Még legfőbb szövetségeseinek rosszallása ellenére is folytatta ezt a retorikát. Így aztán ma már nyugati politikusok és médiumok nyíltan vagy árnyaltabban fogalmazva, de lényegé­ben hazugsággal vádolják az ukrán elnököt. Ami ­nyilvánvalóan árt Ukrajna ügyének is.

Ezért van annak stratégiai jelentősége, hogy a magyar kormány az Ukrajnát ért orosz támadás első percétől a békés megoldást sürgeti. Nemcsak a kárpátaljai magyarok védelmét szolgálja ez az álláspont, hanem az országunk biztonságát is. 

Mert mi megtanultuk a leckét. Két világháború tragédiái megtanították, hogy mi, magyarok csak a békével nyerhetünk. Sajnálatos, hogy nálunk sem mindenki jutott el még eddig a felismerésig. Emlékszünk, hogy az áprilisi választási kampány során az ellenzéki pártok miket mondtak. Aktív beavatkozást, fegyverszállításokat, sőt magyar katonák Ukrajnába küldését követelték. Talán a lengyel incidens arra is rávilágított, hogy a háború kérdése nem kampányfogás, nem médiahekk, nem jóemberkedés. 

A háború mindig brutális, szörnyű következményekkel járó tragédia. Sajnálatos, hogy a választások óta sem látták be a tévedésüket. Vagy azt, hogy rossz nyugati, főként amerikai kampányguruk tanácsaira hallgattak.

Amikor a világtörténelem veszélyekkel teli korszakát éli, mindig azok a nemzetek élnek túl, járnak jól, amelyek képesek megőrizni egységüket, stabilitásukat. Az I. világháború végén a haldokló Monarchia legnagyobb vesztese Magyarország lett. Mert nem voltunk képesek egységesen kiállni magunkért, érdekeinkért. Meg persze azért is, mert itt is a győztesek diktálták a feltételeket. De ma már azt is tudjuk, hogy a szovjet-bolsevik érdekekért hazát áruló és tanácsköztársaságot ­kikiáltó ügynökök verték be az utolsó szögeket a történelmi Magyarország koporsójába. 

Ebből is tanulnunk kell. Elég egy rossz döntés, egy meggondolatlan nyilatkozat, és az események visszafordíthatatlanná is válhatnak. Ezt minden magyarnak tudnia, látnia kell. 

Ezért nagyon fontos lenne, hogy bizonyos alapvető kérdésekben sikerüljön kialakítani nemzeti konszenzust, amit minden politikai erő evidenciának és magára nézve kötelezőnek tart. Ilyen lehetne a béke kérdése. Magyarországnak a közvetlen szomszédaival és tágabb környezetével is békés, baráti együttműködésre kell törekednie.

Ha ebben egyetértés van, akkor azt is le kellene szögezni, hogy mindig hazánk érdekeit kell elsődlegesnek tekinteni. 

Csak akkor tudunk túlélni ebben a viharos időszakban, ha egységesek vagyunk az alapkérdésekben. Ezért pedig fokozott felelősséggel kell végiggondolni minden olyan lépést, ami jelenleg destabilizálhatja az országot.

Napjainkban az oktatás és a pedagógusok megbecsülése került a politika gyújtópontjába. Az természetes, hogy a tanárok méltó megbecsülése, a minőségi oktatás biztosítása nemzetstratégiai kérdés. Ám az már nagyon nincs rendben, hogy a tüntetéseken külföldi gyökerű NGO-k logóival ékesített agitátorok, szervezők tűnnek fel. Ahogy az sincs rendben, hogy az utcán tiltakozó fiataljainknak senki sem magyarázza el, hogy az oktatás melletti kiállás nem egyenlő a kormány megbuktatásával. 

Ezek az ifjak ahhoz a szerencsés generációhoz tartoznak, amelyik már a békés, demokratikus Magyarországon született. Korukból adódóan nincs még valós veszélyérzetük. Senki ne éljen vissza ezzel! 

Aki most külső támogatással kormányt akar buktatni, az az egész nemzet érdeke ellen cselekszik.

Politikusok, tanárok, szülők, mindannyiunk közös felelőssége, hogy megőrizzük egységünket, higgadtságunkat. Advent első vasárnapja következik. A boldog várakozás időszaka, karácsony várása. Hívőknek és ateistáknak ilyenkor egyet kell érteniük alapvető dolgokban: béke, szeretet, család.
 

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetés résztvevői vonulnak a Szabadság hídon 2022. október 23-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)