„Felelős állásban levő tisztviselőtől a mai gazdasági helyzetben, államháztartásunk ezer baját ismerve, meggondolatlanság volna távoli perspektívákat feltáró elméleti tervezgetésekbe, részletes munkaprogram kidolgozásába bocsátkozni” – a jelenlegi költségvetés állapotát, a rezsiválság hatásait jól ismerve mindezt én is írhattam volna, ám valójában e szavakkal Hóman Bálint kezdte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává történt beiktatásakor elhangzott beszédét 1923. december 22-én. S valóban, 220 éves intézményünk elmúlt száz évében szinte minden elődöm életét megnehezítette a szűkös költségvetési keret, a politikusi rövidlátás és szűkkeblűség vagy éppen a nemzetközi gazdasági és politikai környezetnek a kulturális költségvetést is beárnyékoló hatása.
Kinevezésem után ugyan jelentős lendületet adott az az állami többlettámogatás, amit a legrégebbi és legnagyobb magyar múzeumként mi is megkaptunk a kultúrstratégiai intézményi cím mellé, s még a kormányzati figyelem is nagyobb lett az elmúlt három évtizedben megtapasztaltnál, ám a szomszédunkban kitört háború és annak közvetett hatásai viszonylag gyorsan elinflálták mind a dolgozóinknak adott béremelést, mind azon többletforrásainkat, amelyeket fejlesztésre, beruházásra, további béremelésre, valamint műtárgyvásárlásra tudtunk volna fordítani.
Mindez nem jelentheti azt, hogy ne akarnánk akár rövid távú vagy akár távoli perspektívákat feltáró terveket készíteni és megvalósítani. Legyen szó az új régészeti központunkról, a megépítendő restaurátorbázisunkról és műtárgyraktárunkról, a főépületünk akadálymentesítéséről, látványraktárakkal és időszaki kiállítóterekkel való bővítéséről vagy egy új épületben létrehozandó Nemzeti Portrétárról, illetve a várva várt új állandó kiállításunkról.
Nagyokat álmodunk, ám mindeközben nem mondunk le az aprólékos, módszeres munkáról, a nagyközönség számára kevésbé látható tudományos tevékenységről sem.
Miközben rendkívül fontosnak tartom a közművelődést és a közönségkapcsolatok ápolását, a múzeumpedagógiát, valamint a nyilvánosság folyamatosan átalakuló terében való intenzív jelenlétet, aközben pontosan tudom, ezen részterületek sikerének is csak intézményünk magas színvonalú tudományos tevékenysége lehet az alapja. Hóman a kultúrpolitikában a tudománypolitikai irány híve volt, azaz „a fejlődésre képes öncélú, tiszta tudományban” látta a nemzeti kultúra alapját.