Akár újabb fordulatként is minősíthető a strasbourgi döntés, ám az igazság az, hogy az elmúlt negyven év egy óriási vargabetűnek tűnik, hiszen az emberi jogi bírósági ítéletek nemcsak elszakadtak a valóságtól, hanem növekvő esetszámban önmagukkal is szembementek. Így mára nem is beszélhetünk egységes jogértelmezői gyakorlatról. Ráadásul az, hogy a bírói joggyakorlat évtizedenként szinte 180 fokos fordulatokat vesz, éppenséggel a legfontosabb és legalapvetőbb követelményt teszi zárójelbe, a jogállamiság fundamentumának számító jogbiztonság elvét semmisíti meg.

Az immáron több évtizedes jogi csata fényé­ben a transzneműek jogállása politikai és emberi jogi ügynek látszik, ám ez valójában a legfontosabb társadalmi kérdés: egy társadalom lelkének és identitásának a sarokkövét, vagy ha úgy tetszik: vörös vonalát jelenti. A transzneműség kérdése nemcsak azért kritikus, mert megszűnik mindenféle határ az emberi test szabad átalakíthatósága kapcsán, hanem azért, mert az emberi test mintegy dologiasodik.

Teremtőt fognak játszani mindazok, akiknek elegendő anyagi és technológiai forrá­saik lesznek majd ahhoz, hogy egy olyan társadalmat építsenek fel, ahol a társadalmi mobilitás megszűnik, és létrejön egy olyan elit, amely végérvényesen uralkodni tud a tömegek felett, hiszen a természetes szelekció, a szorgalom és a motiváltság, valamint a szerencse ki lesz zárva. A transzjogok az első lépés a genetikailag öncélúan fejlesztett ember felé, hiszen itt a külső nemi jelleg és jegyek „szabadulnak” fel. (Erről részletesebben lesz még szó.) A következő lépés az lesz, hogy aki férfinak született, azt lehessen genetikailag is átalakítani nővé, hogy lehessen saját méhe annak érdekében, hogy jogilag nővé válása után biológiailag is azzá váljon. Ám ehhez az kell, hogy joga legyen hozzá, hiszen a humán genom módosítása jelenleg tiltott.

De ne fussunk ennyire előre, nézzük a részleteket! A brit The Telegraph című lap szerint a transzneműség az Egyesült Királyságban „népszerűvé” vált, olyannyira, hogy közel egy évtized alatt 4500 százalékkal nőtt a transznemű lányok száma: 2009–10-ben mindössze negyven lány akarta átoperáltatni magát, 2017–18-ban viszont már 1800. Mi több, 2018-ig közel ötezer ember kérte transzneművé nyilvánítását az okirataiban. A brit kormányzat becslése szerint akár félmillió „transzgender” ember élhet az országban. Ez a fejlemény az Egyesült Királyságban talán nem volt teljesen véletlen, hiszen az első történelmi ügy éppen onnan indult el.

1986-ban jelent meg a transzneműekkel kapcsolatos első bírósági eset az Emberi Jogok Európai Bíróságán: az úgynevezett Rees versus Egyesült Királyság-esetben a taláros testület elutasította a panaszos kérelmét az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én, Rómában aláírt egyezmény 8., illetve 12. cikkelyének megsértése tárgyában. A bíróság akkor arra hivatkozott, hogy egy pozitív döntés esetén a jogeset következményeként alapve­tően változnának meg a nyilvántartási rendszerek, jelentős változásokat hozva a társadalom többsége számára is, valamint a hagyományos családmodell az ellentétes neműekre épül és az állam joga azt szabályozni. Lényegében ide tért vissza a mostani, O. H. és G. H. kontra Németország-ügy.

