Az erősödő lengyel–román barátságról óhatatlanul eszünkbe jut a legendás lengyel–magyar barátság állapota és jövője.
Ez utóbbi témát néhányszor a liberális irányultságú Rzeczpospolita nevű lengyel újság is érintette. Az Orbán-kormánnyal nem kifejezetten szimpatizáló lap egyik publicistája az orosz–ukrán háborúval összefüggésben például ezt írta: „Bajban ismerszik meg az igaz barát.” (Azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök nem helyeselt bizonyos lengyel katonapolitikai lépéseket.) Ezután a lengyel–magyar barátság erejéről elmélkedett, arról, hogy majd kiderül, mennyit ér a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság párt által a magyarokkal létrehozott szövetség.
Akadnak lengyelek, akik az oroszokhoz fűződő viszonyunkat valamilyen próbakőnek tekintik, és igyekeznek azt összefüggésbe hozni a történelmileg kialakult lengyel–magyar barátság gondolatkörével. Ez bizony ostobaság. Ezzel az erővel mi is méricskélhetnénk a lengyel–magyar barátságot attól függően, hogy Lengyelországnak milyen a viszonya például Romániához és Ukrajnához, amely országokkal, pontosabban a politikájukkal szemben komoly fenntartásaink vannak. Nem amiatt, hogy Románia 1920-ban Trianonban a Magyar Királyság területéből nagyobb darabot kapott, mint a mai Magyarország, és nem is amiatt, hogy ma Ukrajnához tartozik az egykor magyar Kárpátalja. Csupán amiatt, hogy Románia következetesen elzárkózik a székelyföldi autonómia megadásától, a „demokratikus” Ukrajna pedig sokféle hátrányt, szenvedést okozott és okoz a kárpátaljai magyarságnak.
Morawiecki bizonyára jól ismeri a magyar–lengyel kapcsolatok történelmét. Elég, ha Árpád-házi Szent Kingára, Lengyelország egyik védőszentjére, Báthori Istvánra, a Rettegett Iván cárral szemben sikeresen harcoló lengyel királyra vagy éppen Bem apóra, az 1848–49-es erdélyi harcok legendás hősére gondol, akik igazán erős kapcsok e barátság történetében. Évezredesnél régebbi európai történelmünk során számtalan alkalommal nyújtottunk egymásnak segítséget, menedéket, és harcoltunk vállvetve; ha kellett, az oroszok ellen is.
Báthori István példája e tekintetben kiemelkedik. Az erdélyi fejedelmet 1576-ban választották királyuknak a lengyelek. I. (Habsburg) Miksa magyar király (II. Miksa néven német–római császár) is pályázott a lengyel trónra, de a lengyelek harcias királyra áhítoztak, ezért Báthori mellett döntöttek. Azt várták tőle, hogy visszaszerzi az orosz cártól a tőlük elragadott Livóniát (a mai Lett- és Észtország történelmi neve).
Báthori beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert lengyelekből és részben magyarokból álló hadaival hamarosan megfosztotta az orosz cárt nyugati hódításainak jelentős részétől.
Amikor a lengyel kormányfő Varsó–Bukarest-tengelyről álmodik, akkor vajon mit gondol a magyarokhoz fűződő régi barátságról? Érthető, ha hazája politikai és gazdasági érdekeit tartja szem előtt, de mi változatlanul szeretnénk hinni a lengyelekhez fűződő ősi barátságunk erejében, miközben látjuk, hogy ez nem politikai kategória. Miként a hála sem.
És ne feledkezzünk meg Lengyelország másik, nálunk jóval hatalmasabb barátjáról, az Amerikai Egyesült Államokról sem. Az USA nekünk is barátunk, csak mi ehhez hozzá szoktuk tenni, hogy nem mindegy, melyik USA-ról beszélünk. Mi a konzervatív, republikánus irányultságú Egyesült Államokkal szimpatizálunk, nem pedig azzal, amely háborúpárti, balliberális vezetésű, és láthatóan erősen érdekelt Oroszország és az Európai Unió gyengítésében.
A lengyelek politikai gondolkodását befolyásolja az oroszokkal szembeni ellenszenv. Mi viszont nem örülnénk, ha az oroszokhoz fűződő viszonytól függne a magyar–lengyel barátság sorsa.
A szerző író, újságíró
Borítókép: Mateusz Morawiecki (Fotó: Maciej Kulczynski)
