idezojelek

Okosan küzdeni a külső befolyásolási kísérletek ellen

A behatolási törekvések ellen aktívan fel kell lépnie minden politikai pártnak, amelyik számára fontos Magyarország szuverenitása, szabadsága.

Cikk kép: undefined
Fotó: Olivier Hoslet

A szuverenitás a politikaelméletben az államhatalom legfelsőbb volta, más értelemben az állam önállósága és függetlensége – írja a Britannica Hungarica nagylexikon. Az elmúlt napokban e lapnak a hasábjain jelent meg egy cikksorozat az amerikai befolyásról Magyarországon. Nyilván az összes részt kevesen olvasták végig, pedig minden egyes sora megérdemli a figyelmet. Ugyanis a hétköznapi hírfogyasztónak is érthetővé teszi, hogy mekkora kincs egy ország, egy nemzet szuverenitása, szabadsága. 

A sorozat alapján nyilvánvaló, hogy az elmúlt közel harminc esztendő alatt milyen szisztematikusan törtek a magyar állam szuverenitása ellen. Soros György és a mögötte álló amerikai üzleti és politikai körök egy olyan rendszert hoztak létre és finanszíroztak, amelynek működése talán legjobban a titkosszolgálatok terminológiájával írható le.

Elöljáróban gyorsan szögezzük le: nincs jó és nincs rossz külső befolyásolási, behatolási kísérlet. Csak olyan van, amely ellen küzdeni kell az állam által törvényekben meghatározott erőkkel, eszközökkel. Mindegy, hogy a Föld melyik nagyhatalma vagy közeli országának ellenérdekelt titkosszolgálatai akarják szuverenitásunkat befolyásolni.

Azt most már tisztán látjuk, hogy a rendszerváltozás óta tart a behatolási kísérlet. Akkor nem csak a Soros-féle jogvédő szervezetek kezdték meg hadállásaik kiépítését. Mellettük feltűntek olyan befektetési alapok, amelyek nyilvánvaló gazdasági és politikai céljaik elérése érdekében kívántak beleszólni a magyar belpolitikába. Ezeket az úgynevezett alapítványokat, jogvédő szervezeteket tekintsük inkább fedővállalkozásoknak. 

Azokat a szervezeteket hívjuk így, amelyek valós céljaikat mélyen leplezve folytatják a nyilvánosság előtt a működésüket. Persze, ilyenkor az ezekben tevékenykedő aktivisták, alkalmazottak töredéke van csak tisztában azzal, hogy mi is a szervezet valódi célja. A többség simán elhiszi a jól felépített legendát emberi jogokról, jótékonysági munkáról, kisebbségek védelméről, klímahelyzetről. Ők azok, akik nem veszik észre, hogy felhasználják és kihasználják őket. Mert a hangzatos propagandaszövegek mögött kőkemény üzleti érdekek, hatalmi manipulációk rideg valósága húzódik meg.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az is kiderült a cikksorozatból, hogy a finanszírozók nem elégedtek meg a befolyásolás klasszikus módszereivel. Talán azért, mert csak részleges sikereket értek el. A magyar választókra csak mérsékelt hatással voltak az amerikai választási technikai fogások, médiaüzenetek, ezért agresszívebb, direktebb eszközökhöz nyúltak. Kiderült, hogy a 2018-as választások előtt a Transparency International nyilatkozatot íratott alá több balliberális politikussal. 

Ebben azt vállalták az aláírók, hogy ha bejutnak a magyar parlamentbe, kötelesek adott politikai célokat, törvényjavaslatokat támogatni. Amennyiben megszegik írásos vállalásukat, akkor be is perelhetik őket, sőt vissza kell adniuk a mandátumukat. 

Ezt hívják beszervezési nyilatkozatnak. Egy klasszikus titkosszolgálati vezető is megnyalná mind a tíz ujját egy ilyen dokumentum láttán. Képzeljük el egy pillanatra, hogy a KGB-s és FSZB-s múltú Vlagyimir Putyin mit szólna, ha egykori kollégái egy NATO-tag és európai uniós ország parlamenti képviselőjétől mutatnának be egy ilyen nyilatkozatot. Valószínűleg rögtön Oroszország hősévé avatnák a tiszteket.

Ez a történet az elmúlt harminc esztendő legnagyobb botránya. Egy képviselő nem a választóinak, a hazájának vagy éppen a pártjának kíván megfelelni, hanem egy amerikai alapítványnak tesz hűségnyilatkozatot. Ha ezek az erők netán kormányra kerülnének, akkor a miniszteri esküjüknek vagy a külföldi gazdáik elvárásainak felelnének meg?

Tegyük hozzá, már azt is tudjuk, hogy forintmilliárdok is érkeztek a tengerentúlról, ezzel is megolajozva a magyar belpolitikai életbe való beleszólásuk sikerességét. Ebből finanszíroztak politikai hirdetéseket, médiumokat, aktivistákat, felforgató akciókat és persze a hűséges politikusaikat. 

Valamint magyar állampolgárok százezrei személyes adatainak megszerzését, amit aztán külföldön tárolnak, kezelnek, végeredményben pedig manipulációra használnak fel. Árulkodó, hogy ennek a vállalkozásnak az egyik vezetője egy egykori baloldali kormány rövid ideig regnáló titkosszolgálati minisztere volt, aki ebben a pozícióban mélységi betekintést nyert a magyar titkosszolgálatok információiba.

Ezek a tények, amelyek a magyar nemzet szuverenitását súlyosan fenyegető, jól felépített és bőkezűen finanszírozott, titkosszolgálati jegyeket mutató műveletre utalnak. Ami ellen aktívan fel kell lépni, ha meg akarjuk védeni hazánkat, önmagunkat. A veszélyt tovább fokozza, hogy az elmúlt évek során számos olyan „üstökös” tűnt fel a magyar politikai élet egén, akinek életútjában hasonló jegyeket mutató, homályos foltokat látunk. Az ilyen és ehhez hasonló behatolási törekvések ellen aktívan fel kell lépnie minden politikai pártnak, amelyik számára fontos Magyarország szuverenitása, szabadsága.

Az Egyesült Államokban életfogytiglani börtön fenyegeti az ország ellen kémkedőket. Amit alkalmaznak is, akár baráti, sőt szövetséges országnak dolgozó ügynökökkel szemben is. Izraelnek kémkedő férfit harmincévnyi börtön után engedtek csak szabadon. A magyar büntető törvénykönyv szerint hosszabb elzárásra számíthat egy visszaeső köztörvényes bűnöző, mint a Magyarország ellen dolgozó ügynök. Nem gondolom, hogy öt-tíz év túl nagy visszatartó erővel bírna, főként a jelenlegi joggyakorlatot és ítélkezési gyorsaságot látva.

A világunk sajnálatosan jóval nagyobb fenyegetésekkel, kihívásokkal teli korszakába lépett. Már a határaink mentén folyik egy véres háború. Számos környező országban úgy buktattak meg politikusokat, kormányokat, hogy nyilvánvaló módon külföldről hajtották végre a műveleteket. Ezt egyre tisztábban látjuk. Honvédségünk feltámasztása, modernizálása mellett további biztonsági intézkedésekre lesz szükség. 

Érdemes lesz megfontolni egy olyan törvénycsomag összeállítását, amely elősegíthetné, hogy egyetlen külföldi hatalom se építhessen föl még egyszer olyan fedett hálózatot, amely mindannyiunk jövőjét, szabadságát fenyegeti. Okos ember más kárán tanul – tartja a közmondás. Legyünk mi nagyon okosak!

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.