Hálát adok az égnek, hogy ahogyan sok más községbe is, Nagyvázsonyba sem csak aludni járnak haza az emberek. Sok bejegyzett, hivatalos, illetve egyéb önkéntes közösség, szerveződés, kör aktivitása tölti meg tartalommal nemcsak a jeles napokat, de a hétköznapokat is. A legtöbb településvezetőnek lélektani kötelessége ezen csoportok támogatójának, nem egy esetben kezdeményezőjének, aktív tagjának is lennie. 

A Kárpát-medencében nagyon sok polgármester kollégám, illetve helyben munka- vagy képviselőtársam nemcsak menedzser, nemcsak karbantartó, nemcsak beruházó, nemcsak településfejlesztő, hanem a közösségért felelős vezető is egyben.

Ha nem lennének közösségek Nagyvázsonyban vagy egy adott településen, akkor csak egymás mellett élő idegenek lennénk. A településfejlesztés tehát – hogy Gyurcsányt idézzem – olyan házmesterkedés, ahol nemcsak a házat, hanem a lakóközösséget is gazdagítjuk, gondozzuk.

A Gyurcsány Ferenc mondatai mögött jókora frusztráció is joggal húzódik meg persze: tudja ő, hogy soha olyan sok fejlesztési lehetőséget nem kapott a magyar vidék, mint az elmúlt bő egy évtizedben. És azt is tudnia kell, hogy saját kormányzása volt az az időszak, amikor a demokrácia állapotát tekintve mindennek az ellenkezője volt igaz. 

Ők voltak azok, akik sajnálták, hogy nem lövethetnek a parkban focizó gyerekek közé, nem oszlathatnak lovasrohammal egy lakógyűlést, így csak megfigyelték és jelentették a háztömb családjait. Ha a Béla bácsi, Ilike néni féle házmesterekhez hasonlít minket Gyurcsány, akkor nem érti a településvezető feladatát. Ha viszont az utóbbi, a feljelentős, bajkeverős, békétlenséget szító házfelügyelőkkel tesz minket, polgármestereket egymás mellé Fletó, akkor egyszerűen csak magából indul ki.

A szerző Nagyvázsony polgármestere

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (képen), a DK elnöke, Magyarország egykori miniszterelnöke, kampányol (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)