Harmadszor: vádolom Brüsszelt azért, mert engedte, hagyta, hogy intézményeit, döntéshozatali mechanizmusait fokozatosan át- meg átszőjék olyan globalista pénzügyi körök és hálózatok, lobbik, NGO-k és agytrösztök, amelyeknek az a céljuk, hogy az Európa jövőjét érintő döntések az ő gazdasági és ideológiai érdekeiket tükrözzék vissza, s ezáltal fokozatosan átvegyék az irányítást az unió felett, mindezzel háttérbe szorítva egyfelől a tagállamokat, másfelől az európai polgárokat.

Negyedszer: vádolom Brüsszelt, s különösen az Európai Bizottságot, hogy az európai polgárok véleményét, szándékait, törekvé­seit és elvárásait figyelmen kívül hagyja, a közvetlen demokrácia egyetlen létező intézményét, az európai polgári kezdeményezést kiüresíti, jelentéktelenné és súlytalanná teszi, s mindennek következtében az unióból egy arisztokratikus, balliberális elitcsoportok által irányított szervezetet hoz létre, amely élesen ellentmond a demokrácia unió által is lefektetett alapelvének.

Ötödször: vádolom Brüsszelt, mert az alapszerződésekben is elfogadott szubszidiaritás elvét semmissé tette a mindennapi működése során, ami azt jelenti, hogy a régiók, a tagállamok, a helyi közösségek, a lokalitások elvesztették befolyásukat, szerepük jelentéktelenné vált az őket közvetlenül érintő döntések meghozatalában.

Hatodszor: vádolom Brüsszelt, mert a 2015-ben elindult, Európába irányuló, tömeges migrációs folyamatoknak nem állt ellen, nem védte meg Európa határait az illegálisan érkező, főként muszlim vallású bevándorlóktól, s nem segítette azokat az országokat – így jelesül hazánkat –, amelyek saját erőből védték a schengeni határokat. Sőt, immáron – támaszkodva az ENSZ 2018-as határozatára – emberi jogként kívánja kezelni a határokon való átlépést, amely már nem az üldöztetés elől való menekülésről szól, hanem pusztán a jobb élet reményében való útra kelésről. Brüsszel mindezzel veszélyezteti Európa integritását, kultúráját, vallását, szokásait és életformáját, veszélyezteti Európa évszázadok során felhalmozott civilizációs értékeit.

Hetedszer: vádolom Brüsszelt, mert a keresztény értékrendre és erkölcsre épülő klasszikus, hagyományos családmodellt veszélyezteti az LMBTQ-ideológia népszerűsítésével, tagállamokra kényszerítésével, azzal, hogy a genderpropaganda korlátlan érvényesülését immáron jogállami követelményként értelmezi és azt a tagállamoknak járó pénzügyi támogatások feltételéül szabja meg. Brüsszel ezzel a szexuális kisebbségek által képviselt létformákat szinte normává, elfogadott, követhető magatartásmóddá avanzsálja, s ezzel szétveri azt a hagyományos családmodellt, amely évszázadokon keresztül Európa demográfiai fennmaradásának, gyarapodásának az alapját jelentette.

Nyolcadszor: vádolom Brüsszelt, mert a globális felmelegedéssel kapcsolatban egy olyan klímaideológiát kényszerít rá a tagállamokra és az európai közvéleményre, amelynek tudományos alapjai a mai napig vitatottak. Kiindulópontja ennek, hogy az antropogén (emberi) szén-dioxid-kibocsátás az egyetlen oka a felmelegedésnek, ebből következően pedig radikális ütemben le kell állítani a fosszilis energiahordozókat és teljesen át kell állni a megújuló energiaforrásokra. Mindennek következménye egy átgondolatlan, a fokozatosságot figyelmen kívül hagyó, erőltetett ütemű átállás, amely veszélyezteti az európai energiaellátást, megemeli az árakat és ellátási válsághoz vezet. Nem beszélve arról, hogy – miként Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is világossá tette – a magas energiaszámlákat az európai polgárokkal akarják megfizettetni a multicégekkel szemben lakás- és gépkocsiadó formájában. Mindez oda vezet, hogy Európa saját gazdasági alapjait lövi lábon, miközben egy megfontolt, a zöld- és liberális klímahisztériát háttérbe szorító fokozatos átállással megelőzhető lenne az energia- és gazdasági válság.

