Nagyon kíváncsi lennék, hányan gondoltak bele a karácsonyfa mellett üldögélve a maga teljességében Ferenc pápa üzenetébe, aki szerint karácsonykor a gyermekre kell tekinteni, aki reményt hozott, pedig szegényként, üldözöttként született, és menekülnie kellett. Születését egy csillag adta hírül. Egy gyerek csillag nélkül nem lehet, és csillag se lehet gyermek nélkül. Mindkettő a karácsony üzenete ma is. Ahogy fogalmazott az egyházfő, a csillagra tekintve tudod, merre van az út, ahogyan a háromkirályokkal történt, a gyermekre tekintve tudod, mit kell szívedben érezned.
Nem tudjuk. Egyre kevésbé tudjuk. A kereszténység ma is a legüldözöttebb vallás szerte a világon. Európa gazdag országaiban pedig örömtáncot lejtenek a gyökerüket vesztett, minden identitásukból kifordult magányos tömegek a bezárt vagy raktárrá alakított templomok körül. A magyar ateisták kezüket dörzsölve reménykednek abban, hogy végre ötven százalék alá esik hazánkban a népszámláláson önmagukat vallásosnak mondók aránya. A miniszterelnökből gúny céltáblája válik, mert kikéri magának, hogy a templomból kijőve dollármilliókból megvásárolt provokátorok vegzálják újságírónak álcázva magukat. A gyermek születését hírül adó csillagot pedig igyekszik láthatatlanná tenni az eltörlés kultúrájának hazudott neomarxista őrület, amelyik már polírozza a vörös neoncsillagait a bugyuta fogyasztóvá züllesztett újproletariátusnak.
Nem jár jobban a születés csodája sem. Önmagukat tudósnak gondoló idióták próbálnak lebeszélni bennünket a gyermekvállalásról.
Túl sok szén-dioxidot termel, túl nagy az ökológiai lábnyoma, minden születendő kisded egy-egy szög a földi élet koporsójába. Így érvelnek a halál kufárjai, mert szerintük a Föld nem bír eltartani nyolcmilliárdnál is több embert, de annyira azért nincsenek bátrak, hogy mindezt ott adják elő, ahol a túlnépesedés valóban probléma. Nem a szétlopott, kizsákmányolt egykori gyarmatbirodalmak szegényeit győzködik, hogy mondjanak le az emberi létezésnek értelmet adó, az örök élet biztosítékának számító reprodukcióról, hanem a keresztény fehér embereket fosztanák meg a hitüktől, a család szentségétől, a nemzeti önazonosságuktól.
Már égett mind a négy gyertya az adventi koszorún, de még vártunk a varázslatos éjre, amikor napvilágot látott a legfrissebb jelentés a magyar demográfia alakulásáról. Azt a zsizsegést, azt az alig palástolt örömmel teli tobzódást, amit a gyűlölet nagymesterei rendeztek, megismerve a novemberi statisztikát… Rémisztő adatok, siralmas számok, negyven éve drámaian fogy a lakosság, és ez megállíthatatlan, rikácsolt a tudálékos propagandagépezet. Mindezt természetesen azért, hogy következtetésként kimondhassák: a Fidesz családbarát politikája nem működik. Fontos lenne ez szerencsétleneknek, hogy ne működjön, mert akkor reménykedhetnének abban, hogy az ő családellenes, nemzetellenes, csak a pusztításban hívő elmebajuk viszont hatékony. De a valóság ennél sokkal bonyolultabb.
A dollárbaloldal lakájmédiájának fizetett propagandistáinál nem követelmény, hogy értsék is azokat az idegen érdekeket, amiket szolgálnak. Számunkra viszont alapvető létkérdés az ellenség stratégiájának ismerete, hogy védekezni tudjunk.
Szerencsére itthon még rá lehet világítani olyan összefüggésekre, amelyek segíthetik a tisztánlátást az ilyen rendkívül összetett problémák esetében is, mint az egy időben tapasztalt népességrobbanás és tragikus népességfogyás. Bogár László rendkívül világosan kifejtette a kettős folyamat lényegét a Magyar Hírlapban: „Az első demográfiatörténeti kérdés talán az lehetne, hogy a nagy birodalmak szakrális kultúráiban évezredeken át miért nem volt sem gazdasági, sem népességnövekedés, és miként tudtak növekedés nélkül is méltóságteljes és gazdag világot teremteni. Mint például az ősi Egyiptomban több mint háromezer éven át.
