Lassan egy hónapja, hogy rendben lezajlott a választás, lassan megnyugszanak a kedélyek, gyanítom, hogy némi duzzogás után az ellenzéki képviselők is bemasíroznak az Országgyűlésbe, sőt nagy kegyesen elfoglalják majd a különféle bizottsági helyeket is, hogy híven szolgálhassák az istenadta, hatalomra jutott népet. Power to the People, Make Love, Not War! meg minden. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a képernyőidőm, ami szintén jó, ezt kívánom mindenkinek, különös tekintettel a békés estékre.
Halkulni tűnik a kardoknak csörtetése, egyre kevesebben eresztenek rá egy némi aljasozással fűszerezett fáradt Hitler–Horthy, Putyin–Orbán képpárt a közösségre, aztán majd ez is elmúlik. Vagy nem, de tulajdonképpen mindegy. A békés estékre visszakanyarodva egy röpke pillanatra, a siker egyik titka talán az lehet, ha az ember olyankor már nem olvas és nem néz híreket, inkább megpróbál előcsalogatni egy kis nyugalmat. Adott esetben még a szükségesnek tűnő szembenézést is el lehet halasztani reggelre, bár az is kétségtelen, hogy van, amit nem érdemes húzni-halasztani a végtelenségig. Például a konzekvenciák levonása után a lemondást, a visszavonulást. Hogy aztán meg lehessen egyezni végre egy nemzeti minimumban. Nyilván nem sértegetések mentén és aligha megszorítások és hadba szállás követelésével.
Ezek a lemezek már lejártak, serceg a tű, és néhány kivételtől eltekintve senki nem akarja újra feltenni őket. Konfuciusz azt írja Analektáiban, hogy „hibázni és nem változtatni, az az igazi hiba”. Következésképpen ha hibát követsz el és nem kérsz bocsánatot, az egy újabb nagy hiba. Ezt persze a legegészségesebb szemtől szembe megtenni, a zen buddhizmusban ezt hívják mendzsunak. Amennyiben ez nem lehetséges, akadnak más formák is. Például az ellenzéki közgazdászok egy része is elrebeghetne egy halk „Bocs, srácok!”-at, mindjárt többfelé is. A nép egyszerű gyermekeinek is bizonyára jólesne egy odavetett elnézéskérés, de a sajátjaiknak is járna, tekintve, hogy sikerült elhitetni velük, hogy a magyar gazdaság borzalmas válságban van, a zembereknek elegük van a Zorbánból és a nyomorból, kormányváltó hangulat telepedett a rónára, miközben soha nem látott ellenzékváltó hangulat támadt, mivel a törött szemüvegű Pista bácsi azt tapasztalta az OTI-keret mögül, hogy a haza az államcsőd közeli állapotból momentán éppen fényre derül.
Kritikára természetesen minden körülmények között szükség van, okos kontroll nélkül könnyen elszaladhat a lovacska és zavar keletkezhet az Erőben. Viszont nem árt az sem, ha társul mellé némi érzelmi intelligencia is. Ami úgy nagyjából a mások érzelmeinek érzékelésére, kezelésére és pozitív befolyásolására való képességet jelenti. A magas érzelmi intelligenciájú embertársaink például képesek mértéket tartani a kritikában is. Annak eltúlzása ugyanis energiarablás, beszűkít, és az egész nem más, mint egy védekezési mechanizmus része. Gyakran fóbiákból táplálkozik és csupán irigységet, bizonytalanságot, szorongásokat kompenzál, és még időpazarlás is a tetejébe. Ráadásul ha folyvást másokat izélget az ember, attól még nem lesz jobb neki, sőt. Jó hír viszont, hogy ez a készség fejleszthető és sohasem késő.
