S persze nehéz szabadulni az érzéstől, hogy ez a kicsinyes, pitiáner kötekedés ránk van szabva. Ugyanis ennél sokkal súlyosabb joghézagok léteznek az UEFA praxisában is. Képzeljük el, hogy az egyik dél-tiroli olasz település futballcsapatát rendszeresen és módszeresen pocskondiázzák szerte Olaszországban. Megunva a molesztálást, a csapat vezetői közleményeket adnak ki, beadványokat szerkesztenek. El is érik a céljukat, elgondolkoznak az olasz futball hivatalos személyei, nincs ez így rendjén. Majd amikor az egyik mérkőzésen a korábbiakhoz mérten is még durvább sértéseket kell elszenvedniük a dél-tiroliaknak, a játékvezető megszakítja és lefújja a meccset, a szövetség fegyelmi testülete pedig három-nullás gólkülönbséggel a dél-tiroliaknak ítéli a találkozó három pontját. A fellebbviteli testület ezek után általános megdöbbenésre annulálja az elsőfokú döntést arra hivatkozva, hogy a fegyelmi szabályzatban nincs külön passzus az idegengyűlöletre, márpedig a dél-tiroliakat szidalmazó olasz csapatot a szurkolói viselkedése miatt terhelő felelősség a rasszizmus keretein belül értelmezhetetlen.

Bezzeg amikor a Nagy-Magyarország-térkép ügye kerül terítékre, román barátaink nem adnak kegyelmet. „Bennünket ez az ügy nem érint, ez egy másik ország ügye. Mi Romániában, a román bajnokságban futballozunk. Nem ellentéteket akarunk, hanem barátokat” – a Sepsi OSK alelnöke kénytelen ilyen sületlen nyilatkozatot adni, amikor a véleményét kérdezik, csak hogy a klubot hagyják ki a dologból.

Van itt teendő bőségesen. Nagy-Magyarországot pedig kéretik békén hagyni. Illetve dehogy, nekünk, magyaroknak az a feladatunk, hogy tiszteljük az egyik legbecsesebb nemzeti szimbólumunkat. Mondjanak rólunk mások, amit akarnak, sokkal fontosabb, hogy mi mit gondolunk magunkról. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen” – imádkozták nagyszüleink, dédszüleink. Ma már ez irredenta szöveg persze, pedig nincs benne semmi sovén gyűlöletkeltés, csak rólunk, nekünk, magunkról szól. Sokkal nagyobb gond, ha mindezt a gyerekeink nevetségesnek, idejétmúltnak tartják.

Vagy valóban elhisszük, az a szép, új világ, amikor magyar és román együtt drukkol az imádott Barca sikeréért alkalmasint a Real-hívő magyar és román ellenében, s közben magasról tesz rá, mit játszik a válogatott?

Idézhetjük Németh Lászlót is, aki a rá jellemző lényeglátó zsenialitással úgy jellemezte Erdélyt, mint a magyarság nagy vizsgáját. Az elfogult, sőt ellenséges érettségi elnök rendre ránk akarja bizonyítani, hogy még tanulnunk és okulnunk kell. Nem ez az igazán fájdalmas szekunda. Hanem ha idegen arc tekint vissza ránk, amikor tükörbe nézünk.

Borítókép: Nagy-Magyarország-zászló a Magyarország–Észtország mérkőzésen (Fotó: Mirkó István)