A brüsszeli lobbisták elhitették velünk, hogy az Európai Unió egy olyan pénzautomata, amelyen csak nyerhetünk. Ma már tudjuk: ez csupán trükk, átverés. Igaz, az automata mindig mutatja, sőt reklámozza, hogy mennyit ad, esetenként zsarol is a visszajáróval – ám azt sosem veri nagydobra, nekünk mennyit kell beledobnunk. Azt pedig tilos firtatni, hogy az elvesztett piacok, leépített iparágak, eltörölt védővámok miatt mennyit bukunk a játszmán. Effajta számítások nem készültek, vagy ha mégis, nem mutogatták nekünk. Kezdetben, a beetetési időszakban bizonnyal nyereséges volt az üzlet Magyarországnak. Azután elkezdtek szállingózni a pofonok.

Kiderült, hogy Brüsszel nem szereti, ha nem az általa kitenyésztett-fizetett ügynökök irányítják az országot. Például semmi gondjuk a három százalék fölötti költségvetési hiánnyal, ha Gyurcsány haver a miniszterelnök, de rögtön eljárást indítanak miatta, ha nemzeti kormány alakul. Szavak szintjén roppant kényesek az emberi jogokra, ám ha az ő kutyájuk kölke löveti ki az emberek szemét, vezényel lovasrohamot az ellenzéki nagygyűlésre, az rendben lévő. Amikor a magyar sajtó 80-90 százaléka balliberális, akkor nincs itt semmi látnivaló – ám ha kiegyenlített lesz a verseny, mert a nemzeti média erősödik, akkor Brüsszel szerint oda a sajtószabadság, tombol a cenzúra. És így tovább.

Ez megy 2010 óta. Rágalmazó jelentéseket írnak Magyarországról: előbb Tavares, majd Sargentini. Kötelezettségszegési és hetes cikkelyes eljárásokat indítanak ellenünk képtelen vádakkal. Hogy merünk kerítést építeni a népvándorlók megállítására? Hogy merészeljük áttenni őket a határ túloldalára? Ki engedte meg, hogy befelé zárt tranzitzónát működtessünk? Hogy merünk tiltakozni a migránskvóta ellen? Pláne hogy merészelünk népszavazgatni róla? Hát az óvodai-iskolai genderagymosás ellen minek lázadozunk, népszavazunk? Miféle demokrácia az, ahol fontos ügyekben kikérik a tyúkeszű, rövidlátó választópolgárok véleményét? Lám, a túlfejlett Hollandiában már négy éve eltörölték a véleménynyilvánító népszavazást. Ők értik a „demokráciát”! Svédország sem ír ki referendumot a NATO-csatlakozásról, nehogy meglepetés legyen. Vegyünk példát róluk!

Szélsőliberális ideológiai terror, folyamatos fenyegetés, zsarolás, egyre alantasabb eljárások – ezt jelenti ma számunkra az uniós tagság. Naponta hallgathatjuk, ahogy beteg, perverz nyugati politikusok szidják a hazánkat, oktatnak minket késsel-villával étkezésre. Mindeközben „felzárkózási” támogatásból már egyre kevesebb jön, s a hírek szerint pár éven belül nettó befizetők leszünk. Hivatalossá válik, hogy több pénz megy innen ki, mint amennyi bejön. Arról nem szólva, mennyivel több nyereséget talicskáznak ki tőlünk a nyugati cégek, mint amennyit a magyar cégek hazahoznak külföldről. A játszma tehát minden bizonnyal már most is veszteséges, ám a pontos számokat nem kötik az orrunkra. És közben még ütnek is. Uniós tagságunk: egy bántalmazó kapcsolat.

Az események fölgyorsultak. Az unió nem hajlandó kifizetni a helyreállítási alapból nekünk járó csaknem 3000 milliárd forintot. „Jogállamisági” problémák miatt. Migráció, genderőrület, korrupció, ilyenek. (Amúgy máig nem kattant a bilincs az uniós vakcinaszerződéseket aláíró egészségügyi biztos, Sztella Kiriakidész csuklóján, akinek bankszámláján varázsütésre négymillió euró, azaz több mint egymilliárd forint jelent meg. Ennyit az unióról és a korrupcióról.) Agyrém az egész. A helyreállítási pénzek mögött uniós hitelfelvétel áll, amelynek visszafizetésére Magyarország (is) felelősséget vállalt – a nekünk jog szerint járó összeget mégis visszatartják. Ez egyfajta politikai terrorizmus.

Ám mindez semmi! Brüsszel azt akarja, hogy az Európai Unió tagállamai fizessék Ukrajna újjáépítését. Mi álljuk a cechet az amerikai báb­állam háborújáért. Még a dédunokáinkat is eladósítanák ezek az anyaszomorítók. Ilyen a mesében sincs! De vannak további remek ötletei Brüsszelnek. Azt is tervezik, hogy az unió giga­hitelt venne föl azért, hogy Ukrajnát támogathassa belőle. Fizessük mi egy nem uniós állam 15 milliárd eurós (több mint 5500 milliárd forintos) hiányát! Nyújtsunk mi garanciát a visszafizetésre! Ilyenkor azért csak kikívánkozik az emberből a gondolat: ezek a brüsszeli keljfeljancsik vagy szándékosan akarják tönkretenni az Európai Uniót, mert valakik ezzel bízták meg őket, vagy pedig dühöngő elmebetegekkel állunk szemben. Esetleg: is-is.

Hasonló gondolataink támadhatnak, ha az Oroszország elleni olajembargós kínlódásukat figyeljük. Ezek meghülyültek és/vagy küldetést teljesítenek? Milyen félkegyelműnek jut eszébe készakarva romba dönteni „baráti” országokat, amelyek orosz kőolaj nélkül nyilvánvalóan lehúzhatják a rolót?

Persze most is nyakon van öntve az egész ideológiai maszlaggal: erkölcsileg az a helyes, ha megbüntetjük az oroszokat. Holott nem az oroszokat, hanem magunkat végezzük ki az olajembargóval. Ahogyan a gázembargóval is, amit – gyanítom – előbb-utóbb megpróbálnak majd átverni rajtunk. A Nyugat által szervezett mesterséges népvándoroltatás, afrikai és ázsiai milliók Európába telepítése vagy a genderőrület kötelezővé tétele önmagában is öngyilkosság. Ám azok lassú lefolyásúak. Ez a szankciózgatás viszont gyors halált hoz. Azonnali üzemanyag- és élelmiszerhiányt, elszabaduló inflációt, brutális munkanélküliséget, gazdasági leépülést, afrikai állapotokat.

Szinte fölfoghatatlan, de az egykor Konrad Adenauerek, Helmut Kohlok, Margaret Thatcherek által vezetett Európa ide jutott. Fanatikus Von der Leyenek, megszállott Timmermansok és Vera Jourovák – homlokukra ukrán zászlót kötve – épp hegynek vezetik a repülőnket. Már nem az a tét, mennyi pénzt méltóztatik visszaadni nekünk az uniós pénzautomata abból, amit beledobtunk – hanem hogy elnyel-e minket örökre. És már most is a foglyai vagyunk.

Borítókép: Az Európai Parlament (Forrás: Pixabay)