És ami e kérdés másik fele, hogy a nyugati modernitás, amit a XIX. század óta kapitalizmusnak szokás nevezni, miért hozott népességrobbanást. Miért nőtt alig másfél évszázad alatt hatvanszorosára az emberiség lélekszámának növekedési üteme. És végül hogy mi történik, ha most újabb másfél évszázad alatt átmegy negatívba a növekedés. Bármilyen különös, a válasz a »proli« szó jelentésének értelmezésében rejlik. A »proli« a proletariátus pejoratív megnevezése, ám eredetét tekintve a proliferáció latin szóból ered, ami burjánzást jelent. De vajon miért (mi okból és mi célból) kezdett burjánozni a proletariátus? Közgazdaságtani evidencia, hogy ha valamiből állandó túlkínálat van, akkor annak tartósan alacsonyan marad az ára. Vagyis ha a globális tőkestruktúrák azt akarják, hogy a »munkaerőállatok« ára, vagyis a munkabér tartósan alacsony legyen, akkor annak a legcélszerűbb módja az, ha biztosítják az állandó »túlkínálatot«. […] Ám van ennek a történetnek egy még bizarrabb másik oldala is. A tartósan igen alacsony munkabér ugyanis tartósan igen magas profitot jelent, ami exponenciális technikai fejlődést tesz lehetővé.”
Az egyik oldalon tehát zajlik az emberiség túlszaporítása, a másik oldalon viszont az emberiség egyre nagyobb részének feleslegessé tétele.
„Vagyis a már ma is iszonyú nyomorúság ellenőrizetlenül burjánzik, míg a magas szintű anyagi jólét nem akarja magát folytatni a jövőben. Amiből egy olyan »spontán« kiegyenlítődés jöhet létre, ami a migráción keresztül a totális káoszba taszíthatja az emberiséget” – írja Bogár László.
Kanyarodjunk most vissza az állítólag nem működő gyermekbarát politikához. Ennek alapelve, hogy a gyerekvállalás nem hozhatja hátrányba a családokat anyagi szempontból sem, sőt előnyükre kell szolgálnia. Ennek megfelelően Magyarországon a családok kiemelt támogatást kapnak – mutatott rá Varga Judit igazságügyi miniszter a Családtudományi Szövetség által szervezett II. Párkapcsolati kultúra és demográfia című konferencián tartott előadásában. A miniszter hangsúlyozta: a világban egyre terjedő individualizmus ellenére az egyes embernek a család jelenti a legfontosabb köteléket, a biztonságot, a gondoskodó közeget. A világok harca közepette védjük a hagyományos értékeket. A nagy világfolyamatok a nemzeti identitást alkotó alapvető építőkockákat, a kötőanyagot, a családot, a hagyományos közösségeket, az egyházi közösségeket támadják, hiszen tudják jól, hogy ezek adják végül a nemzetet, a nemzeti alkotmányos identitásokat az Európai Unió területén is. A nemzet fennmaradásának az elsődleges alapja nem a bevándorlás vagy a más kultúrákból származó emberek betelepítése, hanem a gyermekvállalás, a család, a saját belső erőnkben való hit.
Tegyük hát helyre a balliberális kárörömöt. A Fidesz családpolitikája nagyon is működik, csak eredményei nem kizárólag a népességfogyás megállításában mérhetők, mint ahogy esetleges sikertelensége sem állapítható meg egy novemberi hónap statisztikai adataiból.
Nagyon érdekes, hogy azok az ellenzéki károgók nevezik összeszerelő üzemnek a magyar gazdaságot, ahol elbutított segédmunkások éhbérért végeznek kvázi rabszolgamunkát, akik leghűségesebb és jól megfizetett szolgálói annak a globalista háttérhatalomnak, amelyre Bogár László utalt idézett fejtegetésében. Tehát ebben is a kormányt vádolják olyasmivel, amit épp maguk követnek el. Hiszen éppen ők azok, akik az illegális bevándorlás támogatásával fokoznák a csekély értékű munkaerő burjánzását, a globális minimumadó és a minimálbér drasztikus emelésének erőltetésével elvennék a versenyképesség utolsó esélyét is, és hitelekből finanszírozott segélyezési rendszert kínálnak a munkával szerzett jövedelem helyett a termelőüzemek kivonulása során feleslegessé váló milliók számára.
Ezzel áll szemben az a politika, amely saját utat keres arra, miként állíthatnánk elő minél nagyobb részben magunk mindazt, amire szükségünk van, miként erősíthetjük meg nemzetünket a kevert népességen alapuló multikulturális társadalom globalista elképzelésével szemben. Isten, haza, család vagy reménytelenség, gyökértelenség, atomizált magány. A karácsony üzenete vagy a globalisták mákonya. Ezt az új évben el kell és el is lehet dönteni.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