És mi volt a vargabetű és miért fontosak a jogi szakaszgyőzelmek? 1990-ben a Cossey versus Egyesült Királyság-ügyben a strasbourgi testület még kitartott elutasító álláspontja mellett, kimondva, hogy egy nemátalakító műtét nem jelenti valamennyi (új) tulajdonság megszerzését, valamint a tradicionális családmodell alapul szolgál arra, hogy biológiai alapjai legyenek a házasság szabályozásának. 1997-ben az X. Y. és Z. versus Egyesült Királyság-ügyben a strasbourgi bíróság bár még elutasította egy átoperált apa kérését, aki örökbe akarta fogadni nőnemű partnerének mesterséges megtermékenyítéssel, donortól született gyermekét, de eközben a bíróság azt is megállapította, hogy „de facto” családi kapcsolat létezik a felek közt.

2002-ben a Christine Goodwin versus Egyesült Királyság-ügyben a bíróság kimondta: „egyértelmű és folyamatos nemzetközi trend a transzneműség elismerése” és „nincs jelentős közérdeksérelem, ha a panaszos jogát elismerik”. A strasbourgi bíróság azt is kijelentette, hogy: „nincs indokolhatóság a transzszexuális személyek házasságának akadályozására”. 2010-ben a bíróság egy spanyolországi ügyben kifejtette, hogy – kétség nélkül – a transzszexualitás mint jelenség az emberi jogi egyezmény hatálya alá tartozik (14. cikk), és 2015-ben az Y. Y. versus Törökország-ügyben a bíróság kimondta, hogy a „transzszexuális személyek (jogi, erkölcsi stb.) kiteljesedése nem lehet vitatható kérdés”.

Nos, eddig tartott a kis transztörténelem. Mi a következtetés? Talán kettő is van. Az első és legfontosabb: semmi garancia nincs arra, hogy ugyanez a bíróság néhány éven belül újból 180, majd 90, aztán 120, de leginkább végül ismét 360 fokos utat járjon be olyan emberi jogi kérdésekben, amelyek a legalapvetőbb természetjogi vagy a római jogi hagyományainkkal is szembemennek. A második, hogy valójában valami komolyabbról szól ez az egész történet.

Ma már tudjuk, hogy rengeteg, valamilyen fogyatékossággal összefüggő gén is korrigálható a génsebészet svájci bicskájának nevezett CRISPR-Cas9 eljárásnak köszönhetően. Ez lényegében a „Homo sapiens conrectus”, azaz a „feljavított ember” lehetőségét is jelenti, különösen akkor, ha az űrutazások és a tartós kolóniák létrehozásához olyan személyzet szükséges, akik fizikailag is képesek az űrben, földön kívüli huzamosabb tartózkodásra. Ez még több olyan etikai kérdést fog felvetni, amelyekből világosan fog látszani, hogy az emberiség ténylegesen fordulóponthoz érkezett, mégpedig az emberi jogok újraértelmezéséhez. Ennek tartalma egyelőre még homályos, lásd a transzneműekkel kapcsolatos politikai és társadalmi jelenségeket, de kiindulópontja tehát az, hogy az emberi test kizárólag egyéni döntésen alapulva szabadon alakítható, már most világosan látszik, és végeredményképpen a tiltott géntechnológiákhoz való hozzáférés felé vezethet.

Mindez azt is jelenti, hogy a technológia egyre kevesebb társadalmi határt fog tiszteletben tartani, és ma még elképzelhetetlen perspektívákat kíván nyújtani, új kihívások elé állítva mind az egyént, mind az államot. Kétségtelen, hogy az emberi test korlátlan átalakításának lehetősége és a génmódosítás mint eszköz lehetőséget nyújthat majd a hosszú távú űrutazások és a földön kívüli kolóniák létrehozására, amely akár az emberi faj túlélését is jelentheti hosszabb távon, de ez csak szabályozott és széles társadalmi egyetértéssel képzelhető el, és nem alapulhat füstös szobákban a magukat Teremtőknek képzeltek által meghozott döntéseken. 

A szerző tudományos főmunkatárs (NKE)

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)