A függetlenség, csakúgy, mint a sajtó esetében, a háborús időben sem létezik. Valamely oldalhoz általában szükséges közeledni, de ez sosem jelentheti a totális és feltétel nélküli szövetséget. Ha Svájc második világháborús stratégiájára gondolunk, s azon belül is a függetlenségére, mindjárt a szemünk elé kerülnek a piros „schwanzú”, azaz svájci felségjelű, német gyártású Messerschmitt vadászgépek. Ezek a repülők bizony az alpesi országhoz sem csak azért érkeztek, mert épp tetszett a DB 605-ös motorjának hangja a svájci hadügyminiszternek. Habár a háborúból kimaradt ez a kis ország, azért mégiscsak lehetett tudni, hogy ki a barátja. Végig kereskedett a Német Birodalommal, ment a csencselés, a parolázás, mégsem kellett hadba vonulnia.

Pedig nyugatról a feldarabolt Franciaország határolta, ráadásul ez volt 1944-től az egyik fő hadszíntér, délről az összeomló Olaszország, északról és keletről pedig a náci Németország. Akkor ki is volt rossz geopolitikai helyzetben? Érdekes, a svájci nép fiainak „dicső halálából” mégsem sarjadtak új hajtások.

Nem kívánok itt arról értekezni, hogy mi vezetett minket a vérzivatarba. Ami most lényeges, az az, hogy tőlünk keletre háború van, és a nyugati politikusok fejvesztve akarnak rohanni, hogy Európa ismét elvérezhessen az ukrán poljén. Itt állunk mi, magyarok, a hegyeink között. Alpok helyett nekünk itt a Kárpátok, de körülöttünk ugyanúgy forrni akar a kontinens ostobább fele, mint annak idején. Előfordul az ilyen, de végre úgy tűnik, hogy kimaradhatunk a céltalan pusztításból. Ez persze sokaknak nem érdeke, hiszen nincs jobb biznisz, mint a háború, legyen szó a fegyveriparról vagy a kétes elemek hatalomra kerüléséről. Emlékezzünk, ha nincs az első világégés, a kommunistáknak 133 nap sem jut, s ha nincs a második világháború, a nyilasok sem igen jutnak az ország vezetéséhez. A zavarosban való halászat sok kontárt vonz, ezért kell bölcsnek és higgadtnak maradni, még akkor is, ha akár joggal ugorhatnánk fejest a bíborszín medencébe! Svájcot például az amerikai légierő néha kicsit „megdobálta” egytonnás bombákkal, mert a navigátorok azt hitték, hogy Németország felett járnak. Egy ízben olyankor bombáztak szét egy falut, mikor a szomszéd városkában épp a helyi amerikai diplomata rótta le kegyeletét egy korábbi hasonló incidens miatt. Svájc mégsem döntött úgy, hogy neki megérné ezen sérelmek miatt elpusztulni, és dacára a fenyegetőzéseknek és a golyózápornak, a saját érdekét tartotta szem előtt.

Most mi vagyunk abban a helyzetben, hogy van egy szaggatott vonal a hadak útjának szélén, és nyugodtan leállhatunk kicsit, mellettünk meg hadd vonuljon el a történelem zivatara. Ritka alkalom ez a mostani, és jó, ha az eszünkbe véssük, Ukrajnában nem a magyarok háborúja zajlik.

A szerző közíró

Borítókép: Ukrán katonák megsemmisült orosz páncélozott katonai járművek roncsai mellett Bucsában, Kijev közelében 2022. április 2-án (Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd)