Mégis, nagy meglepetést okozott, hogy a II. János Pál pápa alatt konzervatívnak tartott Ratzinger bíboros, amikor pápa lett, igen hamar fogadta egykori barátját. Két fontos témáról beszélgettek: a hit és tudomány viszonyáról és a világethosz kérdéséről. Ezekben viszont közös nevezőn voltak. Küng rámutatott a világvallások etikai lényegének azonosságára, és erőteljesen támogatta a pápa által is folytatott ökumenikus párbeszédet. Azt meg, hogy a hit és a tudomány, a fides et ratio nem idegen egymástól, mindketten vallották. Ezek nagyon fontos kérdések, amelyeket most, az emeritus pápa eltávozásakor is érdemes külön kiemelnünk.

Hogyan emlékezhetne meg azonban másként egy közgazdász XVI. Benedekről, mint szociális enciklikájának a felidézésével?

Az igazság központi helyet foglalt el életében, tanításában. Az igazság, amely nem pusztán emberi megállapodások vagy megállapítások kérdése, hanem eredete a teremtő Istennél van. Ezért nem félt Benedek a természettudományos igazságoktól, hiszen azokban is Isten törvényeit látta.
Igen fontos azonban, hogy az emberi viszonyokban kialakult világról mi volt a véleménye. 

A természetvallásokat felváltó ókori vallások istenei helyett az Ó- és az Újszövetség hatalmas változást hozott: a világot teremtő lény, az Isten, majd megtestesült fiának istenkénti imádásával. Néró korának elmebeteg kereszténygyűlölete pusztulással fenyegetett. Amikor aztán Nagy Konstantin államvallássá tette a kereszténységet, megszűnt üldözésük, de egy újabb veszély keletkezett. 

A világi hatalommá váló egyház létrejötte. Ennek hibái fél évezreddel ezelőtt kiváltották a protestantizmust. Amely ugyancsak beleesett a vallási intolarencia gödrébe, s maga is sok kemény vétket követett el. A felvilágosodás eszmeáramlata eredményeként azonban még nagyobb változás jött: a katolikus templomokban a francia forradalom az Ész istennőjét állította a trónra.

Megkezdődött a történelmi fejlődés azon szakasza, amelyben az ember istenülésének különböző formáit imádják: ­absztrakt közösségi eszmék, izmusok formájában. Kommunizmus, fasizmus, liberalizmus. Ahol a párt, az elvont ember terrorisztikusan követeli meg az alárendelődést. Napjainkra pedig a maga természetes mivoltában jelentkezik az ember istenülése: az egyén, az individuum „imádata”. Megszületett az Istentől adott törvényeket is relativizálni igyekvő társadalom. Tény, hogy a technika elképesztően gyorsan fejlődött. 

A világ valóban képes lenne a földi paradicsom megteremtésére, a szabadság alapját jelentő gazdasági feltételek létrehozására. S hogy mindez mégse történik meg, hogy nyomor és szenvedés még mindig sok embertársunk sorsa, ez egyértelműen az emberi fejlődés erkölcsi, társadalmi viszonyokban tapasztalható elmaradásának tudható be. Ezért különleges fontosságú a világethosz kérdése. Fontos annak elismerése, hogy vannak olyan isteni törvényei az igazságosságnak, az igazságnak, amelyeket nem sérthetünk meg büntetlenül.

XVI. Benedek enciklikája s tanításának egésze is azt hangsúlyozta, hogy az Isten – szeretet. Deus caritas est – ez volt egyik enciklikájának a címe. 

Az emberek és népek közötti kapcsolat és függés a mai globális világban nem felel meg az etikus kölcsönviszonyoknak, amelyből fejlődés származhat. Világossá tette, hogy „nem adhatok senkinek a magaméból, ha nem adtam meg neki eleve azt, ami az övé”.

XVI. Benedek hangsúlyozta az igazságosság követelményét a mindent átszövő gazdasági kapcsolatokban. Rámutatott, hogy a világban a nagy cégek ereje az államokénál is nagyobb, s ha az ő tevékenységük mellőzi az erkölcsi tartalmat, akkor a közjó súlyosan sérül. Hát még ha látta volna napjaink jelenségeit! A háború kiújulását s mindennek a borzalmait!
És feltétlenül meg kell tennünk mindent, ami tőlünk telik, hogy XVI. Benedek eszméinek megfelelően egy igazságon és szereteten épülő világrend születhessen meg.

A szerző közgazdász, professor emerita

Borítókép: XVI. Benedek nyugalmazott pápa (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri)