A XIX. század első felében a német és az olasz nemzeti törekvések, mozgalmak főként a Habsburg Birodalmat veszélyeztették potenciálisan, de még gyengék voltak. A magyar reformellenzék vezetői ezeket követték egyre nagyobb figyelemmel és reménnyel, ám 1848 előtt még a legmerészebbek sem gondoltak arra, hogy Magyarország elszakadhat Ausztriától. Széchenyi, aki meg akarta óvni nemzetét a Habsburg-házzal való konfliktustól, ismételten figyelmeztette honfitársait arra, hogy az európai erőviszonyok nem teszik lehetővé a Magyarország és a birodalom közti kapcsolatok meglazítását, pláne elszakítását, mert azt egyetlen nagyhatalom sem tűrné, minthogy az európai egyensúly fenntartására elkerülhetetlenül szükségesnek tartják az ausztriai közbirodalom épségét és belső békéjét.

A „centralisták” vezetője, Eötvös József is úgy vélte, az európai államrendszernél és földrajzi helyzetünknél fogva a monarchiával való összeköttetésünk nem szükséges rossz, hanem hasznos hazánknak. A magyar liberális ellenzék radikálisabb csoportja – élén Kossuthtal – azonban nem vette komolyan az európai egyensúly elvét, és csak a kedvező alkalomra várt.

Néhány hét leforgása alatt – bár csak ideiglenesen! – egyedülálló geopolitikai konstelláció jött létre, amiben Kossuth Lajos ma 175 évvel ezelőtti pozsonyi fellépése sorsdöntőnek bizonyult.

Az történt, hogy januártól a széttagolt és részben Habsburg-uralom alatt álló Itáliában több helyi felkelés kezdődött, majd február 22-én az öt nagyhatalom egyikének fővárosában, Párizsban is forradalom tört ki, amely megdöntötte a királyságot, és új, liberális köztársasági rendszer jött létre. A franciaországi változások híre egyszerre, március 1-jén futott be a Habsburg Birodalom fővárosába és a magyar rendi országgyűlés helyszínére. Kossuth különleges politikusi tehetségét és találékonyságát mutatja, hogy azonnal felismerte és megragadta a rendkívüli, történelmi alkalmat. Pest vármegye követeként szót kért és kapott március 3-án az alsótábla kerületi ülésén, s kifejtette, hogy a fennforgó rendkívüli körülményekre tekintettel „az országgyűlés politikáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, melyet az idő elénkbe szab”. 

Roppant hatásos retorikai stílusában kifejtette, hogy a zavaros és a magyarokra nézve hátrányos osztrák pénzviszonyok miatt önálló magyar pénzügyminisztériumra van szükség, ehhez viszont meg kell reformálni a birodalom – elemeiben, szerkezetében és irányában is – alkotmányellenes kormányrendszerét. Mivel „bureau és bajonett nyomorú kapocs” a dinasztia és a birodalom népei között, azt csak az „alkotmányosság érzelemrokonító forrasztéka” teremtheti meg, mondta.

Egyúttal hasonló alkotmányos reformokat és intézményeket javasolt a monarchia örökös tartományainak is. Ezáltal meggyújtotta a kanócot, amelynek másik vége a bécsi puskaporos hordó volt. Ugyanis miután a pozsonyi diéta egyhangúlag elfogadta Kossuth felirati indítványát, azt lefordították német nyelvre, kinyomtatták és a birodalmi fővárosban terjesztették. Ennek és a párizsi forradalom együttes hatására tört ki március 13-án a már amúgy is forrongó Bécsben a nyílt forradalom, amely megdöntötte Metternich kormányrendszerét. A bécsi forradalmárok pedig azt a döntő impulzust, amit a magyar országgyűléstől kaptak, azonnal és sokszorozott erővel visszaadták a pozsonyi liberális reformistáknak és a pesti fiatal demokratáknak, Petőfinek és társainak.

A Habsburg-udvar a bécsi és a pesti forradalom által megtámogatott magyar politikai elit szinte minden követelését elfogadta, így a hosszú éveken át húzott-halasztott reformok néhány hét alatt megvalósultak. Kossuth 175 évvel ezelőtt elhangzott nagy beszéde így lett a kiindulópontja az európai jelentőségű magyar polgári-nemzeti átalakulásnak, amelynek fő szimbóluma, egyben „epochális napja” március 15-e volt és maradt örökre.

Borítókép: Kossuth Lajos (Fotó: Corbis via Getty Images)