A Magyar Labdarúgó-szövetség nemrég bejelentette, hogy az UEFA nem tiltja a történelmi Magyarország térképét ábrázoló drapériák elhelyezését, ezért engedélyezi ezek kihelyezését a válogatott mérkőzésein. A bejelentés indulatokat és hisztérikus kritikákat váltott ki Romániában. Egyes román sajtóhírek máris valamiféle Nagy-Magyarországot visszaállító politikai kezdeményezésről, határmódosítási szándékokról szóltak. Ugyanez a sajtó viszont sűrűn hallgat, ha a román válogatott mérkőzésein a szurkolók időnként olyan térképeket feszítenek ki, amelyeken Nagy-Románia a szuverén Moldovai Köztársaságot is magában foglalja.
A magyar focirajongók egy része előszeretettel helyez el a lelátókon olyan molinót, amelyen az ezeréves Magyar Királyság, vagyis Nagy-Magyarország térképe látható. A száztíz évvel ezelőtt még érvényes, valósághű térkép nyilvános feltűnése valamiért felizgatja azokat, akik szívesen vádolnak bennünket revizionizmussal. A jelenség azért is érthetetlen, mert Budapesten, illetve Magyarországon semmilyen indulatot nem kelt, ha a románok bárhol az ő történelmi térképeikkel jelennek meg. A magyarellenesség bűvöletében élők láthatóan annak örülnének, ha a történelmi szimbólumainkkal együtt a történelmünket is elfelejtenénk. Románia vonatkozásában ezt a magatartást azzal lehet magyarázni, hogy náluk egyeseket még mindig zavar, hogy 1920-ban a világháborúban győztes nyugati hatalmak úgy csatolták Erdélyt és a Partiumot Romániához, hogy az ott élő magyarokat erről „elfelejtették” megkérdezni.
Azok a románok, akik szeretnék nekünk megtiltani a múltunkra való emlékezést, feltehetően nem tudnak megbékélni azzal, hogy Erdély és a Részek – mint a Magyar Királyság kebelén belül regnáló országrész − a megelőző évszázadokban soha nem tartozott Romániához.
Igaz, 1881 előtt Román Királyság sem létezett, csupán a két román fejedelemség: Havasalföld és Moldva.
