A modellváltás milyensége kérdéskörénél maradva jegyezzük meg: korábban állami tulajdonban lévő felsőoktatási intézmények esetében annak más formában történő megoldása a gyakorlatban nem képzelhető el. (Legfeljebb egy olyan eset, ha valaki, illetve valamilyen tulajdonosi csoport megvásárolna egy egyetemet. Erre azonban idehaza egyelőre nincsen esély.)
A továbbiakban alapítványi formában tevékenykedő 21 egyetem esetében az állam jelentős feltőkésítést hajtott végre, valamint a működési költségeikhez szükséges forgóeszközök mennyiségét átlagosan megkétszerezte. Ez utóbbi pozitív hatása máris megmutatkozik az egyetemi oktatók bérének növekedésében.
Az állam az egyetemekkel kötött szerződések keretében kötelezettséget vállalt a mostani finanszírozási színvonal meghatározott, hosszabb időtávon történő biztosításában.
Nem nehéz belátni, hogy az azonnali, klasszikus értelemben alapítványi formában működő egyetemek közül nagyon sok – talán a kelleténél is nagyobb számú – intézmény állami pénzügyi források híján összecsuklana. Másrészt a szükségszerűen igencsak jelentősen megemelt tandíjat is csak kevés hallgató tudná megfizetni.
Az egyetemek alapítványi formába történő átalakítását, a tulajdonképpeni „magánosítását” a hazai politikai ellenzék kezdetektől támadta. Protestálásuk alapjául semmiféle szakmai érvet nem tudtak felhozni. Prekoncepción nyugvó érveik kimerültek az egyetemek vagyonának a jelenlegi kormánypártok és azok klientúrája által történő „lenyúlásának” vizionálásában. (A modellváltáshoz való normális hozzáállást feltételezve talán nem is kellene külön hangsúlyozni, a lopás nem felsőoktatási, hanem büntetőjogi kategória!)
Az utóbb leírtak jelentik az új felsőoktatási rendszer támadásában a hazai balliberális ellenzék és az Európai Unió bizottsága által képviselt álláspont közös nevezőjét. Vagyis az EU bizottságának szokatlan és érthetetlen hozzáállása, amelynek alapján a jövő évtől kezdődően kilátásba helyezte az Erasmus-ösztöndíjak céljára folyósítani hivatott pénzek juttatásának felfüggesztését, ugyanazon a rosszindulatúnak nevezhető prekoncepción nyugszik, mint a hazai politikai ellenzéknek a modellváltást ellenző magatartása. Nem kell azonban összeesküvés-elméletekben gondolkodni annak belátásához, mely szerint az ötlet a hazai ellenzéktől származik.
Politikai szereplők más EU-országokban, de még idehaza is megtalálhatók magántőkéből alapított, alapítványi formában működő felsőoktatási intézményekben. Ezekkel az egyetemekkel azonban az EU-nak semmi baja nincs. E tény is egyértelműen alátámasztja egyes uniós csúcsszerveknek a modellváltott hazai egyetemek elleni támadásainak a kizárólagosan politikai indíttatású, célzott jellegét.
A modellváltás lényegi elemeit a magyar kormány zömmel kétharmados jogszabályokba csomagolta. Ezek közé tartozik a kuratóriumi tagok visszahívhatóságának (pontosabban visszahívhatatlanságának) kérdése. Mivel az új jogi keretek között működő egyetemek korábbi vagyona ellenérték fizetése nélkül alakult át államiból tulajdonképpen magánjellegűvé, megítélésem szerint e helyzet fennmaradása esetén a mindenkori kormányoknak jogszabályi szinten lehetőséget kellene biztosítani a későbbiek során a kuratóriumi tagok személyi körének kialakításában. Ezen jogszabályi módosítással – annak nem elhanyagolható morális értékén túl – egyben ki lehetne húzni az EU bizottságának a hazai kuratóriumi rendszerrel szembeni méregfogát is.
Végezetül hangsúlyozni kell, az Erasmus-program az EU által teljes mértékben szabályozott támogatási rendszer, melynek betartását – a pénzeszközök szabályos felhasználását – Brüsszel szigorúan ellenőrzi. E szempontból tehát teljesen mindegy, kik alkotják egy adott egyetem kuratóriumát.
Másrészt azoknak, akik ismerik a kuratóriumokra vonatkozó előírásokat, tisztában kell lenniük azzal, hogy például az Erasmus-rendszer működtetése nem tartozik a nevezett grémium hatáskörébe. Ezért is végtelenül aljas és felháborító a korrupciótól átszőtt EU parlamentje, valamint elnöke miatt feddhetetlenséggel ugyancsak nem jellemezhető bizottságának újabb aknamunkája Magyarország ellen.
A program finanszírozásának felfüggesztése a gyakorlatban a magyar diákokat sújtaná. Azonban nyilvánvaló, hogy a fő cél ez esetben is – megegyezően a pedagógusok béremelése körüli hajcihővel – egy igen széles társadalmi rétegnek a jobboldali magyar kormány ellen hangolása. Tegyük még hozzá, a hazai és a nemzetközi balliberális erőknek ez már a velünk szembeni permanens politikai stratégiája és intézkedési gyakorlata.
A szerző mérnök-közgazdász, egyetemi tanár
