A 2020–21-es évben nagyon élénk vita folyt arról, hogy a Covid mennyire alakítja át a világ eddigi működését. A kérdésre megosztott válaszok születtek, s annyi bizonyos volt, hogy a már eddig is jól érzékelhető digitalizációs hullám a vírushelyzet alatt és után a korábbinál is nagyobb lendületet vesz, ám jó esély volt arra, hogy más területeken nem történik robbanásszerű, rendszerátalakító változás. Az idei események alapján azonban azt gondolom, hogy az orosz–ukrán (USA) háború, annak eszkalációja már ma is látható módon egyfajta új világrend kialakulását eredményezi.
Miért is? – ennek a kérdésnek a megválaszolását kísérli meg az alábbi írás, amely vázlatosan és nem teljeskörűen veszi sorra azokat a lényeges, valószínűleg nem visszafordítható és tartósnak ígérkező átalakulásokat, amelyek kiteljesedése után már bátran kijelenthetjük, hogy egy új világ kapuján léptünk be.
Nagyon úgy tűnik – hacsak nagyon rövid időtávon belül egy innováció nem „szül” egy szinte korlátlanul és olcsón rendelkezésre álló energiaforrás-elérhetőséget –, hogy vége az olcsó energia korának. S az is látható, hogy a kieső fosszilis energiahordozókat az újratermelődő energiaforrások nem tudják pótolni. Ezért ideiglenesen újra előtérbe került a szén és a tűzifa Európa keleti felén, a nyugat-európai országok pedig a sokkal környezetterhelőbb LNG-vel próbálják a rést betömködni. A háború – s a nyomában megugró fegyverkezés – azt is bebizonyította, hogy az európai versenyképesség két legfontosabb pillére, az olcsó orosz energia és az Egyesült Államok által biztosított NATO-védőernyő a jelen formájában jelentősen sérül napjainkban. Így azoknak a nyugati országoknak, amelyek önvédelemre, illetve fegyverkezésre alig költöttek az elmúlt évtizedekben, most a GDP-jük egy–három százalékát erre kell fordítaniuk. (A harmadik pillérként említhető szinte korlátlan kínai felvevőpiac is két okból korlátozódik a jövőben: egyrészt a kínai növekedés tartósan megtorpanni látszik, másrészt pedig az ázsiai gazdaság egyre inkább képes az önellátásra. Megállapítható, hogy az eddigi német exportoffenzíva lendülete lényegesen alábbhagyott, s várhatóan a jövő tendenciája is ez lesz.)
Az előbbiekből következően egész Európa eddigi gazdasági modellje felborulni látszik mindezen változások hatására.
Ráadásul az sem állítható, hogy a háború esetleges gyors befejeződésével – amelynek, lássuk be, elég csekély az esélye – visszaállnak a 2022 februárja előtti állapotok. A bizalom szükséges visszaerősödése ugyanis sok évet igényel, már ha (középtávon) megvalósul egyáltalán. Nemcsak Európára, hanem Magyarországra vonatkozóan is minden bizonnyal igaz Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jövendölése, amely szerint az eddigi energiafaló ipar jövője vált bizonytalanná, különösen megemlítve a vegyipart, a gyógyszeripart, a műtrágya- és a gumigyártást, az acél- és a vasipart, a papír- és az üveggyártást. De talán általánosan is kijelenthető, hogy Európa eddigi gazdasági modellje kifulladt, s a jövő sokkal inkább szolgáltatásorientált, illetve high-tech-vonalon fog kibontakozni. Magyarország szempontjából különösen fontos megjegyezni, hogy a megnövekedett energiaköltségek át kell hogy alakítsák nemcsak az ipar, de a lakhatás, a közlekedés és a turizmus eddig felépült rendszerét is.