Kilencedszer: vádolom Brüsszelt, mert a jogállamiság fogalmát kiforgatva olyan kulturális és értékrendi, életformabeli követelményeket ír elő a tagállamoknak, amelyeknek semmi közük a jogállamisághoz; ide tartozik többek között az előbbiekben már említett bevándorlást támogató, azt emberi jogként kezelő ideo­lógia, ide tartozik a globális felmelegedést a környezetvédelemmel összekeverő, a klímaváltozást hisztérikusan kezelő zöldideológia, illetve a szexuális másságokat szinte normaként kezelő genderideológia. Brüsszel, az ezen ideo­lógiákhoz való alkalmazkodást jogállami elvárásként kezelve, politikai és pénzügyi kényszerítőeszközöket alkalmaz azon országok ellen, amelyek ellenállnak és ragaszkodnak demokratikus értékeikhez, normáikhoz, szokásaikhoz és erkölcseikhez (mindez főleg hazánkat és Lengyelországot érinti).

Tizedszer: vádolom Brüsszelt, mert mind a mai napig képtelen volt szakítani az Európát évszázadokig jellemző nagyhatalmi logikával, amely alapján a mindenkori nyugat-európai nagyhatalmak határozzák meg azt, hogy mi a norma és az elvárás Európában, s ebből fakadóan a kelet- és közép-európai államokat továbbra sem tartják önmagukkal egyenrangúnak. Továbbra is evidenciaként kezelik, hogy nekik van joguk, felhatalmazásuk arra, hogy meghatározzák a fő irányvonalakat, amelyeket követni kell Közép- és Kelet-Európában is, s mindezzel éppen az egyenlőségről, demokráciáról, szabadságról, szuverenitásról szóló alapértékeknek mondanak ellent – miközben éppen ezekre az értékekre hivatkozva várják el a közép- és kelet-európaiaktól, hogy kövessék és alkalmazzák a nyugati politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági modelleket.

Tizenegyedszer: vádolom Brüsszelt azzal, hogy elvárja a közép- és kelet-európai országoktól, hogy ha a nyugat-európai államokban, a nyugat-európai közvéleményben, a nyugat-euró­pai korszellemben alapvető változások mennek végbe – miként ez történik az elmúlt években –, akkor azt Európa másik felén zokszó, kritika és ellenvetés nélkül vegyék át és kövessék. Ezzel Brüsszel, tágabban Nyugat-Európa és tágabban a Nyugat vindikálja a jogot magának, hogy folyamatosan nála legyen a bölcsek köve, ebből következően, ahogyan ők változnak bármilyen irányban is, az mindig az örök igazság emancipációja, kisugárzása, amely megkérdőjelezhetetlen és vitathatatlan, felette áll a demokratikus kontrollnak és kritikának. Brüsszel ezzel szinte szakrális hatalmat tulajdonít önmagának, ami ellehetetleníti, hogy valóságosan egyenlő és egyenrangú, egymás sajátosságait kölcsönösen elfogadó és toleráló viszonyok alakuljanak ki Európa két vagy három nagy régiója között.

Végül tizenkettedszer: vádolom Brüsszelt azzal, hogy egy újabb vasfüggönyt eresztett le Európa közepén, ezúttal kulturális, értékrendi és életformabeli vasfüggönyt, s ezzel alapjaiban veszélyezteti az Európai Unió egységét, egyben maradását, jövőjét.

A brüsszeli liberális fősodor, az erőszakos baloldali elit azt számolja fel, amiért létrejött.

Dixi!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Valeria Mongelli)