Az elmúlt évek során a maga brutális valóságában vált még nyilvánvalóbbá, hogy az unió mindenkori vezetői csendben és engedelmesen tűrik a rájuk osztott szerepet. Persze nincs is ebben semmi meglepő, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy az uniós képviselők közül több mint kétszázan szerepelnek a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítványok listáján. Ehhez tegyük még hozzá azokat a kormányokat, amelyeket az elmúlt években szintén tengeren túli segítséggel ültettek a hatalomba. Legutóbb a Harvardon végzett új bolgár miniszterelnök foglalta el a bársonyszékét. Napjainkban a német kormány „zöld” államtitkári székébe ül az amerikai állampolgárságú, eddig az amerikai Greenpeace vezetőjeként dolgozó Jennifer Morgan.

Talán e néhány példa is segít megérteni, mi is történik ma Ukrajnában. Nap mint nap azzal kelünk-fekszünk, hogy próbáljuk megérteni a háború szörnyűségeit. Közben pedig reménykedünk, hogy mihamarabb vége lesz az esztelen öldöklésnek. Amíg orosz–ukrán konfliktusként tekintünk a történésekre, addig csak a felszínt kapargatjuk. Ha viszont mélyebbre ásunk, akkor egyre riasztóbb képet látunk. Ugyanis ez a háború már a kezdetektől fogva nem orosz–ukrán küzdelemről szól. Sőt lassan, de egyre nyilvánvalóbban válik világméretű összecsapássá, egyelőre még Ukrajnán belül. Nyugati források szerint közel-keleti, főként szír önkéntesek – magyarán zsoldosok – is harcba szállnak az oroszok oldalán. Orosz információk szerint csaknem hétezer külföldi önkéntes/zsoldos harcol az ukránok mellett. Főként amerikaiak, lengyelek, britek. De még számos európai ország állampolgárai is ott vannak ezekben a nemzetközi brigádokban.

Ám a helyzet ennél még sokkal bonyolultabb, veszélyesebb. Néhány nappal ezelőtt, a francia Le Figaro ukrajnai tudósítója kísért el néhány francia önkéntest. A lap becsületére legyen mondva, hogy leközölték a cikket, mely szerint az ukrán hadsereghez való csatlakozást amerikai tanácsadók ellenőrzik, irányítják. „A Pentagonnal találtam szemben magam” – közli az újságíró. A francia hírszerzés kiszivárogtatott informá­ciói szerint a brit SAS és az amerikai Delta Force elitegységei is ott vannak Ukrajnában. Ha mindez nem lenne elég, az amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy ukrán katonákat képeznek ki az Egyesült Államokban. De Nagy-Britanniában is folynak ilyen katonai felkészítő műveletek.

Azt hiszem, hogy nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy Ukrajna területén főként amerikai érdekek mentén folyik a háború Oroszországgal.

Kiképzés, fegyverszállítás, pénz, tanácsadás, zsoldosok. Ez a jól látható felszín. Emellett persze, műholdas és technikai hírszerzési adatokat is megkap az ukrán hadsereg. Az ukránok talán leglátványosabb sikere az orosz Moszkva cirkáló elsüllyesztése volt. Ukrán hírek szerint 2021-ben kifejlesztett, saját cirkáló rakétáik küldték a tenger fenekére az ikonikus orosz hajót. Itt is valószínűbb, hogy nyugati – brit vagy amerikai – high-tech fegyverrel érték el a sikert. (Ilyen eszközt önerőből néhány hónap alatt kifejleszteni és rendszerbe állítani szinte lehetetlen.)

Sokan felteszik azt a kérdést, ki fogja megnyerni ezt a háborút. Pedig nem ez a jó kérdés, mert egyik hivatalos hadviselő fél sem kerül majd ki egyértelmű győztesként ebből az összecsapásból. Oroszország, ha el is éri katonai céljait, gazdaságilag és politikailag hosszú időre meg fog gyengülni, el fog szigetelődni. Ukrajna pedig hiába harcol hősiesen, ha területei egy részét de facto elveszíti, lakosságának jelentős része végleg hátat fordít az országnak. Mindez a háborús pusztítással együtt hosszú évtizedekre veti vissza és sodorja adósrabszolgaságba az országot.

A jó kérdés az, hogy ki veszít ezen a háborún a legtöbbet. A helyes válasz: az Európai Unió. Már jelenleg is az uniós tagországok fizetik a háború árát. A több milliós menekültáradat ellátása milliárdokba kerül. De ez csak csepp a tengerben ahhoz képest, hogy mekkora árat fog fizetni Európa az orosz piac elvesztése és az orosz energia- és nyersanyagforrások embargója miatt. Mert az orosz gáz és kőolaj nem pótolható. Vagy csak csillagászati árakon, a lakosság és az ipar megsarcolásával. De így is csak hosszú évek alatt. Addig pedig velünk marad a gazdasági recesszió, az infláció, a növekvő elszegényedés és ezzel párhuzamosan a robbanásveszélyes társadalmi feszültség is. A nyugat-európai államok és az unió vezetőinek ezt tisztán lát­niuk kellene. Ebből a csapdahelyzetből évek óta nem tud kivergődni a „bölcs Nyugat”. Az illegális migráció, az iszlamizáció térhódítása, az erőszakos, eszement zöldítés és a Covid-járvány után az orosz–európai szembenállás tartós realitása lehetetlen helyzetbe hozza Európát. Ráadásként pedig kapunk LMBTQ- és genderideológiát, BLM-et és más fehérellenes, és a zsidó-keresztény kultúrát felszámolni akaró propagandát.

Mindezek fényében az egyetlen szabadulási lehetőség ebből a csapdából, ha legalább mi nem veszítjük el a józan eszünket. Ave, magyar választópolgár!

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)