Ami a jelent illeti, nagyhatalommá válásunk nyilvánvalóan nem aktuális, így két választási lehetőségünk marad: birodalomba tagozódás vagy szuverenitásunk birtokában a mindenkori magyar érdekeknek megfelelő önálló döntéshozatal. Itt érkezünk el ahhoz a kérdéshez, ami a kormányoldalt és az ellenzéket – jobboldalt és a baloldalt – külpolitikai téren megkülönbözteti egymástól. Míg a magyar jobboldal Magyarország hosszú távú biztonságának garanciáját szuverenitásunk megőrzésében, ennek birtokában az ügyes lavírozásban, egyfajta de facto semlegességben látja – NATO- és EU-tagságunk mellett is –, addig a baloldal egy szövetségi rendszer melletti totális és kritika nélküli elköteleződésben, az önálló magyar külpolitika feladásában és végső soron egy birodalomba való betagozódásban (Európai Egyesült Államok).

A birodalomba való betagozódás mint stratégia mellett a baloldal ráadásul érzelmileg is azonosul a birodalommal, amelybe be kíván tagozódni, magáévá teszi annak ideológiáját és érdekeit, és a magyar érdek helyett a birodalmi érdekeket kezdi el képviselni. Így viszonyult annak idején a szovjet birodalomhoz, és így viszonyul jelenleg az Európai Egyesült Államokat létrehozni kívánó törekvéshez.

A jobboldal álláspontját történelmi tapasztalatok támasztják alá: egyrészt Magyarország akkor volt sikeres és akkor volt biztonságban, amikor – habár a nyugati keresztény világhoz tartozva – minden hatalom irányába szabad vegyértékekkel rendelkezett (Árpád-kor), és akkor járt pórul, amikor egy szövetségi rendszer mellett túlságosan elkötelezte magát. Ez utóbbi csak a XX. században háromszor is megtörtént, egy katonai szövetség és/vagy egy birodalom részeként 75 év alatt három háborút vesztettünk el (az első és a második világháborút, valamint a Varsói Szerződés tagállamaként a hidegháborút). A történelmi tapasztalatokon túl a jobboldal álláspontját alátámasztani látszanak a jelenkori trendek is: az a szövetségi rendszer, amelyhez tartozunk, az a birodalom, amely kialakulóban van, és amely lenyelni („integrálni”) kíván bennünket, egy konfliktus esetén jó eséllyel a vesztes oldalra kerülhet. Ezt valószínűsíti a nyugati világ és benne Európa gazdasági súlyának folyamatos csökkenése, a vezető katonai szövetséges (Amerika) nemzetközi szereplésére és katonai képességére is előbb-utóbb minden bizonnyal kiható belső társadalmi feszültségek (BLM, faji kérdés), valamint a jólétnek és a progresszív liberális ideológiának a védelmi képességekre gyakorolt negatív hatása (például LMBTQ-szempontok a hadseregben).

Ebben a helyzetben Magyarországnak elemi érdeke, hogy a nagyhatalmak konfliktusából kimaradjon, hogy egyfajta semleges szereplőként minden nagyhatalom barátságát vagy legalább az irányunkban fennálló pozitív semlegességét biztosítsa, ahelyett, hogy valamelyik nagyhatalom mellett lándzsát törjön.

Ahogyan azonban a közúti közlekedésben is csak annak van elsőbbsége, akinek megadják, úgy a nemzetközi porondon is csak az a pozíció létezik, amit elismernek. Attól még senki nem lett „semleges”, hogy ezt deklarálta. A második világháború elején a magát semlegesnek deklaráló Belgiumot és Hollandiát a németek kérdés nélkül lerohanták. Egy ország számára a de facto semlegesség és az ezáltal nyújtott védelem elérésére csak az ad lehetőséget, ha valamennyi, potenciálisan egymással konfliktusban álló félnek komoly érdekeltségei vannak az adott országban. Ha – gazdasági szaknyelven szólva – az egyetlen partnernek való kitettség helyett kapcsolatait diverzifikálja. Ha a hadszíntérré változtatása sokkal több kárt okoz valamennyi, szembenálló félnek, mint amennyi előnyt az adott országnak a konfliktusba való bevonásától bármelyik fél várhat.

És itt van jelentősége az orosz–ukrán konfliktusban történő magyar állásfoglalásnak, a magyar–orosz és a magyar–kínai kapcsolatoknak, a legnagyobb orosz bank jelenlétének Magyarországon, Paks II-nek, a Budapest–Belgrád vasútvonalnak és a Fudan Egyetemnek. Elemi magyar érdek, hogy a XXI. század nemzetközi politikai konfliktusaiban érintett hatalmak mindegyikének olyan érdekeltségei legyenek Magyarországon, amely érdekeltségek senkinek nem teszik kifizetődővé, hogy Magyarországot ellenségként kezelje – akár egy hagyományos, akár egy kereskedelmi, akár egy kiber-, akár egy hibrid, akár egy bármilyen eszközzel vívott háborúban.

Elemi érdekünk, hogy ezekből a konfliktusokból kimaradjunk, hogy ne váljunk hadszíntérré semmilyen háborúban. Az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt mérsékelt magyar álláspont, ezzel Oroszország jóindulatának biztosítása, a Sberbank jelenléte, Paks II, a Budapest–Belgrád vasútvonal és a Fudan Egyetem Magyarországra hozatala tehát – sok minden más mellett – biztonságpolitikai és geostratégiai kérdés. Ezekkel a kormány nem fekszik be sem Putyinnak, sem a kínai vezetésnek. Nem szolgáltatja ki az országot sem az oroszoknak, sem a kínaiaknak. Nem adja fel az ország szuverenitását. Éppen ellenkezőleg: a kapcsolatok diverzifikálásával növeli a szuverenitásunkat. Szigorúan a magyar érdek mentén. Amikor pedig az ellenzék – a baloldal – ezeket támadja, akkor minden esetben a magyar érdekkel megy szembe. És a magyar érdek helyett birodalmi érdeket szolgál.

A jobboldal és a baloldal, kormány és ellenzék közötti választás tehát egyszerű: szuverenitás vagy birodalomba tagozódás? Önálló magyar külpolitika vagy egy birodalmi külpolitika passzív elszenvedése? Magyar érdek vagy birodalmi érdek? Erről is döntünk április 3-án.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Katonák a Magyar Honvédség EUFOR Kontingens 26. váltásának kibocsátó ünnepségén a székesfehérvári Alba Regia laktanya alakulóterén 2022. február 11-én. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)