Azt éppen nem mondanám, hogy felhőtlenül kacarászva fordultunk bele a februárba. Első pillantásra úgy tűnik, mintha besűrűsödtek volna kissé a dolgok. Aztán a másodikra is. A maradék józan ész megőrzése immáron nem minden esetben természetes állapot, néha szinte és már-már feladat. Méghozzá észbontó.
A kifejezés azért ugrott be, mert a minap meg szerettem volna nézni egy filmet egy olyan csatornán, amelyre egyébként csak akkor kapcsolnék, ha nyúznának, és mivel nem voltam kíváncsi sem a hajsamponok összetételére, sem arra, hogy miért ugrándoznak minden ok nélkül a nők, a mindent elborító reklámblokkok elkerülésének érdekében felvettem a művet. Ám mivel a „műsorújság szerinti” pontosság egyik „tartalomszolgáltatónak” sem erénye, a végzetemet így sem kerülhettem el. Csak belecsúsztam egy show-műsor ajánlójába. És egy darabig nem hittem a szememnek és a fülemnek. Hogy ilyen létezik. A termék címe Észbontók, de később valami miatt először mindig az Élősködők jött be elsőre, nyilván a pompás koreai film miatt, de talán nem véletlenül. Ahogy nagyjából kibogoztam, a néző esetünkben azt nézi, hogy két, celebekből álló csapat megpróbálja kitalálni, hogy másik két, láthatóan imbecillisekből és debilekből verbuvált csapat tagjai kitalálják-e a helyes választ olyan nehézségi fokozatú kérdésekre, mint hogy Janus Pannonius (az egyik válaszadó természetesen Dzsanusznak ejti a szerencsétlen költő nevét) írta-e az Anyám tyúkját, de tényleg (Petőfi neve is szerepel a lehetséges megfejtések között), vagy hogy téglatest-e a gömb és tényleg. Kitalálták, nem találják ki, és ezen röhögünk. Holott sírnunk kellene. Magam hasonló volumenű surmóságot még életemben nem láttam, noha belepillanthattam már a bulvárszemét néhány bugyrába, és láthattam az ősbűn anyját és apját (Mónika-show, Balázs-show), amit persze a művelt Nyugat zúdított ránk egy alkalmasnak vélt pillanatban, licencként és okulásként. De ez a cucc minden képzeletet felülmúl.
Rövid oknyomozás után azt is megtudtam, hogy a műsor már hosszú évek óta boldogítja a rászorulókat, tehát a nézettség rendben. Az is jól megfigyelhető, hogy a magabiztosan nevetgélő celebek, valamint a kretének közötti keskeny határsáv gyakran teljesen elmosódik. Egy valami nem világos csupán, és ez kínzó bizonytalanságba taszajt. Ez pedig az, hogy az éppen aktuális szereplők gyárilag ilyen hülyék vagy előre megírt szöveget mondanak fel. Mert nem mindegy. Az utóbbi esetben ugyanis zseniális színészekkel állunk szemben, valamint csodálatra méltó castinggel. Viszont ha így állunk, ha úgy, az egész kompletten siralmas képet fest a szellemi és mentális közállapotokról, a gyártóktól a résztvevőkön át a nézőkig. Nem csoda, hogy a bestsellerlisták éléről a klinikai szakpszichológus hölgyek egy elegáns mozdulattal lepöckölték a szoftpornószerzőket. Égető szükség van rájuk.
Mint ahogy pandémiaügyben is. Tapasztalható ugyanis némi elbizonytalanodás, valamint a síkideg állapot tömeges elérése. És ezen nincs mit csodálkozni. Merthogy egyre többen érzik úgy, hogy három oltás, folyamatos maszkviselés, fokozott állampolgári fegyelem, vitaminok, nyomelemek, orrspray-használat, izmosnak gondolt immunrendszer, a tengerimalacok megtizedelése és a macskák permanens dezinficiálása után elkapni a vírust mégiscsak meghökkentő. És ha ehhez még a drága, ám megbízhatatlan tesztek társulnak, újabb hullámok és oltások belengetése cifrázza az egymásnak ellentmondó információk tömegét, akkor ismét felerősödik a félőrültek hangja. Hogy ők megmondták. Igaz, hogy megmondás közben fertőznek mint állat, de ez a legkevésbé sem érdekli őket. A gyógyszerek lassan elgurulnak.
Mindeközben az sem tesz jót az egész mizériának, hogy változatlanul a tobzoska street food verziót próbálják meg lenyomni a torkunkon, és a legvalószínűbb verziót egy énekes mondja ki egyetlen frappáns mondatban. Amiért egyébként a szokásostól eltérően kevésbé szedik szét rutinból. Persze nem arról van szó, hogy az igazság kiderülése után valamiféle bosszúfilm forgatókönyvét kezdenék el összetákolni a feldühödött tömegek, de legalább megszabadulnának némi sunnyogás okozta lelki tehertől. Néha ennyi is elég. Mert baj – halmazati büntetésként – van elég, sosem látott viharok tarolnak, háborús hisztériával manipulálnak, és még Uri Geller is elfordította tekintetét a kedvenc kanalairól, hogy teljes erőbedobással egy kiadós ufóinváziót vizionáljon.
Borítókép: képernyőfotó (YouTube)
