Vajon ki gondolta mondjuk öt évvel ezelőtt, hogy az Országgyűlésnek az alaptörvényben kell rögzítenie (2020 decemberében), azt, ami emberemlékezet óta nemcsak afféle szerény vélemény, hanem nyilvánvaló tény: „A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” Vagy ki gondolta volna akár csak egy éve, hogy tizennégy mérvadó hazai vallási közösség – a katolikus, a református, az evangélikus egyház, egyéb protestáns és ortodox felekezetek, valamint zsidó hitközségek – közös nyilatkozatban veszik védelmükbe (a múlt év végén) a házasságot, a családot, megerősítvén a bibliai tanítást, hogy Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, és a házasság férfi és nő között köttetik. És vajon gondolta volna-e „Gulliver hatodik útjának” szerzője, a zseniális Karinthy, hogy nagy felfedezését – az ember kétnemű: férfi vagy nő, s „mind a kettő mást akar – a férfi nőt, a nő férfit” –, amit H. G. Wellsnek írt meg, ma már ósdi, sőt eretnek tévhitnek tartják a progresszív, felvilágosult, ideológiavezérelt mozgalmárok.
Amikor negyedszázada megjelent magyarul Jean Baudrillard A Rossz transzparenciája című könyve, vajon sokan nem úgy gondoltuk-e, hogy a benne leírt disztópia csak egy kultúrpesszimista filozófus (rém)látomása? Szerinte a modernizmus dicsőséges mozgalma nem minden érték átalakulásához, hanem szétszóródásához és elsorvadásához vezetett, aminek folyománya a teljes zűrzavar. Az, hogy már nem tudjuk megragadni a dolgok, illetve jelenségek akár esztétikai, akár szexuális, akár politikai meghatározásának az elvét. A győztes szexuális forradalom terméke a transzszexualitás, amelynek célja a mesterkéltség, legyen az akár a nemek cseréje, akár a meghatározhatatlan nemi hovatartozás, a nemét elhagyó szökevény. A transzszexuális giccs látszatvilágában „önmagunknak lenni múló teljesítmény lesz, folytatás és következmények nélkül, kiábrándult manír egy manírok nélküli világban” – írta a francia gondolkodó, meglehet túlozva, de tán maga is meglepődne, ha láthatná, hogy mára mennyire közel került Európa – legalábbis annak nyugati és északi fertálya – az általa harminc éve vizionált orgia utáni állapothoz.
Evidenciák helyett határozatlanság, rend helyett zűrzavar, szabadság helyett anarchia, érték helyett ócska giccs, kultúra helyett újbarbár primitivizmus, természetes helyett mesterkéltség, valóság helyett látszat. Szinte már közhely, hogy ami eddig abnormális volt, Nyugaton azt akarják új normává tenni, ami deviáns, azt fősodorrá, ami rút volt, azt széppé, ami hamis, azt igazzá, s ennek érdekében a múltat végképp eltörölni indultak. Egy új, türelmetlen, hazug és erőszakos világhódító totalitarizmus komplex agymosó csúcstechnológiával felszerelkezve. Kizökkent az idő s kifordult a világ magából, érzik, tapasztalják, mondják egyre többen.
Ennek a „korszellemnek” a tükrében jobban érthető az a példátlan kulturális, ideológiai, politikai harc, amely a tavaly júniusban elfogadott magyar gyermekvédelmi törvény ellen folyik. A szexuális forradalom újmarxista–woke-ista ideológiai, kulturális, oktatási és média-rohamosztagait vezető úgynevezett LMBTQ-szervezetek és ügynökök destruktív hálózata – a globalista gazdasági és politikai háttérhatalom masszív támogatásával – az utóbbi években úgy hatolt be az európai uniós és nemzetállami politikai, társadalmi, kulturális, oktatási intézményekbe, mint kés a vajba. A király meztelen, a Rossz immár transzparens, bár jónak, haladónak, jogállaminak álcázza gátlástalan nyomulását. Nem számít nekik, hogy gyermekvédelmi törvényünk nem sérti a szexuális kisebbségekhez tartozó felnőttek méltóságát, emberi és polgári jogait, holott ez a pontosan két hónap múlva – az országgyűlési választásokkal egy időben – tartandó népszavazás kérdéseit látva is nyilvánvaló.
Mint Bagdy Emőke, a pszichológia egyik legtekintélyesebb hazai képviselője a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban elmondta, a gyermekek pszichoszexuális szocializációjában, a mintanyújtásban a szülőké az elsőség. Az óvodában, általános iskolában nem kell tanítgatni, érzékenyíteni a szexuális másság elfogadására, mert a gyereknek önmagát kell kiformálni a szüleitől „letöltött minták betöltésével”. A tudomány szerint az a jó, hogy érvényesüljön úgy a gyermek fejlődési folyamata, ahogy azt a belső program életre hívja. A másság iránti toleranciát majd meg lehet tanulni a kamaszkortól, állítja a neves tudós.
A szexuális kisebbségekhez tartozó emberek méltóságát és jogegyenlőségét tiszteletben tartja a magyar állam és a magyar polgárok nagy többsége is. Ugyanakkor az is elvárható, hogy a szexuális többséghez tartozó családok, a gyermekeiket nevelő szülők méltóságát és jogait a genderideológia és az LMBTQ-hálózat aktivistái, propagandistái is tartsák tiszteletben. Mivel ez utóbbiak és a mögöttük álló hazai és uniós baloldali erők agresszívan támadják a parlament által nagy (több mint háromnegyedes!) többséggel elfogadott gyermekvédelmi törvényt, április 3-án a népszavazásnak kell pontot tennie a vita végére. Demokráciában természetesen helye van a vitának, de végül a többség dönt, amit a kisebbség tudomásul vesz, amennyiben demokratikus és jogkövető. (Ha netán nem, az más lapra tartozik.) A tét nagy, ezért nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek részt a referendumon, s legyen ország-világ előtt világos és egyértelmű, mi a magyar nép véleménye, akarata a magyar gyermekek védelméről és neveléséről. Vagyis a jövőnkről.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)
