Miért dörgölik folyton az orrunk alá, hogy léteznek? – kérdezheti valaki a többségből. Végtére is mit állít az LMBTQ-propaganda a transzneműségről, a transzidentitásról? Többek között ezt:
A transzneműség abban az elfojthatatlan óhajban nyilvánul meg, hogy valaki a nemi jellegétől függetlenül – alkalmilag vagy véglegesen – a másik nem viselkedésével és társadalmi tulajdonságaival szeretne azonosulni.
Az alkalmilag szóban nincs semmi meglepő, hiszen transzvesztiták régóta léteztek. Talán sokan emlékeznek Billy Wilder felejthetetlen, Some Like it Hot című filmjére, amelyben Marilyn Monroe mellett Jack Lemmon és Tony Curtis is remekelt, akik így álcázták magukat a maffiagyilkosok előtt. Minket most a véglegesen szó foglalkoztat a fenti meghatározásból, mert ha valaki átesik a sebészeti beavatkozáson, az állapota visszafordíthatatlanná válik.
Egyébként a szünet nélküli propaganda hatására e jelenség világszerte növekszik, különösen Svédországban, amely bűnösen engedékeny struccpolitikájával úttörővé vált a transzneműség területén. A skandináv ország érettebb polgárai nagyon aggódnak, mivel 2009 és 2018 között közel 1500 százalékkal nőtt a nemet váltani vágyó 13 és 17 év közötti fiatalok száma! A rendkívül ritka jelenségből, a nemi diszfóriából, amely régebben csak néhány embert érintett kora gyermekkorától, a közelmúltban a serdülőkor tömeges patológiája lett. Mindezt a milliárdosok által és az állampolgárok adóiból kitömött LMBTQ-szervezetek üzemeltetik, amelyek propagandájukkal nyomulva, tolakodóan árasztják el a nyugati társadalmakat.
Joe Biden nemcsak hogy készségesen letérdelt a „cancel culture” galeri felszólítására – amelynek a transznemű-propaganda az egyik fejőstehene –, hanem Rachel Levine transznemű személyt nevezte ki egészségügyi miniszterhelyettesnek.
Történelmi jelentőségű és magasan minősített választás volt ez a kormányzatunk egészségügyi politikájának irányításában
– dicsekedett vele az amerikai elnök.
Hogyan minősítsük az olyan államvezetést, amely eleget tesz a lobbicsoportoknak s azok különcködést normává emelő kívánságainak? Nem habozok kijelenteni, hogy bűnösnek. Éric Zemmour joggal mondta a minap:
Az LMBTQ-aktivisták förtelmes hangulatkeltésének nincs helye az iskolákban. Jean-Michel Blanquer tanügyminiszter úr pedig engedékeny ezekkel az alakokkal, noha nem volna szabad! Ez az Egyesült Államokból importált divat kifejezetten bűnözés.
A transzneműség divatja visszafordíthatatlan dolgokat művel az áldozataival, különösen, ha műtéti beavatkozással változtatják meg a biológiai nem fizikai jellegeit. Végiggondolták, hogy milyen lelki következményekkel kell szembenézniük azoknak, akik meggondolatlanul, a szenzáció hevében átoperáltatták magukat? Ráadásul a lelki traumák mellett a megdolgozott, megfélemlített és a kényelmét kereső közvélemény lábujjhegyen eloson. Az interneten viszont – ha valaki utánanéz – nagyon tanulságos és nem kevésbé tragikus információkat talál. Mert amellett, hogy a „cisznemű” elutasítja őket (értsd: az olyan személy, akinek a nemi identitástudata és a születéskori biológiai neme megegyezik), a nemet váltott egyének jelentős része megbánja megváltoztatott állapotát, súlyos depresszióba süllyed, amely akár öngyilkosságba is kergetheti.
Ezt a divatot érdekből vagy meggondolatlan azonosulásból kiszolgálják és reklámozzák a médiában az ideológiailag motivált „tudományos” szakmunkások, akik alig törődnek pácienseik jövőjével. Ők inkább engednek a törékeny fiatalok sürgető vágyának, ahelyett, hogy megpróbálnák kezelni vagy józanságra inteni őket. A Marianne magazinban olvashattunk egy tanulságos cikket a kanadai nemi egyenlőség kérdéséről, amelyben többek között ez áll:
Amikor a fiatalok kérdéseket tesznek fel az önképükről, a zavaros érzéseikről, a szenvedésükről, egyes orvosok, némely lélekbúvárok új divatú válaszokkal rukkolnak elő. Eszerint a megoldás az, hogy a gondban lévők »rossz« testben vannak, és a »nemiség« megváltoztatásával enyhülni fognak a bizonytalanság okozta szenvedéseik. A problémát tehát nem a fiatalok kérdései okozzák – amelyeket meg kell hallgatni –, hanem a nekik javasolt divatkövető válaszok.
