Mint ahogy pandémiaügyben is. Tapasztalható ugyanis némi elbizonytalanodás, valamint a síkideg állapot tömeges elérése. És ezen nincs mit csodálkozni. Merthogy egyre többen érzik úgy, hogy három oltás, folyamatos maszkviselés, fokozott állampolgári fegyelem, vitaminok, nyomelemek, orrspray-használat, izmosnak gondolt immunrendszer, a tengerimalacok megtizedelése és a macskák permanens dezinficiálása után elkapni a vírust mégiscsak meghökkentő. És ha ehhez még a drága, ám megbízhatatlan tesztek társulnak, újabb hullámok és oltások belengetése cifrázza az egymásnak ellentmondó információk tömegét, akkor ismét felerősödik a félőrültek hangja. Hogy ők megmondták. Igaz, hogy megmondás közben fertőznek mint állat, de ez a legkevésbé sem érdekli őket. A gyógyszerek lassan elgurulnak.

Mindeközben az sem tesz jót az egész mizériának, hogy változatlanul a tobzoska street food verziót próbálják meg lenyomni a torkunkon, és a legvalószínűbb verziót egy énekes mondja ki egyetlen frappáns mondatban. Amiért egyébként a szokásostól eltérően kevésbé szedik szét rutinból. Persze nem arról van szó, hogy az igazság kiderülése után valamiféle bosszúfilm forgatókönyvét kezdenék el összetákolni a feldühödött tömegek, de legalább megszabadulnának némi sunnyogás okozta lelki tehertől. Néha ennyi is elég. Mert baj – halmazati büntetésként – van elég, sosem látott viharok tarolnak, háborús hisztériával manipulálnak, és még Uri Geller is elfordította tekintetét a kedvenc kanalairól, hogy teljes erőbedobással egy kiadós ufóinváziót vizionáljon.

Borítókép: képernyőfotó (YouTube)