Jens Stoltenberg egy jelentős katonai – állítólag védelmi − szövetség főtitkára. Ehhez képest teljes mellszélességgel támogatja a NATO-hoz nem tartozó Ukrajnába történő fegyverszállításokat. Mivel népszerűtlen dolog lenne részéről dicsérni a háborút, ezért a békéről beszél. Mondandója utánérzésnek tűnik, mert karácsony előtt már Antony Blinken amerikai külügyminiszter fogalmazott úgy, hogy „amíg Oroszország nem változtat irányt, a béke esélye növelésének legjobb módja az, ha továbbra is aktívan támogatjuk Ukrajnát”.

A főtitkár úr egyébiránt közgazdasági végzettséggel rendelkezik, és évekig volt Norvégia munkáspárti miniszterelnöke. Neki tudnia kell, miről szól ez a háború. Lelki szemei előtt nyilván megjelenik, amint amerikai fegyvergyárak, a cseppfolyós gázt előállító (azt az EU-nak többszörös áron eladó) óriáscégek tulajdonosai a kezüket dörzsölik, miközben dollármilliárdokkal töltik fel a bankszámláikat. Pontosan tudja, hogy az ukrán politikai vezetésen keresztül miként provokálták a biztonsági érdekeire kényes Oroszországot, s tudja azt is, hogy ez a konfliktus milyen jól jött a másik nagyhatalomnak, a saját érdekeit mindenek fölé helyező, az Északi Áramlatot „elintéző” Amerikai Egyesült Államoknak.

Stoltenberg úr mindezt tudja, ezért egészen másról beszél. Többek között arról, hogy meg kell szüntetni az önkényuralmi rendszerektől való függőséget, és közösen kell védelmezni a szabadságot és a demokráciát. Oroszországnak is üzent, amikor azt állította, hogy meg kell értenie: „nem lesz képes elérni céljait az ukrán konfliktusban”. A főtitkár kijelentései szépen belesimulnak a nyugati propagandába, amely igyekszik meggyőzni a közvéleményt az oroszellenes szankciók nagyszerűségéről, az ezekkel összefüggő áremelkedések és az infláció szükségességéről.

Stoltenberg és befolyásos főnökei győzelmi reményekkel kecsegtetik a keménynek mutatkozó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki úgy tesz, mintha elhinné, hogy legyőzheti Oroszországot. Márpedig ez hiú remény. Kapjon Ukrajna bármennyi nyugati fegyvert, lőszert, csúcstechnikát és műholdas információt, a Nyugat soha nem kerül abba a helyzetbe, hogy szőnyegbombázásokkal vagy nukleáris csapásokkal teremtsen békét Oroszország földjén. Ezt ugyanis ők sem élnék túl. És ezt nem az Oroszország iránti szimpátia mondatja velünk, hanem az, hogy Oroszország változatlanul nagyhatalom, a világ egyik legerősebb atomhatalma.

Ukrajna katonai erejét hosszú ideig fenn lehet tartani ugyan, de a háború elhúzódásával a békekötés lehetősége a bizonytalan jövő homályába vész. Magyarországot, a magyar kormányt a történelmi tapasztalatok arra intik, hogy ebben a konfliktusban 
– lehetőségeihez mérten – semleges, a magyar nemzeti érdekeknek megfelelő álláspontot képviseljen. Józan elemzők tisztán látják: akik Oroszország legyőzésében bízva fegyverekkel árasztják el Ukrajnát, s közben békéről papolnak, azok a béke ellenségei.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára (Forrás: EUROPRESS/AFP)