Az energiaárak robbanásszerű növekedése és a bizalmatlanság (a háború kiváltotta általános bizonytalanság és kiszámíthatatlanság) jelentkezése mellett más tényezők is a jelentős és irreverzibilis változások bekövetkezését valószínűsítik. Ilyen a drámai demográfiai helyzet, amely nemcsak a munkaerőpiacon, hanem az oktatásban, az egészségügyben, az innovációban és még számos más területen is gyökeres átalakulásokat generál. Ráadásul a mentalitás és a motiváltság jelentősen módosult Európa gazdag és fejlett társadalmaiban.
Manapság már kevésbé a karrier- és a bizonyításvágy jellemzi a mai európai civilizációs hátterű embereket, hanem sokkal inkább a fogyasztás és a szórakozás iránti vágy a jellemző. Ennek egyértelmű jeleit tapasztalhatjuk a mindennapokban, amikor a feszes munkaerőpiacon munkavállalót akarunk felvenni vagy akár csak megtartani. Mindezek fényében megkérdőjeleződik a munkaalapú társadalom víziója, illetve a legfontosabb kis közösségeink – családok, egyházi közösségek, falusi összetartó közösségeink – is veszélybe kerülnek. A nyugati keresztény kultúra – legalábbis ebben a formájában – már nem képes arra a kohéziós, összetartó erőre, amely évszázadokon keresztül biztosította a tradícióink és közösségeink vitalitását és továbbélését. A kérdés az, hogy a „megújulva megőrizni” elve hogyan képes megtalálni azt a harmonikus mixet, ahol nemcsak a horgony funkció üzemel, hanem a fiataloknak is van vonzó fejlődési terük, kibontakozási lehetőségük.
A sorrendben következő jelentős átalakulás az a tektonikus mozgás, amely az elmúlt bő harminc évben jellemző egypólusú-egybirodalmú helyzet megszűnését jelenti.
Az Egyesült Államok befolyása és világban betöltött pozíciója fokozatosan gyengült az elmúlt évtizedben, s mellette nemcsak Kína erősödött, hanem számos középhatalmi helyzet alakult ki a világ gazdaságában és működésében. Nincs már az Egyesült Államoknak annyi pénze, hogy betöltse a világ csendőre szerepét, s a legutóbbi afganisztáni kivonulása is bizonyíték arra, hogy ezt már csak egyre kevésbé hatékonyan tudja ellátni. Ráadásul az eddigi – szinte korlátlan hatókörű – dollárnak, mint világpénznek is ma már egyre több kihívással kell szembenéznie. Nemcsak a petrodollár (azaz hogy minden olaj- és gáztranzakciót dollárban kell megkötni) eddigi hatóköre sérül, hanem a digitális jegybankpénzek irányába tett hatékony lépések is azt valószínűsítik, hogy a dollár – és ezáltal az Egyesült Államok – ereje és pozíciója hanyatlóban van.
Ázsia felemelkedése – pontosabban szólva visszaemelkedése – megállíthatatlannak látszik, s ez új játékrendet, új játékszabályokat is követel egyben. A háború ráadásul végzetesen meggyöngítette Európát, az Egyesült Államoknak pedig nemcsak a woke mozgalom túlkapásaival, az óriási államadósságával és költségvetési hiányával kell megküzdenie, hanem az eddig működő legfőbb kohéziós erő, a „melting pot” (a legendás amerikai olvasztótégely, amelynek segítségével a korábban bevándorló tömegek hamar hű amerikai állampolgárokká váltak) véglegesnek tűnő kimúlásával is.
Ebben a drámaian átalakuló világban kell megtalálnia mindenkinek a helyét. Ebben mi, magyarok sem vagyunk kivételek. Az esélyeink nem rosszak. Megvan a kulturális hátterünk és stabil kormányzatunk mindahhoz, ha jól kielemezzük a helyzetet, s a változásokhoz igazodó, sikerességet jelentő új víziót és stratégiát vagyunk képesek együtt kitalálni és alkalmazni, hogy folytassuk az eddigi eredményes felzárkózást. A lehetőség megvan, a kihívás azonban nagy. De a magyar emberek a nehéz helyzetekben csodára képesek. Ezt történelmünkben már jó néhány alkalommal bizonyítottuk. Ma is történelmi időket élünk.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