Hogyan lehet ennek a vízcsapból is folyó propagandának ellenállni, miszerint a nemiség kicserélhető, tetszőlegesen változtatható, aszerint, hogy esik az eső vagy süt a nap? Az atlanti világban az LMBTQ-propaganda a társadalom minden rétegét bevonta már hazug mázával. Joggal vártuk el, hogy a francia közoktatási miniszter távol tartsa az iskolát e propagandát hirdető aktivistáktól. Azt is meg kellett volna tiltania, hogy tananyag legyen e téma az állami iskolákban. Macron elnök kezdetben jó irányba lépő minisztere végül kénytelen volt engedni a haladárok veszélyes uszításának, és körlevélben zavarta össze a tanári kart, kijelentve, hogy „a transzneműség az oktatási intézményt érintő tény”. Hát nem, Blanquer úr! Az iskola nem politikai, vallási vagy társadalmi ideológiai terep, hanem a tudás megszerzésének a szent helye!
Patológiás helyszínné váltak volna az iskolák? Hová lett a nemzeti nevelésünk? Hiszen ez áll a továbbiakban a körlevélben: „Figyelni kell arra, hogy a gyerek által választott keresztnevet használja az oktatási közösség minden tagja.” Más szóval,
ha Gyurika Györgyinek nevezi magát, akkor is, ha Györgynek néz ki, gyerek is, tanár is köteles őt Györgyinek szólítani.
Ráadásul ezek szerint egy, a transzneműségével páváskodó tanuló olyan kiváltságokkal rendelkezhet, amelyekkel mások nem: „Az intézményeknek – így Blanquer úr –, amennyiben lehetséges, lehetővé kell tenniük a tanuló számára, hogy az öltözőkben és az iskolán belül a számára elkülönített, egyéni WC-kbe és privát terekbe kerülhessen. […] Megállapodhat a tanulóval az öltözők és a közös fürdőszobák/zuhanyzók használatának rugalmas ütemezéséről.”
Jean-François Braunstein filozófus a Marianne-ban írt cikkében ironikusan jegyezte meg: „Ha a nemnek semmi köze a szexhez, miért ne változtathatnánk meg minden reggel? Ha a test a tudatunk rendelkezésére áll, miért ne alakítsuk azt tetszés szerint a végtelenségig? Miért ne amputálhatnánk például egy egészséges végtagot, ha az történetesen nem tetszik a testünkről alkotott képünknek?” Igaz is: ha majd inkább kecskebaknak érzem magam, mint embernek, simán operáltathatok szarvakat a homlokomra!
Egy másik filozófus, Bertrand Vergely világos magyarázatot ad e veszélyes transznemű-divat terjedésére a fiatalok körében: „A transzneműség a szabadság csúcsa, a teljes szabadság kísértése, az én mindenhatóságának igézete. Ezért nyűgözi le a tinédzsereket.” Ezért minden rábeszélőképességünket be kell vetnünk ezzel a kísértéssel szemben.
Valójában ez a progresszív őrület végzetes hatást gyakorol a fiatalokra, akiknek a személyisége még kiforratlan, és minden szokatlan dologra fogékonyak. Ráadásul törékenyek is.
Az LMBTQ-ideológia tolakodása ellen egy korábbi amerikai transznemű, Walt Heyer weboldalt alapított – Megbánod a nemed megváltoztatását címmel –, és nyilvános fellépést sürgetett a fiatalokat pusztító szörnyű LMBTQ-propaganda ellen. (Lásd még a Szexváltás – öngyilkosság című 2013-ban megjelent könyvét.)
Az inkluzív írás is felmérhetetlen károkat okoz a fiatalok világlátásában, abban az értelemben, hogy rombolja a francia nyelv alapjait. A nyelvből nem lehet büntetlenül játékot űzni. Megfosztva a nemi viszonyítási alapoktól, sok fiatal igen fogékonnyá válik az émelyítő LMBTQ-diskurzusra, amit én a nemek közötti szándékos zűrzavarra történő felbujtásnak nevezek. A nemi leépítés kulturális rombolást, majd kulturális káoszt von maga után. Remélem, nem ezt akarja hagyni a mai nemzedék az utókorra.
A szerző a Riposte Laïque újságírója
Borítókép: illusztráció. (Forrás: MTI/EPA)
