokat akartak itt, minden szélesebb nézőpont mellőzésével.

Ha valakinek kétségei lennének, csak gondolja meg, hogy a németek mi mindent elnéztek Gyurcsány Ferencnek! Még az ország példátlan destabilizálását is, csak azért, mert ez a haszonszerzési potenciáljukat nem érintette.

Angela Merkel 2006-ban Gyurcsány Ferenc hatalmon tartásával megüzente mindenkinek, hogy a szolgalelkűség felülírja a politikát, ha a közvetlen német pénzügyi érdekek nem sérülnek. És persze azt is, hogy Németországnak a pénzszivattyún kívül semmiféle hosszú távú érdeke nincs Közép-Európában. Tehát Merkelnek és a CDU–CSU-nak már akkor sem volt szilárd politikai világnézete, nem tudtak, nem akartak többet, mint uralkodni vagy inkább kiélvezni az uralkodás látszatát. Az EU nevű sóhivatal teljesen lefoglalta a németeket, tulajdonképpen a birodalomépítéssel voltak elfoglalva, hogy hogyan lehet az uniót eszközként felhasználni az érdekérvényesítésre a látszatok fenntartásával.

Az EU az elmúlt tizenhét évben csak sodródott, kibírta az egykori kommunisták vezetését, úgy, hogy a világ drámai változásaira, Kína felemelkedésére, Oroszország megerősödésére, Amerika gyengülésére, az Afrikában és a Közel-Keleten zajló drámai változásokra semmiféle generális választ nem adott. Az EU ezt az időt egy jogi és adminisztratív eszközökkel operáló birodalom építésével töltötte, miközben egyetlen radikális változásra, válságra, lényeges trendre sem reagált adekvát módon. Az EU csak két ideológiai trendben jár az élen: a klímakommunizmus forradalmi megvalósításában és a genderideológián alapuló mesterséges társadalom kiépítésében. Mindkettő amerikai ideológia, amely a marxizmusból sarjadt ki.

Az EU-s intézményrendszer pár éve már inkább birodalmi módon működik, és a legkevésbé sem demokratikusan. Sosem volt különösebben az, de a formális szabályok tisztelete még elfogadott volt akkor is, ha nem az ideológiailag helyes megoldás jött ki a segítségükkel. Ennek a kegyelmi állapotnak lett vége 2015, az erőszakos migráció megjelenése után. A migráció erőszakos népességcsere, tehát elsőrendű háborús eszköz, vagyis fegyver. Még csak nem is hibrid háborús eszköz, hanem tulajdonképpen a forró háborúé, hiszen katonakorú, fiatal férfiak tömeges méretű átdobása a határokon mi más is lehetne. A brüsszeli elit egyetértésével Németország közben deklarálta, hogy nemcsak a saját népességét akarja lecserélni, hanem minden EU-s tagállamtól elvárja ezt. Most ott tartunk, hogy ez már birodalmi kötelezettség. A genderideológia használata is háborús eszköz, mert mi más is lehetne az, hogy nyilvánvalóan emberellenes szexuális perverziók kanonizálását követelik meg más országoktól.

Mondjuk ez is német módszer: nincsen hadüzenet, csak teljesen abszurd és teljesíthetetlen követelések.

A probléma csak az, hogy Európát a múltja tartja össze, az, hogy a hagyományos együttélési szabályokat még komolyan vevő emberek dolgoznak, tanulnak, családot alapítanak, gyermekeket szülnek és normálisan élnek. A nem normális viselkedések egy bizonyos arányánál azonban nagyon hirtelen vége lehet ennek az egésznek. A német energiarendszer ideológiai alapú szétverése már ezen a télen is egész Európában hatalmas károkat okozó következményekkel járhat. Reméljük, az európai embereknek lesz annyi eszük, hogy ezt már ne lehessen megmagyarázni nekik a szokásos liberális hazugságokkal. Mert ez a birodalmi projekt még nem erősödött meg kellőképpen, az emberek még szétkergethetik a brüsszeli bürokratákat és az Európai Parlamentben tobzódó politikai őrülteket. De ezt akkor kellene, amikor még van mit megmenteni.

A szerző szociológus

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)