A 2020–21-es évben nagyon élénk vita folyt arról, hogy a Covid mennyire alakítja át a világ eddigi működését. A kérdésre megosztott válaszok születtek, s annyi bizonyos volt, hogy a már eddig is jól érzékelhető digitalizációs hullám a vírushelyzet alatt és után a korábbinál is nagyobb lendületet vesz, ám jó esély volt arra, hogy más területeken nem történik robbanásszerű, rendszerátalakító változás. Az idei események alapján azonban azt gondolom, hogy az orosz–ukrán (USA) háború, annak eszkalációja már ma is látható módon egyfajta új világrend kialakulását eredményezi.
Miért is? – ennek a kérdésnek a megválaszolását kísérli meg az alábbi írás, amely vázlatosan és nem teljeskörűen veszi sorra azokat a lényeges, valószínűleg nem visszafordítható és tartósnak ígérkező átalakulásokat, amelyek kiteljesedése után már bátran kijelenthetjük, hogy egy új világ kapuján léptünk be.
Nagyon úgy tűnik – hacsak nagyon rövid időtávon belül egy innováció nem „szül” egy szinte korlátlanul és olcsón rendelkezésre álló energiaforrás-elérhetőséget –, hogy vége az olcsó energia korának. S az is látható, hogy a kieső fosszilis energiahordozókat az újratermelődő energiaforrások nem tudják pótolni. Ezért ideiglenesen újra előtérbe került a szén és a tűzifa Európa keleti felén, a nyugat-európai országok pedig a sokkal környezetterhelőbb LNG-vel próbálják a rést betömködni. A háború – s a nyomában megugró fegyverkezés – azt is bebizonyította, hogy az európai versenyképesség két legfontosabb pillére, az olcsó orosz energia és az Egyesült Államok által biztosított NATO-védőernyő a jelen formájában jelentősen sérül napjainkban. Így azoknak a nyugati országoknak, amelyek önvédelemre, illetve fegyverkezésre alig költöttek az elmúlt évtizedekben, most a GDP-jük egy–három százalékát erre kell fordítaniuk. (A harmadik pillérként említhető szinte korlátlan kínai felvevőpiac is két okból korlátozódik a jövőben: egyrészt a kínai növekedés tartósan megtorpanni látszik, másrészt pedig az ázsiai gazdaság egyre inkább képes az önellátásra. Megállapítható, hogy az eddigi német exportoffenzíva lendülete lényegesen alábbhagyott, s várhatóan a jövő tendenciája is ez lesz.)
Az előbbiekből következően egész Európa eddigi gazdasági modellje felborulni látszik mindezen változások hatására.
Ráadásul az sem állítható, hogy a háború esetleges gyors befejeződésével – amelynek, lássuk be, elég csekély az esélye – visszaállnak a 2022 februárja előtti állapotok. A bizalom szükséges visszaerősödése ugyanis sok évet igényel, már ha (középtávon) megvalósul egyáltalán. Nemcsak Európára, hanem Magyarországra vonatkozóan is minden bizonnyal igaz Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jövendölése, amely szerint az eddigi energiafaló ipar jövője vált bizonytalanná, különösen megemlítve a vegyipart, a gyógyszeripart, a műtrágya- és a gumigyártást, az acél- és a vasipart, a papír- és az üveggyártást. De talán általánosan is kijelenthető, hogy Európa eddigi gazdasági modellje kifulladt, s a jövő sokkal inkább szolgáltatásorientált, illetve high-tech-vonalon fog kibontakozni. Magyarország szempontjából különösen fontos megjegyezni, hogy a megnövekedett energiaköltségek át kell hogy alakítsák nemcsak az ipar, de a lakhatás, a közlekedés és a turizmus eddig felépült rendszerét is.
